Július 1-től más világ lesz?
Fidesz-kormány: Új költségvetés, új adórendszer, új foglalkoztatáspolitika
Matolcsy György szerint új költségvetés, új adórendszer és új foglalkoztatáspolitika lép hatályba július 1-jétől, ha a Fidesz alakít kormányt 2010-ben. A Fidesz gazdaságpolitikusa az MTI-nek adott interjújában azt is kijelentette: az új kormánynak érdemes egy új készenléti hitel megállapodást kötnie a Nemzetközi Valutalappal (IMF).
2009.12.10 07:24MTIA volt gazdasági miniszter egy esetleges Fidesz-kormány három első legfontosabb gazdaságpolitikai döntését ismertetve elmondta: a kormány új költségvetést, új adórendszert és új foglalkoztatáspolitikát alkot majd, ezek 2010. július 1-jével léphetnek hatályba. E lépések miatt a 2010. január 1-jén hatályba lépő adórendszer csak fél évig él majd, de hozzátette: a Fidesz hosszú távra szóló, stabil és alkotmányos garanciákkal körbebástyázott adórendszerben gondolkozik. Megismételte, hogy az ellenzéki párt előtt jelenleg háromféle adóváltozat van.
Az egyik verzió radikális szja-csökkentéssel, egykulcsos családi jellegű jövedelemadózással számol, a másik azt jelentené, hogy valamennyi adónemnél csökkentenének a jelenlegi kulcsokon, a harmadik pedig csak járulékcsökkentéssel kalkulál, de itt felmerült, hogy ne csak a munkaadói, hanem a munkavállalói járulék is csökkenjen. Kifejtette: a gazdasági szereplőkkel való egyeztetés után döntenek majd arról, hogy melyik utat válasszák.
Az új költségvetés kapcsán Matolcsy György úgy fogalmazott, hogy az "bevallja a hiány valódi mértékét és kezeli", de hogy milyen megoldásokkal teszi majd ezt, erről egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A volt gazdasági miniszter hangsúlyozta: a Fidesz nem készül megszorításokra, ez alól kivételt csak a bürokrácia területe jelent. A büdzséről szólva kiemelte: egyetért azzal, hogy a 2010-es büdzsé válságköltségvetés, de az nem kezeli, hanem súlyosbítja a válságot.
Megismételte: a költségvetés hamis, mert már most tudni, hogy a kormány által prognosztizált 3,8 százalékos hiány 3-4 százalékkal nagyobb lesz. Elmondta, hogy míg az MNB 4,3 százalékos jövő évi költségvetési deficittel és plusz 2,7 százalékos konszolidációs igénnyel számol, addig a Fidesz gazdaságpolitikusai szerint ez a két szám 4,5, illetve 3 százalék is lehet.
Matolcsy György szerint a költségvetés a Fidesz által várt 7,5 százalék körüli hiány mellett más kockázatokat is rejt, ezek közé sorolta a fogyasztás vártnál nagyobb visszaesését, a munkanélküliségi adatokat és azt, hogy a háztartási hitelfelvételek elmaradása miatt a vártnál kevesebb adóbevétel jöhet be a költségvetésbe. Kiemelte, hogy jövőre kevesebb adóbevétellel lehet számolni a beruházások csökkenése miatt, továbbá amiatt is, hogy a kormány által tervezetthez képes kisebb lehet az infláció.
Az ellenzéki párt gazdaságpolitikusa úgy számol, hogy jövőre a pénzromlás mértéke 2,5 százalék lehet, mert "nincs pénz a gazdaságban, tovább csökken a fogyasztás, nem indul be a világgazdaság, és nem várható az energiaárak jelentős emelkedése".
Az új kormány nem fogadhatja el azt a helyzetet, hogy kockázatok nélkül is 1.200-1.300 milliárd forint hiányzik jövőre a büdzséből, hogy a hiány 7,5 százalék vagy azt is meghaladó lehet, és hogy négy területen, az önkormányzatok, a kórházak, a MÁV és a BKV esetében konszolidációs igény van - állapította meg az ellenzéki politikus, hozzátéve: a Fidesz nem kívánja folytatni a jelenlegi megszorító politikát, helyette a gazdaság növekedésén dolgozik majd. Arra a felvetésre, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy 2010 "kutya nehéz év lesz", Matolcsy György úgy reagált: a jövő év még annál is sokkal nehezebb lesz, mint amit a miniszterelnök előrevetített, hiszen a kormányfő ezt a kijelentést még a 3,8 százalékos hiányra alapozva tette. A volt gazdasági miniszter leszögezte: 2012 végéig nagyon nehéz lesz a helyzet, és csak 2013-tól lehet fenntartható fellendülés a világban.
Úgy fogalmazott: a Fidesz esetleges kormányra kerülésével sem lesz az országban "tejjel, mézzel folyó Kánaán" a súlyos örökség miatt. Az új költségvetés azért elkerülhetetlen, mert be kell vallani az igazságot - tette hozzá. Kiemelte: az adócsökkentést pedig azért kell rögtön az elején meglépni, hogy létrejöhessenek a 2012 utáni növekedés erői.
Matolcsy György elismerte, hogy a Fidesz-kormány sem tudja a recessziót egy év alatt növekedésbe fordítani. A növekedésösztönző lépésekről szólva kiemelte a belföldi piacbővítést: ennek egyik eleme lehet egy energiahatékonysági program, amely az energiatakarékos ingatlafelújításra, azaz jó irányban használja fel az EU-forrásokat.
A piacbővítés közé sorolta a környezetipar fejlesztését, és új közmunkaprogramok elindítását. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a forrása az adócsökkentésnek, azt mondta: a belföldi piacbővítés és a többletexport mellett a bürokrácia csökkentése lesz a forrás. A volt gazdasági miniszter szerint, ha a bürokráciacsökkentést jól hatják végre, akkor az nemcsak plusz költségeket, hanem megtakarítást is jelent, már rövid távon is. Arra a kérdésre, hogy felhasználja-e egy esetleges Fidesz-kormány a Bajnai-kormány által le nem hívott IMF-hitelt, azt válaszolta: már csak minimális összegről van szó.
Matolcsy György szerint az új kormánynak egy új, második, készenléti hitelről szóló megállapodást érdemes kötnie az IMF-fel. Kifejtette: a legrosszabb feltételekkel rendelkező hitelszerződésből át kell lépni egy jobb feltételekkel rendelkező hitelszerződésbe. "Olyan készenléti hitelmegállapodás kell, amely megkönnyíti a pénzpiaci hitelfelvételt, kiegyensúlyozza az olyan rossz híreket, mint amilyen a valós hiányt érinti majd" - fogalmazott, jelezve: Magyarországon az újrakezdést csak biztonságos külső finanszírozással szabad elindítani.

Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Csatlakozott Peter Jackson A hobbit - Váratlan utazás című háromdimenziós fantáziafilmjének szereplőgárdájához Billy Connolly skót színész.
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
Egy hónap után nyoma sincs a szülésnek
Még mindig elhisszük Beyoncénak?

Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán azt hangoztatta: az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét.
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay
A pártok megállapodtak a részletekről
Szabad az út a görög mentőcsomag előtt
"Központi jelentőségű a jövő szempontjából"
Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?
Luxus a pihenés
Ausztriában csak a gazdagok utaznak
Stabilitás legyen és növekedés
IMF: folyamatos a párbeszéd a magyar kormánnyal

Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Van rá esély, hogy nem a legmegfelelőbb eszközöket használjuk, még ha igazán érzéki szexet szeretnénk is - a titkos fegyver a száj. Íme egy kis útmutató, hová célozzuk a csókokat.
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?
A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Napi horoszkóp - 2012. február 9.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Elképzelték már valaha, milyen lehet, mikor egy zsúfolt fogadáson a barátnőjük a fülükbe súgja: nincs rajtam tanga? Nos, Cassandra másképp oldotta meg, de ezt érdemes látni!
A tilos jelzés ellenére akart átmenni a síneken
Kamaszt gázolt a villamos a Blaha Lujza téren
Saját kulcsával jutott át a riasztórendszeren
Édes bosszú: kirúgták az igazgatót, ezért ellopta a mamutfogat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Riadalom Debrecenben
Bombafenyegetés e-mailben
Senki nem sérült meg
Játék pisztolyos rablás Tokodon
Hófalba ütköztek
Olajra léptek volna a gázolaj-tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:47 A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?
- 22:30 Aszteroidákkal "tömi magát" a Tejútrendszer magjában lévő fekete lyuk
- 21:31 Kétszáz éve hever a mélyben az amerikai hadihajó
- 20:29 Amerika és Eurázsia az Északi-sarknál fog randizni
- 19:59 Egyre több olasz válik meg luxusautójától
- 19:50 Nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai
Trenkwalder Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Flottaértékesítő
Hovány Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.10 00:41
- A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?2012.02.10 00:39
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 00:38
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 00:01
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.09 23:53
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



