Megfoszthatják az év borásza címtől Vincze Bélát
Sokat árt a Vincze-ügy a magyar borászatnak
Bár egyelőre a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) nem erősítette meg a hírt, hogy Vincze Béla saját pincéjéből származó borai is fennakadtak a hatóság vizsgálatán, a borász szakmából nyilatkozók szerint az ügy sokat árt a magyar borászatnak mind erkölcsi, mind piaci szempontból.
2009.10.15 18:51MTIA Népszabadság szerint a napokban befejeződött Vincze Béla saját pincéjében lévő borok hatósági vizsgálata, amelyről Kocsi Emília, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) Borminősítési Igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta: a 2005-ös évjáratú egri bikavérben mutatott ki a műszer literenként 14,8 gramm glicerint. Ez jóval meghaladta a természetesnek mondható 6-10 grammos mennyiséget.
Az ugyanebből az évjáratból származó cabernet franc-ban is sok, 14 gramm volt a glicerin, és 17,8 grammos eredménnyel megbukott a vizsgán egy tétel blauburger is. A napilap információját csütörtökön az MTI érdeklődésére a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nem erősítette meg, mondván, hogy az ügyben nem nyilatkoznak.
Amennyiben bebizonyosodnak a sajtóban megjelent, az egri Vincze borászatra vonatkozó újabb borhamisítási vádak, akkor a város hegyközsége 3 évre eltilthatja az "egri" név használatától Vincze Bélát - közölte az MTI érdeklődésére az Egri Hegyközség elnöke. Simon József az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a mostani hír még inkább lesújtotta, mint a szeptember végi eset. Akkor a természetesnél több mint kétszer több glicerint talált az egri Vincze borászat vizsgálatra beküldött mintáiban a Borminősítési Igazgatóság, a borászatot ezért 30 napra bezáratta.
A kiküldött ellenőr ugyanakkor nem találta meg a megjelölt tételt a borászatnál. Vincze Béla akkor azt állította, hogy a bor két másik pincészetben található. Ezt követően mintát vettek mindkét pincészetnél, illetve abból a borból is, amelyet Vincze Bélának a beküldött tétellel megegyező ellenmintaként palackban kellett tárolnia. Előbbiekben nem, utóbbiban viszont újra glicerintöbbletet mutattak ki a vizsgálatok. A borászt a mostani sajtóhíreket követően az MTI nem tudta elérni.
Ugyanakkor a borhamisítási ügybe keveredett borászt a szakmai szervezetek - a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Magyar Bor Akadémia - vezető tisztségviselői erkölcsileg egyöntetűen elítélték, hangsúlyozva, hogy a Vincze-ügy sokat árt a magyar borászatnak mind erkölcsi, mind pedig a piaci szempontokat figyelembe véve. A vezető tisztségviselők hiányolták az ügyben a pontos tájékoztatást.
Egyben emlékeztettek arra is, hogy a többlet glicerin az emberi egészségre nem ártalmas. Az MTI-nek az ügyről nyilatkozni hajlandó borászok ugyancsak elítélték, egyben szerencsétlen ügynek nevezték, ami Vincze Bélával történt. Hangsúlyozták, hogy a magyar borászok többsége tisztességes eszközökkel, jó alapanyagokból, jó bort készít. Árvay János, tokaji borász sajnálatosnak nevezte a történteket, míg Badacsonyból Csanádi József az egyértelmű erkölcsi károk mellett a negatív piaci hatásokat is említette: Gere Attila villányi borász szerint pedig "felfújták Vincze Béla ügyét". Hozzátette: "egyébként ki vagyok akadva".
Kapcsolódó írások:

Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Bár az indonéziai hatóságok közölték, hogy hajlandók zöld jelzést adni Lady Gaga június 3-ra Jakartába tervezett koncertjének a helyi muzulmán szervezetek tiltakozása ellenére is, az amerikai popdíva menedzsere közölte, hogy az énekesnő nem változtat műsorán.
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel

A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a 2012. évi első kockázati jelentése alapján közölte: a pénzügyi rendszer egésze továbbra is stabil, miközben nőtt a szektor, különösen a bankrendszer kockázata a romló nemzetközi környezet, a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezők miatt.
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service

A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A túlsúlyos vagy elhízott gyermekek egy része fokozottan ki van téve olyan agyi állapot kialakulásának, amely vaksághoz vezethet - állapította meg egy új tanulmány.
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:31 Adóamnesztia - a svájciak bizakodnak
- 14:29 Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
- 14:24 Babos Tímea: drámai vereség az elődöntőben
- 14:22 A túlsúlyos gyermek vak is lehet
- 14:15 Kivizsgáltatná a szabadkai magyarok elleni támadás ügyét az LMP
- 14:09 Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
- 14:04 Elhunyt minden idők legeredményesebb olasz sportolója
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 14:40
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
- Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz2012.05.25 14:03
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 13:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



