Riasztó statisztikát mutatnak a vállalkozások
Egy év alatt háromszorosára nőtt a cégek leírási vesztesége
A tavalyi, átlagosan másfél százalékos leírási veszteség idén öt százalék fölé nőtt a hazai cégek körében - közölt riasztó statisztikát a követeléskezeléssel foglalkozó Direktinfo Kft. Legújabb felmérésükből az is kiderül, hogy a legalább két szállítónak, 90 napon túl tartozó cégek 62 százaléka egy éven belül bedől.
2009.09.17 09:55ma.huMivel az üzleti életben ma az átlagos fizetési késedelem meghaladja a 110 napot, jövőre a felszámolások eddiginél is nagyobb mértékű növekedése következik be.
Az előzetesen feltételezettnél is ijesztőbb eredménnyel zárult az a napokban befejezett vizsgálat, amelynek elsődleges célja a fizetésképtelenség előrejelzését szolgáló tényezők, összefüggések felkutatása volt.
Az elemzést végző Direktinfo Kft. szakértői 1 000 cég egy év alatt, a követelésmenedzsment során összegyűlt adatait tanulmányozták át.
Kiderült, míg a tavalyi mérések átlagban másfél százalékos leírási veszteséget mutattak ki a hazai vállalkozásoknál, 2009-ben az arány már meghaladja az 5 százalékot – számolt be a negatív rekordról a követeléskezelő cég ügyvezetője.
Csatlós Csilla kiemelte, a beszállítók egy jelentős része mostanra vagy felélte tartalékait, vagy annak erősen a vége felé jár, így ha az elővigyázatosságukban nem történik kedvező fordulat, az átlagos hazai leírási veszteség jövő tavaszra akár a 7 százalékot is elérheti.
A számok elemzése során a szakértők egy másik aggasztó jelenségre is felfigyeltek. A csődeljárás nyújtotta lehetőségek kihasználása nélkül, automatikusan felszámolás, vagy egyéb eljárás alá került azoknak a vállalkozásoknak a 62 százaléka, amelyeknek legalább két szállító felé volt 90 napon túli tartozásuk.
Erre az arányra azért kell odafigyelni, mert mindez egy olyan üzleti környezetben tapasztalható, ahol jelenleg az átlagos fizetési késedelem már meghaladja a 110 napot.
Azt is tudni kell, hogy a bedőlt cégek a vizsgálat kezdeti időpontjában, vagyis 2008. május 1-én látszólag teljesen normálisan működtek, eltüntetési szándékot előrejelző változások a cégadataikban nem voltak tetten érhetők.
Nem szerepeltek volna a köztartozásokat megjelenítő feketelistákon sem, vagyis semmi nyilvánosan érzékelhető jele nem volt a menetrendszerűen bekövetkező fizetésképtelenségnek.
Ez a látencia teszi különösen veszélyessé a jelenséget – fogalmaz a szakértő.
Csatlós Csilla szerint ismét bebizonyosodott, hogy csak egy jól működő megoldás létezik, a beszállítói összefogás, ezen belül a kölcsönös adatszolgáltatáson alapuló vevőmonitoring alkalmazása.
A már működő informatikai, villamossági, autóipari és egyéb összefogásban résztvevők körében a leírási veszteség – az általános trenddel szemben – folyamatosan csökken, jelenleg átlagban egy százalék alatt van.
Az összefogások eredményeként a korbetartozás.hu portálon rossz adósként nyilvántartott cégek számának növekedése tehát a résztvevők behajthatatlan kinnlevőségeinek drasztikus csökkenését eredményezte.

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a 2012. évi első kockázati jelentése alapján közölte: a pénzügyi rendszer egésze továbbra is stabil, miközben nőtt a szektor, különösen a bankrendszer kockázata a romló nemzetközi környezet, a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezők miatt.
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service

Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata - figyelmeztetnek a szakemberek.
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:09 Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
- 14:04 Elhunyt minden idők legeredményesebb olasz sportolója
- 14:00 Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
- 13:56 Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz
- 13:52 A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
- 13:48 Fidesz: a magyarok biztonságát tenné kockára az MSZP
- 13:46 Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 14:04
- Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz2012.05.25 14:03
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 13:35
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.25 13:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



