Jövőre lesz döntés kell-e még további támogatás
Oszkó: Jelenleg nincs elemi szükség az IMF hitelre
Oly jelentősen javult Magyarország hitelessége az elmúlt hónapokban, hogy jövőre el lehet majd dönteni, szükséges-e még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden a Dow Jones hírügynökségnek. Azt is elmondta, nem látja szükségét újabb külföldi kötvénykibocsátásnak idén, ugyanakkor érdemes újra elgondolkodni a belépésen az európai árfolyam-mechanizmusba.
2009.09.15 17:36MTI"Jelenleg nincs elemi szükség az IMF hitelére, de az egy tartalék, amelyre szükség esetén számíthatunk, ezért nem hanyagolható el", idézte a hírügynökség a pénzügyminisztert. Az IMF és az Európai Unió a múlt héten beleegyezett, hogy hat hónappal, 2010 október 5-ig meghosszabbítják a Magyarország rendelkezésére álló, összesen több mint 25 milliárd dolláros (20 milliárd euró) készenléti hitelkeret felhasználásának határidejét.
A keretet tavaly novemberben hagyták jóvá, 17 hónapra. Az IMF a hosszabbítást azzal indokolta, hogy "lefedjék a választási időszakot és az átmenetet egy új kormányra". A múlt heti megállapodás szerint Magyarország, a felülvizsgálat e hó végére várt IMF-jóváhagyása után, 55 millió eurós, jelképes összeget hív le a keretből, és a maradékot négy egyenlő, körülbelül 800 millió eurós részletben kaphatja meg a meghosszabbított határidőig, ha szükséges.
Miután Magyarország júliusban, több mint egyéves távollét után, sikeresen visszatért a nemzetközi adósságpiacra egymilliárd eurós eurokötvény kibocsátásával, a továbbiakban a forintadósságot részesíti előnyben, magyarázta a továbbiakban a pénzügyminiszter. "Nem látom szükségét az idei kibocsátási tervekben újabb devizakötvény kiadásának. A hazai adósságkibocsátás elégséges a költségvetési hiány finanszírozási szükségletére az év végéig, különösen, mivel a finanszírozási szükséglet az év utolsó negyedében csökkenni fog.
Ez nem jelenti, hogy jövőre az első félévben ne jöhetne egy devizakötvény. A devizakötvény-kibocsátásoknak a meglévő devizaadósság lejáratával párhuzamosan van kellő értelmük", idézte szavait a Dow Jones.
A pénzügyminiszter szerint "az IMF hitele miatt nem csökkenthető számunkra rövid távon a külföldi valutákkal járó kockázat, de fontos, hogy a kockázat ne is növekedjék". Végül arról szólt, hogy a költségvetési hiány csökkenésével, a közadósság 2010 közepétől csökkenő irányzatával, az infláció lassulásával és a kamatok enyhülésével Magyarország elkezdhet gondolkodni az euró bevezetésén.
A pénzügyminiszter elmondta, hogy "a tavaszi, bizonytalan valutaárfolyam-mozgások és a kiszámíthatatlan makrogazdasági fejlemények közepette nem volt értelmes opció az ERM-2 (az euróövezet előszobájaként működő, sávtartást előíró európai árfolyam-mechanizmus). Manapság a forint sokkal stabilabb és Magyarország gazdasági pályája sokkal megjósolhatóbb.
Ezért valószínűleg ideje van ismét elgondolkodni ezen." Az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport, a JP Morgan a múlt héten kiadott elemzésében úgy vélte: Magyarország lehet az első euróövezeti tagállam a közép-európai hármak közül, mert itt van a legjobb esély arra, hogy az államháztartási hiány belátható időn belül a tűréshatár alá süllyed.
A ház most 2014-2016 között valószínűsíti az országcsoport valutauniós belépését, de kiemeli, hogy véleménye szerint Magyarország a másik két térségi országot - Lengyelországot és Csehországot - egy évvel megelőzve bevezetheti az eurót. Az euróövezeti tagság előtt a jelölt ország valutájának két évet kell töltenie az ERM-2-ben.

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a 2012. évi első kockázati jelentése alapján közölte: a pénzügyi rendszer egésze továbbra is stabil, miközben nőtt a szektor, különösen a bankrendszer kockázata a romló nemzetközi környezet, a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezők miatt.
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service

Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata - figyelmeztetnek a szakemberek.
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:09 Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
- 14:04 Elhunyt minden idők legeredményesebb olasz sportolója
- 14:00 Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
- 13:56 Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz
- 13:52 A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
- 13:48 Fidesz: a magyarok biztonságát tenné kockára az MSZP
- 13:46 Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 14:04
- Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz2012.05.25 14:03
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 13:35
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.25 13:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



