"Aki nem hisz a csodákban, az nem realista"
10 éve halt meg André Kostolany, a tőzsdepápa
"Aki nem hisz a csodákban, az nem realista" - vallotta a tíz éve, 1999. szeptember 14-én elhunyt André Kostolany magyar születésű francia-amerikai pénzügyi szakember, tőzsdeguru.
2009.09.12 12:53MTI1906. február 9-én született Budapesten Kann Endre néven, egy zsidó szeszgyáros és városi tanácsos fiaként, s bár már születésekor megkeresztelték, gyökereit soha nem tagadta meg. André már 13 évesen devizával üzletelt, a gimnáziumban egyebek közt Teller Edével koptatta az iskolapadot.
Járt a kereskedelmi és zeneakadémiára, az egyetemen művészettörténetet és filozófiát hallgatott, még közgazdasági diplomája is volt, bár ezt ügyesen titkolta. 1924-ben Párizsba utazott, ahol megismerte és megszerette a tőzsde világát, s bróker lett. 1939-ben pénzét Amerikába utalta, s amikor a német csapatok megközelítették Párizst, maga is a tengerentúlra menekült.
Házassága révén megszerezte az állampolgárságot, pénzügyi céget alapított, a honvágy ellen Hitler-portrét rakott a falra. Vagyonát és hírnevét azzal alapozta meg, hogy negyedáron vett 1930-ban kibocsátott német kötvényt, mert szinte egyetlenként bízott benne, hogy a megvert Németország fizetni fog.
Az ügylet harmincötszörös haszonnal zárult. Hasonló módon Gorbacsov idején cári kötvényt vett egy százalékon, és névértéken adta el azokat. Kostolany többször elvesztette mindenét, ám töretlenül bízott a dollár erejében, s mindig újra felemelkedett, végül a spekulánsok guruja lett. 1948-tól újból Európában élt, tőzsdeszemináriumaira tódult a közönség, lévén hogy magyarul, németül, angolul, franciául is csípősen szókimondó és nagy anekdotázó volt. (Jellemző mondása szerint "A szívem balra található, a fejem jobbra figyel, a pénzem pedig Amerikában van.")
Kilencvenkét évesen, 1999. szeptember 14-én halt meg, tele tervekkel és optimizmussal. Haláláig lelkes magyar patrióta maradt, hírneve segített népszerűsíteni a hazai papírokat és a budapesti tőzsdét, amelynek tiszteletbeli elnöke volt. A magyar nyelv és irodalom szerelmese, lelkes zene- és operabarát volt, magyar impresszionista képeket gyűjtött. Tizenkét könyve jelent meg kilenc nyelven, összesen másfél-két millió példányban. Kostolany a verseny, a játék híve volt, az üzletet az ember megmérettetésének tartotta. Úgy vélte, az árfolyamra nem az események, hanem a közönség reakciói hatnak, sokszor idézte Newtont, aki maga is tőzsdézett, s tapasztalatait így összegezte: "az égitestek útját centiméterre és másodpercre pontosan ki tudom számítani, de azt nem, hogy az őrült tömeg merre befolyásolja az árfolyamot".
Szerinte minden tőzsdetipp manipuláció, ha ő kapott tippet, mindig az ellenkezőjét tette. A közgazdász végzettséget kevésre becsülte, többre a kockázatvállalást és az improvizációs készséget, legfontosabbnak pedig a szerencsét tartotta. Szédületes pályafutásáról azt mondta: "Üzleteim 49 százalékát elrontottam, s csak 51 százalékban cselekedtem helyesen. A 2 százalék különbségben rejlik az eredmény."

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a 2012. évi első kockázati jelentése alapján közölte: a pénzügyi rendszer egésze továbbra is stabil, miközben nőtt a szektor, különösen a bankrendszer kockázata a romló nemzetközi környezet, a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezők miatt.
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service

Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata - figyelmeztetnek a szakemberek.
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:09 Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
- 14:04 Elhunyt minden idők legeredményesebb olasz sportolója
- 14:00 Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
- 13:56 Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz
- 13:52 A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
- 13:48 Fidesz: a magyarok biztonságát tenné kockára az MSZP
- 13:46 Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 14:04
- Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz2012.05.25 14:03
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 13:35
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.25 13:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



