Az IMF hitel feltétele a vagyonadó?
Nincs több hitel, ha nem lesz vagyonadó? - a kormány szerint az adó a program része
Az Index szerint a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval kötött 20 milliárdos hitelmegállapodás feltétele a vagyonadó bevezetése, míg a Pénzügyminisztérium arra hívja fel a figyelmet, hogy az a kormány saját stabilizációs programjának a része, amelyet a nemzetközi hitelkeretből finanszíroznak.
2009.06.09 19:11MTI "Ha nem lenne vagyonadó, megszegnénk az IMF-fel és az EU-val kötött húszmilliárd eurós mentőcsomag-szerződést. A szerződés májusi módosításában benne van a vagyonadó bevezetése. A szerződés az élőmunka-terhelés csökkentésének előírt mértékével is kijelöli az adócsomag a kereteit, tudta meg az Index. Így a parlamentnek a főbb irányokban nincs érdemi mozgástere, legfeljebb kisebb átrendezést hajthat végre" - írta az Index internetes lap kedden.
A parlament előtt hever a heves belpolitikai vitákat kiváltó vagyonadótörvény, zárószavazása a meghosszabbított tavaszi ülésszak utolsó napján, június 29-én lesz - teszik hozzá.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió 20 milliárd eurós pénzügyi csomagja a magyar kormány stabilizációs programját finanszírozza. Ezt a magyar kormány állította össze, s mivel ebben a programban szerepel a vagyonadó 2010-es bevezetése is, így ez természetes része annak a szándéklevélnek, amely az április felülvizsgálat után született - mondta Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke az MTI-nek.
A sajtófőnök hangsúlyozta: ez nem IMF, vagy európai uniós diktátum, hanem olyan program, amelyet a kormány annak érdekében dolgozott ki, hogy a magyar gazdaság megerősödve kerülhessen ki a világgazdasági válságból és gyorsabb növekedési pályára állhasson.
A program számos olyan kiadáscsökkentést tartalmaz, amely hosszú távon is javítja az államháztartás szerkezetét, annak része az adórendszer átalakítása a foglalkoztatás ösztönzés jegyében. Az átalakítás során az élőmunkát a jövedelmeket terhelő elvonásokat mérséklik a program szerint, együtt a fogyasztást, illetve a vagyont érintő elvonások növelésével - tette hozzá Pichler Ferenc.
A PM sajtófőnöke hangsúlyozta: a program alapvető eleme az egyensúlyi pálya fenntartása, az, hogy az idén az államháztartási hiány ne haladja meg a GDP 3,9 százalékát.
Az Index írása a szándéklevelet szerződésként emlegeti, amelyet ugyan már kétszer módosított Magyarország a két szervezet egyetértésével, "de a korrekciókra a korábban gondoltnál mélyebb recesszió miatt került sor, és cserébe Magyarország kiadáscsökkentést vállalt". Ha a vagyonadó itthon elbukna, és csak ezért kellene ismét kezdeményezni a szerződés felülírását, aligha lenne esély rá, hogy a két intézmény belemenjen a módosításba - írja az Index.
A cikk szerzője szerint a vagyonadóra megvan a kormány biztosítéka. Ezt szolgálja szerinte az, hogy a kormány a vagyonadó bevezetését a 2010-es többi adóváltozástól elkülönítve, külön törvényjavaslatban terjesztette a parlament elé. A kabinet azonban a vagyonadóról szóló törvényjavaslatba csempészte bele a havi 1950 forintot jelentő tételes eho megszüntetését is, hogy a vagyonadó esetleges elbukása se járjon költségvetési szempontból kockázattal. (A vagyonadó negyven-ötvenmilliárd forintot hozna, a tételes eho eltörlése hetven-nyolcvanmilliárd forinttal rövidítené meg a büdzsét, így a két intézkedés semmissé tétele enyhén még jól is jönne az államháztartásnak.)
Az Index információi szerint az IMF és az EU Magyarországon járt szakértői a tárgyalások alatt hangot adtak azon álláspontjuknak, hogy nem tartanák szerencsésnek, ha a vagyonadóból kitáncolna akár a kormány, akár a parlament, márcsak azért sem, mert azzal a tételes eho eltörlése is bukik, akkor pedig az élőmunkára rakódó elvonási szint kevésbé csökkenne. Általában is, az adócsomag borítását politikai igényeket kiszolgáló akciónak tartaná a két hitelező szervezet.
Az IMF tavaly november 6-án hagyta jóvá, hogy Magyarország 12,3 milliárd euró készenléti hitelkeretet kapjon 17 hónapra. A hitel
első részletét, mintegy 5 milliárd eurót 2008. november 6-án hívta
le Magyarország. Az IMF igazgatótanácsa március végén fogadta el az
első felülvizsgálat eredményét, egyben jóváhagyta a hitelkeret
második, 2,35 milliárd eurós részletének lehívását, amit a magyar
kormány meg is tett. Az IMF kerete része a pénzintézet által szervezett,
összesen majdnem 20 milliárd eurós pénzügyi védőhálónak, az EU
6,5 milliárd eurós és a Világbank egymilliárd eurós hozzájárulásával.
Május közepén jelentette be a Nemzetközi Valutaalap, hogy szakértői szintű megállapodást kötött a magyar kormánnyal a készenléti hitelkeret (SBA) második felülvizsgálatáról. A megállapodás összegzése alapján az IMF igazgatótanácsa június végén fogadhatja el a hitelszerződés második felülvizsgálatának lezárását. A felülvizsgálat lezárása nyomán Magyarország lehívhatja majd az újabb, 1,43 milliárd euró összegű hitelrészletet.

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik felszólítja a kormányt, hogy módosítsa a távközlési adó szabályait és mentesítse az új adónem alól a magánembereket és a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), ezzel párhuzamosan pedig a multinacionális cégeknél emelje meg az adó mértékét.
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető

Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata - figyelmeztetnek a szakemberek.
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Éveken át kutatott, mire a kaliforniai Richard Mesce megtalálta a világ vélhetően legnagyobb osztrigáját.
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:39 Pszichiáterhez küldték Malina Hedviget
- 13:36 Századvég: továbbra is óriási a Fidesz előnye
- 13:30 Kevesebb a milliárdos Oroszországban
- 13:29 Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
- 13:25 Csend honol a szlovák orvos ügye körül
- 13:23 NMHH: Játékosan a biztonságos internetezésről
- 13:10 Változások az Orbán-kormányban
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 13:35
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 13:27
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.25 13:12
- A siketek szövetsége üdvözli a médiatörvény módosítását2012.05.25 12:46
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 12:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



