
"Többen öngyilkosok lettek"
Bajnai vitte csődbe? Gyertyát gyújtottak Debrecenben a volt Hajdú-Bét épülete előtt
Az egykori Hajdú-Bét Rt. üzletpolitikájának áldozataira emlékezett a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja (MVMP) pénteken Debrecenben, a cég volt épülete előtt.
2009.04.03 12:32, MTI
Herman István pártelnök felidézte, hogy a Wallis Rt., amelynek Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója, 1999-ben szerzett többségi tulajdont az orosz válság miatt padlóra került baromfifeldolgozó cégben. A Hajdú-Bét 2003-2004-ben összeomlott, ezért felszámolták.
Az ország addigi legnagyobb baromfifeldolgozója nem tudott fizetni a beszállító libatenyésztőknek, akik közül többen öngyilkosok lettek - tette hozzá. Herman István emlékeztetett Bajnai Gordon szavaira, aki mindezt szerinte úgy kommentálta: "sajnálom, nem értettünk hozzá".
Az MVMP vezetői szerint Bajnai Gordon, aki "tönkretett 600 családot", nem alkalmas arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen. Herman István, Szepesi Miklós Zsolt, a párt hajdú-bihari elnöke és egy elhunyt libatenyésztő özvegye ezért mécseseket gyújtottak a volt Hajdú-Bét épülete előtt, azokra emlékezve, akik "Bajnai Gordon és a Hajdú-Bét üzletpolitikájának áldozatai lettek".
"Ez a gyertyagyújtás utolsó figyelemfelhívás is, hogy az ország élére nem állhat olyan ember, aki korábban, amikor életeket, vállalkozásokat, családokat tett tönkre, csak annyit tudott mondani: +nem értünk hozzá+" - mondta Szepesi Miklós Zsolt.
Hozzátette: az MVMP felkér minden józan ésszel gondolkodó parlamenti képviselőt, hogy április 14-én ne szavazza meg az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, hanem támogassa az előre hozott választásokat.
A párt egyúttal kér mindenkit, hogy április 14-én gyújtson egy szál gyertyát Magyarországért - jegyezte meg az MVMP hajdú-bihari elnöke.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Információk szerint a szocialista frakció rábólint a Bajnai-csomagra
SZDSZ: nem puhulhat fel a Bajnai-csomag
Ha nem írják alá, Bajnai sem vállalja
Orbán: Bajnai csomagja csel csupán!
Bajnai Gordon otthonánál tiltakozott a Jobbik
A Bajnai csomag nagyon fog fájni! Íme!

Meghökkentő képek: Szabadságszobor-frizurát kapott Lady Gaga
Szabadságszoborként fotózták Lady Gagát, a feltűnő megjelenéséről is ismert énekesnőt - frizurája igazi látványosság!
Elég volt a pörgésből?
Dilemma harminc után: párban élj vagy páratlanul?
Válni akar az ex-Spice Girl párja
Képek - Hoppá: Mel B férjének is elege lett!
Citrom-kúrával lett ilyen formás a 47 éves sztár?
Ciki fotók - Tinilányként fotózza magát Demi Moore!
A rendelet szeptember elsején lépett életbe
Ausztriában tilos a szoláriumhasználat 18 éves kor alatt
Nemcsak a turai boltban lesznek láthatók...
Fotók - Két hét múlva Budapestre költözik a Jolie-Pitt család!
Neked bejön a high-tech stílus?
Legyen futurisztikus az otthonod!

Adóellenőrökre támadt egy férfi Makón
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás egy 44 éves makói férfi ellen, aki megpróbálta megakadályozni a feleségénél vizsgálódó adóellenőrök munkáját - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
Forró vízzel fogadják a "kollégákat"
Kína felvásárolja a világot?
"Veszélyes és indokolatlan"
Tiltakoznak a VPOP és az APEH gyors átszervezése ellen
"Van egy sajátos dimenziónk"
Értünk hozzá: nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesült
Tart az egyeztetés
A kormány előtt a bajba jutott adósok mentőöve
284,28
Pénteken is gyengélkedhet a forint
Doktori bajok
Hálapénz nélkül nem jár megfelelő ellátás?

Csökkenti az agyi érkatasztrófa kockázatát az új véralvadásgátló
A véralvadásgátló medicinák sorában újabb és újabb hatásos készítmények jelennek meg.
Bevitaminoztak a holland kutatók
Zöldséggel és gyümölccsel a tüdőrák ellen?
45 loholót vizsgáltak
Csak ne olyan hevesen: ártalmas lehet a szívre az ultramaratoni futás
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 3.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Nyugibogyó, "házilag"
Antidepresszánst is termel a szervezet?
Kisimultak, mégse lettek jobban
Fejfájás ellen forgalmazta a Botoxot
BRCA1, BRCA2
A megelőző műtét javítja a nagy rákkockázattal élő nők túlélési esélyét

Elmaradnak a Budapesti Zenei Hetek
Zeneszeretőknek kedvez a Filharmónia Budapest, több napon keresztül élvezhetik a komolyzenét a látogatók, ennek ellenére lehangoló a kortárs és komolyzene megítélése
Romániai magyar színházak korlátjai
Évadkezdet a gazdasági válság jegyében
"Beebookoltak" a jenkik
Idén már magyarországnyi ember lesz elektronikus könyvolvasó Amerikában
Egy évre az övék a játszás joga
Mégis lesz Queen-zenére balettpremier Győrött
A banda albumközti" anyagát, a 2B-t mutatja be
Akusztikus koncertet ad Péterfy Bori és a Love Band a Müpában
Első ilyen típusú bollywoodi vállalkozás
Gyerekszereplőkkel készül film Jézus gyermekkoráról
Kopirájt kiállítás a Gödörben
Háromszáz éves szerzői jogok vitrin mögött

Dízelvarázzsal megbolondított, környezetkímélő gépek dübörögnek
Gazdaságos üzemeltetésű az alacsony fogyasztás miatt, soha el nem fogyó erő a tekintélyes nyomaték okán - a dízel autók jellemzője egykor. Alacsony fogyasztással párosuló csekély széndioxid kibocsátás, sportosan mozgatható, dinamikus erőforrás - a dízel legújabb generációjának jellemzői napjainkban.
2.994 új személygépkocsit adtak el
Augusztusban meglódult az autóbiznisz?
515 km/órával repesztett
Rekordsebességet robogott az elektromos autó
Több, mint ezer kilométert ment
Önálló életre kelt autó
Gyorshajtók száguldoznak
Három nap alatt több mint 11 ezer sebességtúllépést regisztráltak a rendőrök
Ünnepélyes gyártásindító augusztus 26-án
Beindult a Nissan Juke gyártása
Csak 15 évre szól a jövőben
Korlátozzák a német jogosítványok érvényességét

Nagy Feró párja attól félt: altatóval kábítják!
Lesújtó véleménnyel voltak a rocker kedvesének családtagjai, amikor Ági szerelmes lett Nagy Feróba - Kiderült: maga a lány is árgus szemekkel figyelte a rossz hírű udvarlót...
Se nem halott, se nem prosti
Pert indít egy szlovák nő, mert nem ölték meg
Feladatok tornyosulnak a gyászoló sztár előtt
Szabadságot is kérhet Liptai Claudia
Rony bevallotta: férjnél van
Meglepetés - Kétgyermekes anyuka kell Kozsónak?
Egy férfi az áldozat
Elszakadt vontatókötél okozott halálos balesetet a 4-es úton
Súlyosan megsebesítette a lámyt
Rálőtt a barátnőjére - előzetesben ül
Komolyan elgondolkodott a sztár: lesz-e folytatás!
Deutsch Anita: Ottónál trehányabbat nem ismerek
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:29 Meghökkentő képek: Szabadságszobor-frizurát kapott Lady Gaga
- 10:10 Elmaradnak a Budapesti Zenei Hetek
- 10:03 Hálapénz nélkül nem jár megfelelő ellátás?
- 10:00 12 tipp, hogy a tömörek gyönyörűek legyenek
- 9:54 Sört is találtak a kétszáz éves pezsgő mellett
- 9:46 Semmi hír a mentőcsomagról - bajban a devizahitelesek
- 9:39 Minimális emelkedéssel indítottak az európai tőzsdék
top fórum témák:
- Lázadás2010.09.03 10:30
- Adóellenőrökre támadt egy férfi Makón2010.09.03 10:13
- Dilemma harminc után: párban élj vagy páratlanul?2010.09.03 10:09
- A "Külföld", (amely mindig: mit mond?!?)2010.09.03 10:00
- "TÚRÓ RUDOLFOK" - szellemidézés2010.09.03 09:25
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!






