"Kedvezőtlennek tartják"
OTP: az államháztartás hiánya a GDP 3 százaléka felett lesz
További intézkedésekkel is a GDP 3 százaléka felett lesz az idén az államháztartás hiánya az OTP elemzői szerint, akik belső szerkezetében kedvezőtlennek tartják a tavalyi 3,4 százalékos deficitet.
2009.04.01 17:04MTIAz MTI-nek szerdán eljuttatott elemzésében az OTP szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy az eddig bejelentett 200 milliárd forintos kiadásmérséklés kevésnek bizonyulhat a 2,9 százalékos hiánycél teljesítéséhez.
A kormányzati szektor hiánya a GDP 3,4 százalékát érte el a KSH statisztikája szerint tavaly, a szám a decemberi konvergencia programnak megfelelő ugyan, de belső szerkezetében az akkori előrejelzéseknél lényegesen kedvezőtlenebb, mivel a jövedelmekhez kapcsolódó bevételek elmaradtak a prognózisoktól - fűzik hozzá. Az alacsony nominális GDP és a MÁV Cargo privatizációja miatt elszámolt 102,5 milliárdos egyszeri kiadás újra a GDP 50 százaléka közelébe emelte a kormányzati kiadások mértékét - állapítják meg.
Az MNB pénzügyi számla statisztikája szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye szintén 3,4 százalék volt. A jegybank mintegy 80 milliárd forinttal (3,1 százalékról a GDP 0,3 százalékával) emelte február közepén közétett előzetes hiány-kalkulációját. A PM prognózisánál kedvezőtlenebb makrogazdasági alappálya a terveknél magasabb hiány kialakulását eredményezheti - szögezik le.
Az összes adó-és járulékbevétel adata már 2008-ban is 185 milliárd forinttal maradt el a decemberi konvergencia programban előre jelzett mértékektől a KSH első statisztikája szerint. Mégis teljesült a konvergencia programban tervezett 3,4 százalékos hiányszám, mivel a nehezen előre jelezhető egyéb kiadások és egyéb bevételek összesen mintegy 320 milliárd forinttal (a GDP 1,2 százalékával) alakultak kedvezőbben, mint a PM konvergencia programbeli előrejelzése.
Szembetűnőnek nevezik azt is: bár mintegy 40 milliárd forinttal lett alacsonyabb a tényleges hiányszám, mint a konvergencia programban tervezett 932 milliárd Ft, a GDP-arányos hiány így is 3,4 százalék lett, mivel a hiányszámításnál vetítési alapként használt nominális GDP végül lényegesen kedvezőtlenebbül alakult. A továbbiakban a gyorsan csökkenő nominális GDP miatt 50 százalék fölé nőhet a kiadási főösszeg az OTP szerint. A jelenlegi legvalószínűbb, de még mindig bizonytalanságot jelenő forgatókönyv szerint az MSZP és az SZDSZ várhatóan Bajnai Gordont választja majd meg miniszterelnöknek.
A nem-pártpolitikus valószínűleg megpróbál majd további megtakarításokat elérni a költségvetésben - jegyzik meg. Bajnai a nyilvánosságra került információk szerint 2010-ben mintegy 600 milliárd forinttal mérsékelné a költségvetési kiadásokat a középtávú költségvetési tervhez képest.
Ez mintegy 100 milliárd forinttal jelentene többet, mint a Gyurcsány-kabinet által felvázolt intézkedések. Megjegyzik azt is, hogy a jelenlegi gazdasági visszaesés mellet folytatott költségvetési politika prociklikus, ami tovább növeli a recesszió méretét. Korántsem tartják azonban biztosnak, hogy a jelenlegi struktúrák mellett a hiánycél módosítása hosszabb távon kedvezőbb eredményt jelentene.
A hiánycél módosítás előfeltétele kell legyen a strukturális reformok előírása - fogalmaznak.
A sajtóban napvilágot látott elképzelések azonban mégis számottevő előrelépést jelenthetnek az OTP elemzői szerint a Gyurcsány-féle tervekhez képest - fűzik hozzá.
Kapcsolódó írások:

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

Fico megszorításait bírálja az MKP
Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke közölte: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint gyengítik a szlovák gazdaságot, megnövelhetik a munkanélküliséget és egyértelműen megsarcolják a leendő nyugdíjasokat Robert Fico kabinetjének csütörtökön véglegesített megszorító intézkedései.
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban

Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata - figyelmeztetnek a szakemberek.
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Holttest egy leégett ház romjai alatt
Péntekre virradó éjszaka értesítették a rendőrséget a tűzoltók, hogy Miskolcon a Csanyik-völgyben leégett egy használaton kívüli, lakatlan faház. A tűz oltását követően egy férfi holtteste került elő a romok alól.
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
- 12:59 LMP: az új NAT senkinek sem jó
- 12:55 Mit talál ki a FIFA a 11-esek helyett?
- 12:45 Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
- 12:45 Szigorítaná is, enyhítené is az új Btk.-t az MSZP
- 12:40 A Jobbik szerint tragikus, hogy a kormány még mindig a helyes irányt keresi
- 12:37 Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.25 13:12
- A siketek szövetsége üdvözli a médiatörvény módosítását2012.05.25 12:46
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 12:40
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.25 12:28
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 11:18
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



