Az igazgatótanács múlt héten fogadta el
Az IMF közzétette a magyar hitelkeret első felülvizsgálati eredményét
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján kedden közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el.
2009.03.31 17:57MTIAz IMF igazgatótanácsa múlt szerdán fogadta el az első rendes felülvizsgálat eredményét, egyben jóváhagyta a készenléti hitelkeret második, 2,5 milliárd eurós részletének lehívását.
A második részlet lehívásához kapcsolódó feltételek megvalósulásának vizsgálatára az IMF delegációja 2009. február 4-16. között folytatott megbeszéléseket Magyarországon, tárgyaltak mások mellett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Veres János pénzügyminiszterrel, Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel és Simor András MNB-elnökkel.
A szakértői látogatás során módosították a további lehívások gazdaságpolitikai feltételrendszerét, mivel a rosszabbodott gazdasági helyzet miatt új makrogazdasági pálya és az ahhoz igazodó intézkedésrendszer kidolgozása vált szükségessé.
A kedden nyilvánosságra hozott 59 oldalas jelentés egyebek mellett megállapította, hogy Magyarország teljesítette a hitelprogram feltételeit, de a partnerországok gazdasági növekedése, illetve a globális pénzügyi piaci helyzet a vártnál rosszabbul alakul.
A nemzetközi környezet romlása, valamint a magyar mérleg jelentős sérülékenysége együtt aláaknázzák az ország gazdasági kilátásait - olvasható a jelentésben. James Morsink, az IMF magyar missziójának vezetője múlt szerdai washingtoni telefonos sajtókonferenciáján úgy nyilatkozott: arra számítanak, hogy a program keretében végrehajtandó módosított gazdaságpolitika jótékony hatással lesz Magyarország kilátásaira.
A jelentésből kiderül: kiemelt szerepük van a pénzügyi stabilitást szolgáló intézkedéseknek, közöttük annak, hogy biztosítsák a bankok számára a biztonsági háló folytonosságát. Morsink hangsúlyozta, az IMF, a Világbank és az Európai Unió által nyújtott nagy külső pénzügyi hitelkeret elősegíti annak biztosítását, hogy az ország teljesíteni tudja külső kötelezettségeit, egyben erős üzenet arról, hogy a nemzetközi közösség szerint Magyarország bizonyosan túljut a jelenlegi nehézségeken.
Az IMF tavaly november 6-án hagyta jóvá, hogy Magyarország 10,5 milliárd SDR összegű (12,3 milliárd euró) készenléti hitelkeretet kapjon. A jóváhagyás alapja a pénzügyminiszter és a jegybankelnök által aláírt 2008. november 4-i szándéklevél volt. A hitel első részletét, 4,215 millió SDR-t (mintegy 5 milliárd eurót) 2008. november 6-án hívta le Magyarország.

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

Fico megszorításait bírálja az MKP
Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke közölte: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint gyengítik a szlovák gazdaságot, megnövelhetik a munkanélküliséget és egyértelműen megsarcolják a leendő nyugdíjasokat Robert Fico kabinetjének csütörtökön véglegesített megszorító intézkedései.
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban

Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata - figyelmeztetnek a szakemberek.
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Holttest egy leégett ház romjai alatt
Péntekre virradó éjszaka értesítették a rendőrséget a tűzoltók, hogy Miskolcon a Csanyik-völgyben leégett egy használaton kívüli, lakatlan faház. A tűz oltását követően egy férfi holtteste került elő a romok alól.
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
- 12:59 LMP: az új NAT senkinek sem jó
- 12:55 Mit talál ki a FIFA a 11-esek helyett?
- 12:45 Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
- 12:45 Szigorítaná is, enyhítené is az új Btk.-t az MSZP
- 12:40 A Jobbik szerint tragikus, hogy a kormány még mindig a helyes irányt keresi
- 12:37 Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.25 13:12
- A siketek szövetsége üdvözli a médiatörvény módosítását2012.05.25 12:46
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 12:40
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.25 12:28
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 11:18
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



