hirdetés

Nem az első eset, hogy a pénzember ügyeskedik

A forintnak is ő ment neki? Hamecz: sokan szenvedték meg a Sorosék spekulációját tavaly

Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója szerint a Soros Fund tavaly októberi támadása az OTP papírok ellen sok kisbefektetőnek is komoly károkat okozhatott, az ügylet fényében érdemes lenne alaposan megvizsgálni a forint elleni akkori támadásokat is.

2009.03.27 16:15MTI
hirdetés

Az október 9-ei esemény valószínűleg széles kisbefektetői körnek okozott jelentős vagyonvesztést. Feltételezhetően azoknak különösen, akiknek hitel volt a részvényeik mögött, és nem tudták növelni a letétet, ezért azonnali értékesítésre kényszerültek - mondta Hamecz István az MTI-nek pénteken.

Az elnök-vezérigazgató emlékeztetetett arra, hogy az OTP Bank azonnali, határozott intézkedésekkel hatékonyan lépett fel a spekuláció ellen, ami jól mutatja a kisbefektetők iránti elkötelezettségét. A bank tavaly októberben feljelentést tett tőkebefektetési csalás gyanúja miatt a BRFK-nál és a brit Pénzügyi Szolgáltatások Felügyeleténél is.

A PSZÁF jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően piacfelügyeleti vizsgálatot indított. Lehet, hogy nem mutatható ki közvetlen kapcsolat, de arra is emlékezni kell, hogy október 9-ét megelőzően voltak híresztelések a forint összeomlásáról, ezért éppen a tranzakció fényében célszerű lenne vizsgálni, hogy voltak-e forint elleni spekulációs lépések - mondta Hamecz István.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csaknem fél milliárd forintra bírságolta a Soros Fund Management LLC-t tavaly október 9-i, a Budapesti Értéktőzsdén OTP részvényekre kötött üzletei miatt, amelyek a banki papír jelentős értékvesztését okozták. Az erről szóló határozatot a PSZÁF csütörtökön tette közzé. A határozat szerint a Felügyeleti Tanács megállapította, hogy a Soros Fund Management LLC megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Az alapnak a bírságot a határozat kézbesítésétől számított harminc napon belül kell befizetnie a felügyelet számlájára. Az alap 390 ezer darab OTP részvényt vett kölcsön és adott el a piacon a kereskedés utolsó részében, illetve a kereskedés záró szakaszában, olyan feltételekkel, amelyek hatására a bankpapír árfolyama nagyot esett - az egész napi kereskedésben több mint 20 százalékot, amelyből mintegy 9 százalékot a zárásban. Az alap másnap zárta az ügyletet, amikor az árfolyam még tovább esett. Soros György sajnálatos ügynek nevezte, és annak a reményének adott hangot, hogy alapja, a Soros Fund Management LLC nem szegte meg a szabályokat a PSZÁF által kifogásolt ügyletben.

A magyar származású amerikai üzletember az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: a Soros Fund Management LLC együttműködik a magyar hatóságokkal, és egyúttal belső vizsgálatot indított. Az üzletember azt is hangsúlyozta, hogy az alap működését már nem ő ellenőrzi, hiszen tavaly visszavonult, és kizárólag saját számlájának üzletkötéseit irányítja, ám a cég kereskedelmi tevékenységét nem ő felügyeli.

Soros György leszögezte: ő személy szerint nem kötött volna üzletet az OTP részvényeinek árfolyamcsökkenésére, és őszintén sajnálja, hogy a Soros Fund Management ilyen üzletet kötött.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.