Munkahelymegőrzés, foglalkoztatás
Szűcs Erika: 73 milliárd forint jut foglalkoztatási programokra
Jelenleg 73 milliárd forintos keret szolgálja a munkahelymegőrzést, a foglalkoztatást és képzést - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az MTI-nek csütörtökön Szekszárdon, ahol a kormány válságkezelő intézkedéseiről tartott fórumot.
2009.03.06 18:30MTIA miniszter kifejtette: nagy jelentőséget tulajdonít az adójavaslatoknak, amelyek csökkentik a munkáltatói terheket, a szociális tárca ugyanakkor kifejezetten a foglalkoztatás védelmében állít össze programokat.
Munkahelymegőrzési támogatást azok a vállalkozások vehetnek igénybe, amelyek be tudják bizonyítani, hogy megrendeléseik a válság miatt csökkentek jelentősen - mondta a tárca vezetője.
Azok a vállalkozások, amelyek csoportos létszámleépítés után állásukat vesztett dolgozókat vesznek fel, szintén támogatásban részesülnek - tette hozzá. Emellett európai uniós forrásból kisvállalkozásoknak húszmilliárd, nagyvállalatoknak tízmilliárd forint áll rendelkezésre, ha csökkentett munkaidőben kívánják foglalkoztatni, emellett képzik dolgozóikat. Készül továbbá egy olyan, húszmilliárd forintos program, amely az állástalanok képzését szolgálja - mondta Szűcs Erika, aki a fórumon tartott előadásában a forrásokkal kapcsolatban megjegyezte: van még tartalék, de ennek felhasználását a problémák alakulásától teszik függővé.
A miniszter a fórumon kitért arra is, hogy a tárca dolgozik egy szociális kríziskezelő programon, amelyet márciusban, áprilisban terveznek indítani. Kérdésére válaszolva elmondta, hogy december óta körülbelül 40 ezer embernek szűnt meg az állása csoportos létszámleépítéssel Magyarországon. A munkanélküliek száma a KSH adatai alapján 320-325 ezerről 357 ezerre nőtt.
A regisztrált álláskeresők száma január végén meghaladta az 500 ezret, jelenleg számuk 530 és 540 ezer között van - számolt be Szűcs Erika.
Ebben már megjelentek a kisvállalkozásoktól elbocsátott dolgozók, és azok, akiket korábban feketén foglalkoztattak, de ez a lehetőség már megszűnt - magyarázta a miniszter. Több fajta forgatókönyv van - tette hozzá. Az egyik, hogy tovább nő a nyomás. Azt ki lehet számolni, hogy például az elektronikai iparban hányan lesznek elbocsátva, de ennek a tovagyűrűző hatásait nem lehet megbecsülni.
Egy másik forgatókönyv szerint a válság nyomása nem nő, de nem tartom kizártnak, hogy a nemzetközi események függvényében még egyszer lesz egy nekilendülés - fogalmazott.
A szakminiszter a fórumon elmondta: közel egymillió ember inaktív ma Magyarországon, akiknek a fele képes lenne dolgozni, ha munkaalkalmat teremtenek számára. Az április 1-jén induló Út a munkához elnevezésű program 210 ezer ember szociális segélyezett ellátását alakította át úgy, hogy megpróbálnak az eddiginél több közfeladatot biztosítani - mondta a miniszter.
A foglalkoztatáspolitika egyik pillére, hogy a versenygazdaságot adórendszerrel tesszük munkabaráttá, a szociális ellátó rendszert pedig azzal, hogy az államilag finanszírozott programok terjedelmét növeljük - hangoztatta.
Úgy fogalmazott: mindennek a foglalkoztatás-központú növekedés a kulcsa. Az elmúlt húsz év legnagyobb adóssága ugyanis, hogy az ország az 55-56 százalékos foglalkoztatási aránytól nem tudott elmozdulni - jelentette ki Szűcs Erika.
Kapcsolódó írások:

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

Fico megszorításait bírálja az MKP
Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke közölte: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint gyengítik a szlovák gazdaságot, megnövelhetik a munkanélküliséget és egyértelműen megsarcolják a leendő nyugdíjasokat Robert Fico kabinetjének csütörtökön véglegesített megszorító intézkedései.
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban

Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A diabétesszel küzdők millióinak okoz nap mint nap problémát, hogy bőrük enyhe megszúrásával ellenőrizzék vércukorszintjüket. Tudósok most egy egészen újszerű módszert fejlesztettek ki ennek kivédésére.
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Holttest egy leégett ház romjai alatt
Péntekre virradó éjszaka értesítették a rendőrséget a tűzoltók, hogy Miskolcon a Csanyik-völgyben leégett egy használaton kívüli, lakatlan faház. A tűz oltását követően egy férfi holtteste került elő a romok alól.
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
- 12:59 LMP: az új NAT senkinek sem jó
- 12:55 Mit talál ki a FIFA a 11-esek helyett?
- 12:45 Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
- 12:45 Szigorítaná is, enyhítené is az új Btk.-t az MSZP
- 12:40 A Jobbik szerint tragikus, hogy a kormány még mindig a helyes irányt keresi
- 12:37 Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.25 13:12
- A siketek szövetsége üdvözli a médiatörvény módosítását2012.05.25 12:46
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 12:40
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.25 12:28
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 11:18
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



