hirdetés

"Politikai bosszú" miatt vették el a szocialisták?

A KDNP ismét adókedvezményt szeretne a lakáshiteleknél

A lakáshitel-támogatáshoz korábban kapcsolódó adókedvezmény jelenlegi gazdasági környezethez igazodó újbóli bevezetését, és a forint alapú hitelezés kamattámogatással történő megerősítését szeretné elérni ismét a Kereszténydemokrata Néppárt.

2009.03.05 11:58MTI
hirdetés

Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormány napokban hozott intézkedése a devizahitel-válság kapcsán nem elfogadható a fiatalok számára, és nem nyújt széles körű, érdemi segítséget. Kérdésre válaszolva közölte: egyelőre azt szeretnék, ha kezdeményezésük bekerülhetne valamelyik válságkezelő-csomagba. Ha ez nem történik meg, akkor törvényjavaslatként is beterjesztik.

Fülöp Attila, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség gazdasági munkacsoportjának elnöke arról beszélt, hogy ma Magyarországon 4200 milliárd forintot tesz ki a lakosság lakáscélú hitelállománya. Ez az összes lakossági hitelállomány mintegy 60 százaléka, s az adósságállomány mintegy 64 százaléka devizahitel. Az ellenzéki politikus szerint ennek oka, hogy 2004-től szigorították a hitelek igénybe vételét. Korlátozták, majd megszüntették az adókedvezményt, szűkítették a hitelplafont, majd csökkentették a kamattámogatás mértékét.

Ezt követően kezdődött meg Magyarországon a lakosság drasztikus devizaalapú eladósodása.

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a lakásbérlők és vásárlók tájékoztatása szerint havonta tízezer hiteltörlesztő kerül veszélybe. Véleménye szerint rövid távú szemlélet és politikai bosszú motiválta a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányokat a lakáshitelezésről szóló szabályok megváltoztatásánál.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Február 11 a betegek világnapja
2012. febr. 10. 23:23

Mennyire pontos a csuklós vérnyomásmérő? - Az orvos válaszol
2012. febr. 10. 21:41

Furunkulus és karbunkulus
2012. febr. 10. 20:11

Mit szabad és mit nem foghúzás után?
2012. febr. 10. 18:37

A szájüregi daganatok és tünetei
2012. febr. 10. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.