Biztos energiaellátás kell
Nabucco-nagykövet: a gázkrízis is lökést adhat a projektnek
Az orosz-ukrán vita miatt kialakult gázkrízis is lökést adhat a Nabucco-projekt megvalósításának - mondta Bayer Mihály Nabucco-nagykövet pénteken az MTI-nek.
2009.01.16 15:13MTIA mostani gázkrízis kiemeli a biztonságos energiaellátás jelentőségét, nemcsak az útvonal-, hanem a beszerzési források diverzifikációja is különös hangsúlyt kap - mutatott rá Bayer Mihály.
Hozzátette: "Nekünk a Nabucco ezt a célt kifejezetten jól szolgálná". A nagykövet szerint a gázkrízis hatással lesz a január 27-i budapesti Nabucco-csúcsra is. A találkozó célja, hogy erősítsék az elkötelezettséget a Nabucco-projekt iránt.
A tárgyaláson jelen lesznek a projektben részt vevő államok mellett azok az országok is, amelyek a gázt adhatják: így Irak, Türkmenisztán és Azerbajdzsán is. Az országok egy részét a kormányfők képviselik majd, mások szakminisztereket delegálnak, Azerbajdzsánból pedig maga az elnök utazik Budapestre - mondta a nagykövet.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány Ferenc kezdeményezte egy nemzetközi Nabucco Védnöki Testület létrehozását
- A Nabucco-projekt a tervek szerint halad a válság ellenére
- Kóka János és Martin Bartenstein Bécsben tárgyalt a Nabucco projektről
- Kóka János: a Nabucco bizottság üdvözli az EP Nabucco-t támogató döntését
- A Nabucco és a Déli Áramlat vezeték mellett is kiállt Göncz Kinga Pekingben
- Az Oroszország-EU megbékélés záloga lehetne a Nabucco

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

Fico megszorításait bírálja az MKP
Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke közölte: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint gyengítik a szlovák gazdaságot, megnövelhetik a munkanélküliséget és egyértelműen megsarcolják a leendő nyugdíjasokat Robert Fico kabinetjének csütörtökön véglegesített megszorító intézkedései.
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban

Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A diabétesszel küzdők millióinak okoz nap mint nap problémát, hogy bőrük enyhe megszúrásával ellenőrizzék vércukorszintjüket. Tudósok most egy egészen újszerű módszert fejlesztettek ki ennek kivédésére.
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Holttest egy leégett ház romjai alatt
Péntekre virradó éjszaka értesítették a rendőrséget a tűzoltók, hogy Miskolcon a Csanyik-völgyben leégett egy használaton kívüli, lakatlan faház. A tűz oltását követően egy férfi holtteste került elő a romok alól.
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Mit talál ki a FIFA a 11-esek helyett?
- 12:45 Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
- 12:45 Szigorítaná is, enyhítené is az új Btk.-t az MSZP
- 12:40 A Jobbik szerint tragikus, hogy a kormány még mindig a helyes irányt keresi
- 12:37 Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
- 12:31 Tüntetések a fővárosban, halottak országszerte Szíriában
- 12:29 Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A siketek szövetsége üdvözli a médiatörvény módosítását2012.05.25 12:46
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 12:40
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.25 12:28
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 11:18
- Öngyilkos akart lenni Karsai József2012.05.25 11:15
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



