Munkanélküliség Németországban?
Súlyos recesszió vár a fejlett ipari országokra
A pénzügyi válság az 1980-as évek eleje óta a legsúlyosabb recesszióba fogja sodorni a fejlett ipari országokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott fél éves elemzése szerint.
2008.11.26 08:34MTIA nemzetközi szervezet külön említi Magyarországot - Nagy-Britanniával, Izlanddal, Írországgal, Luxembourggal, Spanyolországgal és Törökországgal együtt -, ahol a visszaesés különösen súlyos lesz. "Ezeket a gazdaságokat sokkal közvetlenebbül érinti a pénzügyi válság, amely bizonyos esetekben egyéb sebezhető pontokat is felszínre hozott", fejtette ki az OECD vezető közgazdásza, Klaus Schmidt-Hebbel.
A szervezet szerint a gazdasági teljesítmény várhatóan 0,4 százalékkal fog csökkenni jövőre a 30 OECD-tagországban, az idén várható 1,4 százalékos növekedéssel szemben. Ennek következményeként 8 millióval növekedhet a munkanélküliek száma a következő két évben, a munkanélküliségi ráta jövőre 6,9 százalékra, 2010-ben 7,2 százalékra emelkedhet az idei 5,9 százalékról.
Az OECD szerint fennáll "bár csak kis mértékben" a defláció veszélye néhány országban. Az elemzés szerint az Egyesült Államokba a gazdaság valószínűleg 0,9 százalékkal fog zsugorodni jövőre az idén várható 1,4 százalékos növekedést követően. Japánban 0,1 százalékos csökkenéssel számol az OECD az idei 0,5 százalékos növekedés után, az euróövezetben jövőre várhatóan 0,6 százalékos lesz a GDP-csökkenés, idén még 1 százalékos növekedés várható.
A három legfontosabb gazdasági térségre vonatkozó jövő évi előrejelzés többé-kevésbé megegyezik azzal az előzetes elemzéssel, amit a G20 tanácskozása előtt tett közzé a nemzetközi szervezet. A különbség annyi, hogy az euróövezetben várható csökkenést korábban 0,5 százalékra várta az OECD. Az elemzők úgy látják, hogy a fejlett világ egy olyan hanyatló pályára került, ahonnan várhatóan csak legkevesebb négy negyedév alatt tud elmozdulni(két egymást követő negyedévig tartó csökkenés az OECD olvasatában már recessziót jelent).
Miután a növekedés beindulhat a jövő év második felében, az OECD arra számít, hogy 2010-ben 1,5 százalékos lesz a növekedés a 30 tagországban. Schmidt-Hebel szerint "a bankszektorba vetett bizalom helyreállítását és a likviditás növelését célzó gyors és erőteljes politikai akcióknak köszönhetően viszonylag rövid ideig tartott a pánik, mindamellett a pénzügyi intézményeknek még javítaniuk kell helyzetüket".
A vezető közgazdász úgy látja, hogy ez még el fog tartani egy darabig, s vannak a kiigazítási folyamatnak jelentős bizonytalanságai is. Elsősorban olyan szempontból, hogy milyen gyorsan lehet úrrá lenni a pénzügyi válságon. Az OCED feltevése szerint a szeptember közepe óta tartó stressz rövid életű lesz, utána azonban - nagyjából 2009 végéig - enyhül a nyomás, s ezt követi majd a fokozatos normalizálódás. Az OECD prognózisa szerint a legnagyobb európai gazdaság, a német 2010 végéig a jelenlegihez képest 700 ezerrel több munkanélkülire számíthat, vagyis a hazai norma szerint számolt, jelenleg 7,7 százalékos munkanélküliség 9 százalék fölé nő. Októberben - 16 éve először - ismét 3 millió alatt volt a munkanélküliek száma: 2,997 millió állástalant regisztráltak. A német kormány gazdasági mentőterve az OECD szerint átgondolt, de javításra érdemes, mivel túl későn ér el tényleges hatást a gazdaságban: a cégek csak 2010-ben érzik ténylegesen, mivel beruházásaikat addig elhalasztják. Így a program hatása az OECD véleménye szerint csak igen korlátozott a válságra.
Ugyanakkor az OECD - az autóipar megsegítése kapcsán - úgy véli, hogy a különleges támogatási intézkedéseknek kizárólag a pénzügyi ágazatra kellene korlátozódniuk, a már sínen levő támogatási programok minden gazdasági ágra pozitívan kell hassanak.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány: A válság java hátravan, a recesszió elhúzódik
- IMF: a magyar gazdaság lassan fog felépülni a recesszióból
- Soros György: elkerülhetetlen a mély recesszió, nem kizárt a depresszió
- Brit miniszter: a kormány nem pályázott volna az olimpiára, ha tudja, hogy recesszió jön
- Parragh: Könnyen tartós recesszióba mehet át a magyar gazdaság
- Fitch: súlyos recesszió jövőre a fejlett gazdaságokban

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

Fico megszorításait bírálja az MKP
Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke közölte: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint gyengítik a szlovák gazdaságot, megnövelhetik a munkanélküliséget és egyértelműen megsarcolják a leendő nyugdíjasokat Robert Fico kabinetjének csütörtökön véglegesített megszorító intézkedései.
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban

Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A diabétesszel küzdők millióinak okoz nap mint nap problémát, hogy bőrük enyhe megszúrásával ellenőrizzék vércukorszintjüket. Tudósok most egy egészen újszerű módszert fejlesztettek ki ennek kivédésére.
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Holttest egy leégett ház romjai alatt
Péntekre virradó éjszaka értesítették a rendőrséget a tűzoltók, hogy Miskolcon a Csanyik-völgyben leégett egy használaton kívüli, lakatlan faház. A tűz oltását követően egy férfi holtteste került elő a romok alól.
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:45 Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
- 12:40 A Jobbik szerint tragikus, hogy a kormány még mindig a helyes irányt keresi
- 12:37 Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
- 12:31 Tüntetések a fővárosban, halottak országszerte Szíriában
- 12:29 Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
- 12:27 Martonyi: lesznek viták az uniós jogok átültetése során
- 12:23 Az LMP szerint felesleges a nemzeti konzultáció
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 12:40
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.25 12:28
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 11:18
- Öngyilkos akart lenni Karsai József2012.05.25 11:15
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 09:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



