"Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válsága"
Gyurcsány: A válság java hátravan, a recesszió elhúzódik
Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válságának nevezte a kormányfő a mostanit, megjegyezve, hogy az első, sokkszerű hatások után még csak most jön a neheze, a gazdasági recesszió elhúzódhat akár egy-másfél évig is.
2008.11.20 06:47MTIGyurcsány Ferenc a Nemzeti Fejlesztési Tanács (NFT) ülésén a legfontosabbnak - a határozott és cselekvőképes magatartás mellett - a kormányzat és a vállalkozások gyors alkalmazkodását nevezte.
"Ember tervez, Isten végez" - összegezte a 2006-ban vállaltak ismeretében a történteket a miniszterelnök, hozzátéve: bár a válságot nem a sors mérte az országra, megfelelő válaszokat kell adni a kihívásokra.
Emlékeztetett rá: 2006-ban azzal a feltételezéssel és ígérettel indult a négy éves ciklusnak, hogy az első két év erőfeszítéseinek gyümölcseit a második két évben már élvezni lehet. "A válság azonban átírta a forgatókönyvet, nemcsak a kormányét, ami a kisebbik baj, de a családokét és a vállalkozásokét is" - emelte ki.
Hozzáfűzte, hogy mindenkinek újra kell gondolnia a célokat és az ezekhez vezető helyes lépéseket, a fejlesztéspolitikában is. Az NFT egyetértett abban, hogy a válságkezelő csomag intézkedései helyesek és jó irányba mutatnak. A tanácskozáson elhangzott, hogy a legfontosabb feladat jelenleg a források biztosítása a vállalkozásoknak, a munkahelyek megtartása és a piacok megőrzése.
A következő két évben a vállalkozások 1400 milliárd forint közvetlen támogatáshoz juthatnak, ami egyebek között az uniós források átcsoportosításával válik lehetővé.
A következő 15 hónapban az állami beruházások kivitelezői több mint 2000 milliárd forintnyi megrendelésre számíthatnak az eddigi támogatói döntések alapján
Fidesz: "európai példák"
A Fidesz az európai példákat követve javasolja a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának, hogy a jelenlegi 11,5 százalékról csökkentse 6 százalékra a jegybanki alapkamatot. Emellett adócsökkentésre is szükség lenne a gazdasági növekedés beindításához - mondta Navracsics Tibor budapesti sajtótájékoztatóján.
A frakcióvezető szerint az utóbbi másfél hónapban tett kormányzati lépések súlyosbítják a válságot, "Gyurcsány Ferenc Európával szemben halad a válságkezelés tekintetében".
Rámutatott, hogy az európai országokban október óta több kamatcsökkentést hajtottak végre, valamint adócsökkentést és gazdaságélénkítő programokat terveznek, hogy pénzhez juttassák a gazdaságot, a kis-és közepes vállalkozásokat és megőrizzék a munkahelyeket, miközben Magyarország a "szocialista utat" követi, amelynek jellemzője a megszorítás, az adóemelés, a kamatemelés, a gazdasági hanyatlás és a munkahelyek megszűnése.
A szocialisták ezt tudják, ez az az út, ami több mint 20 éve újra és újra válságba sodorja a magyar gazdaságot - jegyezte meg.
Az Észak-Magyarországnak Miskolcon adott, a lap csütörtöki számában megjelenő nyilatkozatban Orbán Viktor azt fejtegeti, hogy a jövő évi költségvetés alkalmatlan az ország gondjainak kezelésére, és komoly megpróbáltatást okoz majd az embereknek.
Az országban 250 ezer munkahely van veszélyben, és ezek megvédésére az egyik legfontosabb döntés a radikális kamatcsökkentés - ismételte meg a Fidesz elnöke, aki szerint ha a mostani 11,5 százalékos alapkamat hat százalékra csökkenne, akkor a vállalkozók 11-12 százalékos kamattal juthatnának hitelhez, amit - ha nem is könnyen - ki tudnának termelni.
Emellett adócsökkentés, a bürokrácia radikális visszaszorítása, a korrupció rendszerének megtörése kell, vagyis több, egymásra épülő intézkedésre van szükség. Ezek gyorsan meghozhatók és nem kerülnek pénzbe - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint más országokban, ahol lehet, pénzt pumpálnak a gazdaságba, adót csökkentenek, fejlesztési programot hirdetnek.
"Ez az európai út, ezen kellene nekünk is járnunk" - mondta Orbán Viktor.
Az MSZP és "Orbán Viktor számháborúja"
Az MSZP szerint Orbán Viktor számháborúzik és a nemzeti bank függetlenségét támadja, amikor az alapkamat radikális csökkentését követeli. Nyakó István, az MSZP szóvivője bírálta az adócsökkentésre vonatkozó fideszes javaslatokat, utalva arra, hogy a meghatározó gazdasági szereplők, a vállalkozások képviselői közül mindenki érti és elfogadja, hogy a mostani helyzetben nincs lehetőség az adók csökkentésére.
A kormányfő szerint Orbán Viktor időnként olyan benyomást kelt, hogy nincs az az ár, amit ne fizetne meg még egy remélt szavazatért: kerül, amibe kerül.
A jegybanki függetlenségre oly kényes Monetáris Tanács nyilván nem boldog, ha úgy érzi, hogy nyomást gyakorolnak rá. Ennél sokkal árnyaltabb és visszafogottabb megfogalmazás is érzékenységet sért - vélte Gyurcsány Ferenc, aki szerint ezt nyilván nem mindenki tudja, de egy volt miniszterelnöknek tudnia kell.

Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Kung-fu- és karatemesterek, szamurájok, világmegmentő szuperhősök gyűltek össze, hogy egyesítsék erőiket, amelyből megszülethet az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipje. Az őrült forgatáson ezúttal nem csak a fiúk tettek ki magukért...
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

Fico megszorításait bírálja az MKP
Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke közölte: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint gyengítik a szlovák gazdaságot, megnövelhetik a munkanélküliséget és egyértelműen megsarcolják a leendő nyugdíjasokat Robert Fico kabinetjének csütörtökön véglegesített megszorító intézkedései.
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban

Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A diabétesszel küzdők millióinak okoz nap mint nap problémát, hogy bőrük enyhe megszúrásával ellenőrizzék vércukorszintjüket. Tudósok most egy egészen újszerű módszert fejlesztettek ki ennek kivédésére.
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Holttest egy leégett ház romjai alatt
Péntekre virradó éjszaka értesítették a rendőrséget a tűzoltók, hogy Miskolcon a Csanyik-völgyben leégett egy használaton kívüli, lakatlan faház. A tűz oltását követően egy férfi holtteste került elő a romok alól.
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:45 Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
- 12:40 A Jobbik szerint tragikus, hogy a kormány még mindig a helyes irányt keresi
- 12:37 Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
- 12:31 Tüntetések a fővárosban, halottak országszerte Szíriában
- 12:29 Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
- 12:27 Martonyi: lesznek viták az uniós jogok átültetése során
- 12:23 Az LMP szerint felesleges a nemzeti konzultáció
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 12:40
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.25 12:28
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 11:18
- Öngyilkos akart lenni Karsai József2012.05.25 11:15
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 09:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



