Megvette már az e hetit?
Demján Sándor lottót indított Oroszországban
Demján Sándor szerdán beindította az összorosz állami lottót az előkelő moszkvai Ritz Carlton hotelben, Vjacseszlav Fetyiszov volt jégkorongozó, az orosz állami sportbizottság elnöke és számos orosz olimpiai bajnok jelenlétében.
2008.10.15 15:37MTIDemján Sándor úgy vélekedett: a gazdasági válság közepette ez most a világ egyik legnagyobb cégindítása. A főleg az ingatlanpiacon aktív Trigránit elnöke a Gazprombank által e célra létrehozott és az országos állami lottójáték jogait pályázaton 2006-ban elnyerő Orglot nyílt végű RT 51 százalékát vásárolta meg - hogy milyen áron, arról nem közöltek adatot -, a cég további része a Konverz-Szport orosz cég tulajdonában van.
A Gazprombank tavalyi éves mérlege szerint a bank tavaly, az év második felében vásárolta meg az Orglot 50,1 százalékát 2,453 millió dollárért, vagyis akkor a cég teljes értékét közel 4,9 millió dollárra becsülték. A Kommerszant című moszkvai lap szerint az Orglot a két évi felkészülési idő alatt máris 561 millió rubelt utalt át a költségvetésnek, a szóvivő szerint azért, mert a szerződésben feltételként szerepelt, hogy a jogot elnyerő cégnek teljesítenie kell vállalt kötelezettségét, függetlenül attól, hogy beindította-e már a szerencsejátékot, vagy még nem. Amint a szerdai sajtóértekezleten elhangzott, az állam öt év alatt legalább 30 milliárd rubel bevételre számít a szerencsejátékból, amely eddig nem létezett Oroszországban, s arra számít, hogy 2015-től az Oroszországban épülő sportlétesítmények költségeinek 50 százalékát fedezi majd a lottóból.
A szerdai sajtóértekezleten bejelentették: a lottón - egyelőre először a 6 a 49-ből formátumban - október 27-től lehet tippelni, s az első húzás november 9-én lesz. A gépi fogadást indulásként 6000 helyen teszik lehetővé, de év végére már tízezer, s végül majd 60 ezer helyen lehet tippelni: a mai legnagyobb ilyen vállalkozásnál, a francia lottón 26 ezer helyen lehet fogadni. A berendezések szállítására a Orglot tavaly a világon a legjobbnak tartott görög Intralot céggel kötött szerződést. A nyeremény jackpottal együtt heti 10 millió rubel lesz. Ugyancsak elhangzott, hogy az Orglot cég értéke jelenleg 1,5 milliárd euróra tehető, s a legborúlátóbb becslések szerint 2010-re 10 milliárd, az optimista feltételezések szerint 60-70 milliárd euró lesz.
A Rizio Enterntainment Group szakértője, Borosz Belocerkovszkij a Kommerszantnak úgy nyilatkozott, hogy az Orglot az állami lottón legkorábban három év múlva tehet szert tiszta bevételre, mivel a piacot erősen kompromittálták a korábbi szerencsejátékok. Az első próbahúzást a helyszínen megejtették az olimpikonok, köztük Fetyiszov mellett Irina Rodnyina műkorcsolyázó.
A november 9-én induló heti húzásokat az orosz központi első tévécsatorna közvetíti majd.

Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Leállította az állítólag Ronald Reagan néhai amerikai elnök alvadt vérét tartalmazó fiolára irányuló világhálós licitet a PFC aukciós ház csütörtökön, hozzátéve, hogy az eladó inkább a politikus nevét viselő alapítványnak adományozza a vért kiállításra.
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Több bank és takarékpénztár alkalmazottai egész napos figyelmeztető sztrájkot tartanak pénteken Frankfurtban.
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs

Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A diabétesszel küzdők millióinak okoz nap mint nap problémát, hogy bőrük enyhe megszúrásával ellenőrizzék vércukorszintjüket. Tudósok most egy egészen újszerű módszert fejlesztettek ki ennek kivédésére.
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Egy motoros vesztette életét az Izsófalva és Szuhakálló közötti útszakaszon. Egy autós figyelmetlenül előzött, melynek következtében összeütközött a két jármű.
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton

Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
A kelleténél épp egy hajszálnyival volt kerekebb a besurranó tolvaj, ám ahhoz épp elég volt ez a pár deka, hogy menekülés helyett fogságba essen a kerítésnél: nemcsak lefotózni volt idő, de a rendőrség is kényelmesen odaérhetett.
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:23 Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
- 10:19 Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
- 10:14 Ellenzékieket ítéltek elzárásra Fehéroroszországban
- 10:10 Harmadszor is robbant a lőszer Oroszországban
- 10:05 Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
- 9:59 Filozófuspályázatok - MSZP: Ki teszi jóvá az okozott erkölcsi és anyagi kárt?
- 9:50 Újabb hegymászó veszett oda a Mount Everesten
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 10:23
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 09:28
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 09:27
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 09:09
- A biblia2012.05.25 08:33
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



