Az idén már bővülhet a foglalkoztatás
2010-re 63 százalékos foglalkoztatási rátát kíván elérni Magyarország
Az idén kis mértékben már bővülhet a foglalkoztatás, de egyes kutatók szerint még így is kétséges, hogy Magyarország 2010-re eléri a konvergencia program alapján a korábbiakhoz képest jelentősen csökkentett foglalkoztatási célkitűzést.
2008.01.12 08:35MTIA Brüsszelnek 2005 decemberében elküldött foglalkoztatási akcióprogramban még 2010-re 63 százalékos foglalkoztatási rátát kívánt elérni Magyarország, de 2006-ban a konvergencia program alapján felülvizsgált terv ezt 58,7 százalékra csökkentette. A KSH adatai szerint a ráta a 2004-es 56,8 százalékról 2005-ben 56,9 százalékra, 2006-ban 57,3 százalékra javult. A legutóbbi, a múlt év szeptember-novemberi időszakra vonatkozó adat szerint is 57,3 százalék volt a ráta.
Az európai uniós országok átlagában 2010-re a 70 százalékos foglalkoztatási ráta elérése a cél. A ráta azt fejezi ki, hogy a munkaképes korúak milyen aránya foglalkoztatott. Adler Judit a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetőjének véleménye szerint nem valószínű, hogy 2010-re Magyarország eléri az 58,7 százalékos foglalkoztatási rátát. Az intézet elemzései szerint 2010-ig a foglalkoztatottak számának csak szerény növekedésére lehet számítani, a foglalkoztatási színvonal három év alatt összességében 1 százalékkal emelkedik.
Az üzleti szféra egyes ágazataiban, így az építőiparban, a szolgáltatások terén a foglalkoztatás javulhat, de az államigazgatásban és az oktatásban - a reformokkal és a kiigazítással összefüggésben - mérséklődik. A munkaerő-kereslet igen lassú erősödésével együtt jelentkezik továbbra is a látszólagos mennyiségi munkaerő túlkínálat. Ez a mennyiségi túlkínálat túlnyomó része olyan munkavállalási korú inaktívakból áll, akik alacsony végzettségűek, szakképzetlenek, depressziós földrajzi térségekben élnek, így nem vagy csak nehezen jelentenek mobilizálható munkaerőt az elsődleges munkaerőpiacnak.
A magasabb GDP nagyobb teret engedhet viszont a másodlagos munkaerőpiac finanszírozására, ezáltal nagyobb létszámban tudnak bekerülni a legális munkaerőpiacra az onnan kiszoruló társadalmi csoportok. A GKI kutatásvezetője szerint vagy az infrastruktúrát és a foglalkoztatási lehetőségeket kellene elvinni a hátrányos helyzetű területekre, vagy a népesség mobilitását kellene lehetővé tenni érdemi állami szerepvállalással. Ennek együttes alkalmazásához sokkal inkább a politikai-társadalmi elszántság hiányzik, mint az anyagi erőforrás. Igen alacsony például alapfokú végzettséggel, szakmával nem rendelkezők foglalkoztatási szintje, ez összefügg a romák foglalkoztatásával is.
A romák nagyobb arányú foglalkoztatása viszont csak részben iskolázottsági kérdés, a kölcsönös előítéletek mérséklése legalább olyan fontos lenne, mint a képzés. Az intézet kutatásvezetője felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a munkaerőpiacra belépő ifjúsági korosztályok létszáma a következő években csökken, viszont képzettségi színvonaluk erőteljesen javul. Ennek is kiszorító hatása lesz az alacsonyabban képzettekre.
Az Európai Unió által támogatott programok eredményeként képzettebb és jobban alkalmazkodó munkavállalási korú népesség áll majd a gazdaság rendelkezésére. Ugyanakkor továbbra sincs teljes összhang a képzés és a munkaerőpiaci igények között. A szereplőknek eredményesebben kellene együttműködni ennek érdekében - jegyezte meg Adler Judit. Hárs Ágnes a Kopint-Tárki kutatója szerint a magyarországi foglalkoztatás szint alacsony és minden erőfeszítés ellenére alig emelkedik.
Közben a munkanélküliség lassuló ütemben nő, az aktivitási ráta növekedése pedig lényegében együtt mozog a munkanélküliség alakulásával. A gazdasági növekedés elmaradása a kutató szerint akadályozza a foglalkoztatás növekedését, de felhívta a figyelmet a strukturális feszültségekre is amelyek alapvetően befolyásolják az alacsony foglalkoztatási szintet. Európai összehasonlításban nem alacsony a foglalkoztatás Magyarországon a magasabban képzett népesség körében, az alacsonyan iskolázottak és a szakképzetlenek viszonylatában azonban minden ösztönzés ellenére nehéz a foglalkoztatottságot növelni.
Az alapképzésben és a szakképzésben tervezett változások javíthatnak ezen a helyzeten, de rövid távon alapvetően nem emelik a foglalkoztatási szintet A regionális különbségek is jelentősek. A fejlettebb központi és nyugat-magyarországi régiókban a foglalkoztatási ráta magasabb, az elmaradottabb régiók foglalkoztatási helyzete és a munkaerő szerkezete pedig kedvezőtlenebb.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumMűszakvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



