500 milliárd köbméter körül van az éves fogyasztás
Még jó ideig csak drágul az energia
Csökkenés aligha várható, nyilatkozta a nagykereskedelmi gázár kilátásairól a német RWE, az egyik nagy európai energiaszolgáltató vezető illetékese szerdán.
2008.09.03 18:12MTIWolfgang Peters a magas szinten lévő olajárral, a növekvő energiakereslettel, valamint a kitermelés és szállítás emelkedő költségeivel indokolta jóslatát. Hozzátette: a jelenlegi magas árszint viszont kedvező környezetet teremt a kitermelő vállalatok számára a kutatásokhoz, beruházásokhoz.
Elsősorban az olaj- és a gáz ára közötti összefüggéssel foglalkozott, ami elmondása szerint az európai nagykereskedelmi gázár alakítója, és egyszersmind védte is az olaj árához igazított európai gázár-képzési gyakorlatot, megjegyezve, hogy a gázt importáló vállalatok szerződései is az olajár változásának alapján állnak. Az olaj és a gáz áralakulása közötti függés mértékét legkevesebb 75 százalékra becsülte. Az európai gázfogyasztás éves mennyisége szerinte most 500 milliárd köbméter körül van.
Ebből 300 milliárd az import, de mivel az európai helyi gáztermelés inkább csökken, a többletimport igénye idővel 150-200 milliárd köbméternyi is lehet majd. Becslése szerint a Nabucco vezeték elkészülte esetén 31 milliárd köbméternyi gázt tud majd Európába szállítani, de ez és minden más vezetéki beruházás csak megfelelő (magasságú) gázár mellett gazdaságos. A mostani gázár-szint már igazol ilyen beruházásokat, melyeknél egyébként a feltárás jóval magasabb költségekkel jár, mint a korábbi hasonló beruházásoknál.
Kedden a másik nagy német energiaszolgáltató, az E.ON vezető illetékese szólt nyilatkozatában a még tovább dráguló áramról, nevezetesen a háztartások szintjén. A kilátást egyelőre Németországgal kapcsolatban említette, ahol szerint legalább még egy évig drágul az áram, mert az elszabadult nagykereskedelmi árakat a szolgáltatók ráteszik a háztartások vállára.
Politikai lépésekkel az áram árcsökkentése nem érhető el, bár van ilyen irányú nyomás, de az E.ON szerinte azt teheti, hogy a magasabb (nagykereskedői) költségeket egy-másfél év halasztással engedi rá a végfelhasználókra.
Kapcsolódó írások:

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Több bank és takarékpénztár alkalmazottai egész napos figyelmeztető sztrájkot tartanak pénteken Frankfurtban.
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs

Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A diabétesszel küzdők millióinak okoz nap mint nap problémát, hogy bőrük enyhe megszúrásával ellenőrizzék vércukorszintjüket. Tudósok most egy egészen újszerű módszert fejlesztettek ki ennek kivédésére.
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Egy motoros vesztette életét az Izsófalva és Szuhakálló közötti útszakaszon. Egy autós figyelmetlenül előzött, melynek következtében összeütközött a két jármű.
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton

Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
A kelleténél épp egy hajszálnyival volt kerekebb a besurranó tolvaj, ám ahhoz épp elég volt ez a pár deka, hogy menekülés helyett fogságba essen a kerítésnél: nemcsak lefotózni volt idő, de a rendőrség is kényelmesen odaérhetett.
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:23 Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
- 10:19 Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
- 10:14 Ellenzékieket ítéltek elzárásra Fehéroroszországban
- 10:10 Harmadszor is robbant a lőszer Oroszországban
- 10:05 Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
- 9:59 Filozófuspályázatok - MSZP: Ki teszi jóvá az okozott erkölcsi és anyagi kárt?
- 9:50 Újabb hegymászó veszett oda a Mount Everesten
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 10:23
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 09:28
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 09:27
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 09:09
- A biblia2012.05.25 08:33
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



