hirdetés

Összefogás a jótékony szervezetek között

Csökkent az adakozás az áfatörvény miatt

Nehéz helyzetbe hozta a karitatív szervezeteket az idén hatályba lépett törvénymódosítás, amely miatt jelentősen csökkent a rajtuk keresztül a rászorulóknak felajánlott természetbeni adományok mennyisége - írja a Magyar Hírlap.

2008.08.27 08:49Magyar Hírlap
hirdetés

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány fejlesztési igazgatója, Kató Ernő a lap szerdai számában elmondta: a törvénymódosítás szerint, ha egy cég ingyenesen átad valamilyen terméket vagy szolgáltatást, azok után vissza kell fizetnie a korábban általa levont áfát.

"Ez gyakorlatilag azt jelenti, ha egy vállalat jótékony akar lenni, akkor fizetnie kell az államnak. Több, korábban évekig hűséges adományozónk jelezte: így nem tudják már vállalni a segítséget, mert képtelenek kifizetni az adót. Míg a hazai adományozóktól eddig évente 150-250 millió forint értékben kaptunk természetbeni adományt, ez az idén még nem éri el a 15 milliót" - mondta Kató Ernő.

A Pénzügyminisztérium szerint a módosítást az uniós követelmények indokolták. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Cseh Balázs, viszont külföldi kollégáitól úgy tájékozódott, hogy Európa több országában bevett gyakorlat a természetbeni adományok forgalmi adó mentessége. Szerinte a magyar kormány példát vehetne ezekről az államokról. Cseh Balázs úgy látja, összefogás körvonalazódik a jótékony szervezetek között a törvény - szerintük - igazságtalan paragrafusainak eltörléséért.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Mennyi szóját fogyasszunk?
2012. febr. 9. 23:23

A hasi elhízás és a depresszió
2012. febr. 9. 21:41

A horkolás tünet!
2012. febr. 9. 20:11

A gyorssízés és a vadsízés: Miért extrém sport?
2012. febr. 9. 18:37

Bőrtünetek - A cukorbetegség első jelei lehetnek
2012. febr. 9. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.