Népszerű támogatási forma
Csaknem 2.300 új munkahely létesítését vállalták a sikeres pályázók
Csaknem 2.300 új munkahely létesítését vállalták a sikeres pályázók, az idei 2,426 milliárd forint összegű támogatási keret egészét jóváhagyták részükre - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a honlapján.
2008.06.03 07:09MTIAz új munkahelyek létrehozását már régóta támogatja a Munkaerőpiaci Alap, évente váltakozó összeggel. Ez a támogatási keret például 2003-ban elérte az 5,6 milliárd forintot, 2005-ben viszont csupán 1,5 milliárd forint volt. Az utóbbi években rendszerint 1,8 milliárd forintot hagyott jóvá erre a célra a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT), ezt az év közben - ha lehetőség volt rá - még kiegészítették. Az idén már 2,3 milliárd forinttal indult a keret, ezt később egy másik hasonló pályázati forrás csökkentésével, az összeg átcsoportosításával egészítette ki 2,426 milliárd forintra a MAT.
Néhány éve külön támogatási keretből finanszírozzák a kis beruházási összeget igénylő, de magas hozzáadott értéket képviselő, új munkahelyeket is eredményező fejlesztéseket. Ez a támogatás az újonnan felvett dolgozók kereseti és járulékköltségeinek részbeni átvállalását jelenti és nem a beruházásokat, eszközbeszerzéseket szolgálja. Az idén erre a célra ugyancsak több pénzt hagyott jóvá a MAT. A múlt évben 200 millió forint volt a keret, az idén pedig 360 millió forint.
Az alacsonyabb érdeklődés miatt viszont májusban a testület ezt a keretösszeget 226 millió forintra csökkentette és a maradék pénzt átcsoportosította az új munkahelyek létesítésének hagyományos pályázatához. Ennek a "hagyományosnak" mondható pályázatnak a révén az idén új munkahelyenként legfeljebb 1,5 millió forint támogatást nyerhettek el a pályázók, egy-egy pályázó pedig legfeljebb 260 millió forinthoz juthatott hozzá.
Ez úgy adódik össze, hogy munkahelyenként legfeljebb 800 ezer forintot jelent ez a támogatás, de a hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken vagy régiókban ez az összeg még növelhető 200 ezer forinttal, a leghátrányosabb kistérségekben, településeken további 200 ezer forinttal. Amennyiben a pályázó regisztrált álláskeresőket alkalmaz, újabb 200 ezer forinttal növelhető a támogatás, ha pedig roma munkavállalókat, akkor újabb 100 ezer forinttal. Így érhető el új munkahelyenként a legfeljebb 1,5 millió forint összegű támogatás.
A pályázónként "alapesetben" elnyerhető 80 millió forintos támogatás hátrányos helyzetű régiókban 160 millió forintra növelhető, a legalább 300 új munkahely létesítése esetén további 100 millió forinttal emelhető meg a pénzösszeg. A szigorú feltételek ellenére a támogatási forma igen népszerű a munkáltatók körében. A pályázó cégeknek vállalniuk kell, hogy telephelyenként legalább 5 dolgozónak létesítenek új munkahelyet, a létesített gyártó vagy szolgáltató kapacitást legalább 5 évig fenntartják, a kis- és közepes vállalatoknak ez a kötelezettség 3 évre szól.
Követelmény az is, hogy a vállalásban szereplő többletlétszámot legalább 3 évig, kis- és közepes vállalatoknál 2 évig kell foglalkoztatni. Általában a teljes fejlesztési összeg 25-50 százalékára nyerhető el támogatás más állami támogatásokkal összevetve, attól függően, hogy a beruházást milyen régióban valósítják meg. Ez a mérték közepes vállalkozásoknál 10 százalékponttal, kisvállalkozásoknál 20 százalékponttal növelhető.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumMűszakvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



