Csökkent az ipari termelésük
Elemzők szerint közeleg a lengyel gazdasági csoda vége
Közeleg a lengyel gazdasági csoda vége - ezt a következtetést vonták le a Reuters elemzői abból, hogy júliusban 2,3 százalékkal csökkent a lengyel ipar termelése, gyorsabban, mint júniusban, amikor 2,0 százalékkal fogyatkozott meg az előző hónaphoz képest.
2012.08.20 20:44MTIA lengyel statisztikai hivatal hétfői közlése szerint tavaly júliushoz képest 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés, gyorsabban a júniusi, 1,2 százalékos évi ütemnél, azonban - jegyezte meg a hírügynökség - ez kiigazított adat, a tavaly júliusinál kevesebb munkanap miatti átszámolást tükrözi. És akárhogyan is: a hónapról hónapra csökkenést jelző havi adatok nem sok jót ígérnek hosszabb távon éves összehasonlításban sem.
Az EU "csodagyereke", Lengyelország gazdasága eddig megúszta a gazdasági világválságot. Miközben egész Európa, sőt a világ országainak hazai összterméke (GDP) erősen megsínylette az elmúlt éveket, a lengyel GDP rendületlenül nőtt: 2008-ban 5,1 százalékkal, a világgazdaság számára legvészesebb 2009-es évben is 1,6 százalékkal, 2010-ben 3,9 százalékkal, tavaly 4,1 százalékkal gyarapodott nagy belső piacának köszönhetően.
Ez azonban nem volt ingyen: a lengyel államháztartás hiánya 2008-ban a GDP 3,7 százaléka, 2010-ben - az eddigi csúcson - már a 7,8 százaléka és tavaly is még az 5,1 százaléka volt, messze a legföljebb 3 százalékos EU-előírástól.
A növekedés várható lassulása, esetleg ellenkező irányba fordulása nehéz döntés elé állíthatja a lengyel kormányt. Idénre vállalta az államháztartási hiány 3 százalék alá nyomását, és a jövő évi célja 2,2 százalék, 2015-re pedig 1 százalékot sem elérő hiányt tervezett eddig.
Jacek Rostowski pénzügyminiszter már a múlt hét végén - talán a friss ipari adatok előzetes ismeretében - megpendítette, hogy "lassúbb is lehetne a (deficit)csökkentés üteme". Ez persze nemcsak kívánság, ami tovább támogathatná a gazdaságot, hanem elkerülhetetlen is lehet, ha a gazdasági növekedés lassul vagy éppen visszaesés lesz.
Ha azonban a költségvetési szigor elbizonytalanodik, az kikezdheti Lengyelország tőkepiaci reputációját, amelynek egyebek között az IMF beleszólásmentes "rugalmas" hitelkeretét (FCL) is köszönheti 23,5 milliárd euró értékben.

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Újra járhatóvá vált a Kisorosziba vezető út
A dunai árhullám levonulása után a szakemberek napokon át dolgoztak, hogy az utat teljes szélességében meg lehessen nyitni.
Kórházba szállították
Baleset történt a 4-es metró Szent Gellért téri állomásán
601
Végképp lezárult egy korszak: elhunyt Werner Lang, a Trabant-gyár főkonstruktőre
Két gyalogost ütött el az előző autó
Előzés közben lépett elé a két gyalogos
Budapesten
Szolgálaton kívüli rendőr mentette ki a lángoló autóból - KÉPEK!
Kamion vs. kisbusz
Baleset bénítja az M0-ás déli szakaszát
Kecskemét és Kiskunfélegyháza között
Felborult egy kamion, teljes útzár az M5-ösön

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:26 E-útdíj: itt van a törvény végrehajtási rendelete
- 3:26 Devizahitelesek vs. horvát bankok: lezárult az első per
- 2:25 Félszáz terrortámadást sikerült megakadályozni a titkos adatgyűjtéssel?
- 1:30 Másfélezer éves, kifosztott sírkamrát találtak - ép freskókkal!
- 1:00 Csak Bécsig kell mennie annak, aki holdkőzetekre kíváncsi
- 0:30 Emelkedett májusban az egy ügyfélre jutó átlagos mobilinternet-forgalom
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
top fórum témák:
- Magyarország utolsó a "megszilárdult demokrácia" kategóriában2013.06.18 20:03
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.06.18 12:29
- Novák Előd a magyar igazságra ment: három pénzbírság a parlamenttől2013.06.17 22:44
- Valami bűzlik Csányiában!2013.06.17 21:49
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.06.17 18:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



