Tőzsde
New York - szerény forgalom várható a jövő héten
Összességében csendes, kis részvényforgalmú hét várható szakértők szerint a New York-i értéktőzsdén a jövő héten, amikor a szokásosnál jóval kevesebb makrogazdasági adat lát napvilágot.
2012.08.19 13:32MTIA pénteken záródott héten volt az idei év eddig eltelt időszakának két legkisebb forgalmú napja, és valószínűleg a jövő héten sem lesznek kiugró napok, hírhiányos a nyári időszak a tengeren innen és túl, amikor a befektetők egy része szabadságát tölti.
A makrogazdasági adatok közül kiemelkednek az ingatlanpiac alakulására vonatkozó számok. Szerdán a használt lakások, csütörtökön pedig az új építésű lakóingatlanok júliusi eladásával kapcsolatos adatokat ismertetik.
Az elmúlt hónapok adatai alapján az amerikai ingatlanpiac szerény javulásáról beszélnek szakértők, de ez még messze van az egészségesnek tartott szinttől.
Kifutóban a negyedéves gyorsjelentés időszaka is. A jövő hét azonban még tartogat néhány nagyágyút: kedden a Dell, a világ harmadik legnagyobb számítógépgyártója, valamint a Best Buy, a legnagyobb amerikai fogyasztói elektronikai kiskereskedelmi társaság jelent, szerdán pedig a második legnagyobb amerikai barkácsáruházlánc, a Lowe's, illetve a világ legnagyobb számítógépgyártója, a Hewlett Packard ismerteti eredményeit.
Az S&P 500-as tőzsdeindexben szereplő cégek közül eddig 475 hozta nyilvánosságra negyedéves adatát. Ezeknek a 68 százaléka felülmúlta a szakértői várakozásokat, ami magasabb az elmúlt négy negyedév 62 százalékos átlagához képest.

Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Megkezdődött az a polgári per, amelyet Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró ellen indított a Budapesti Fegyház és Börtön. A Stohl börtönéletéről szóló könyvben kényes momentumok jelentek meg.
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán

Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Egy kétméteres krokodillal volt kénytelen tölteni a születésnapja éjszakáját egy ausztrál horgász, miután véletlenül a horgára akadt a hüllő, de a hivatal másnap reggelig nem akart vele foglalkozni.
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
Bizsergeti a bőrét a durva kéreg
18+ képek - A fának dőlni csak meztelenül élvezet!
Még jegyet se vett a "barátnőjének"
Gumibabát dugott a mozi hátsó sorában
Az anyák észre se vették a cserét
Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Egy kisgyerek súlyosan megsérült
Gyerekekre dőlt az óvoda fala
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:36 Válsághelyzetekben erősödik fel a vezérkultusz
- 7:33 A pilisi juharfánál koccintanak a magyar-szlovák barátságra
- 7:32 Áder János is szereti a kukacot vízbe lógatni
- 7:29 Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
- 7:29 Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
- 7:25 A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
- 7:23 NGM: már készülnek az adóváltozásokat megalapozó előterjesztések
top fórum témák:
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 07:09
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 05:28
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


