hirdetés

2000-ben volt a negatív csúcs

Másfélezer új lakás épülhet idén Budapesten

Idén, egyharmados arányú visszaeséssel 1.500 lakás épül Budapesten, a negatív csúcs 2000-ben volt 1.300 lakással, az első félévben 800 új lakás kelt el a fővárosban.

2012.08.01 12:25MTI
hirdetés

Az ezredfordulótól 2005-re közel megtízszereződött a lakásépítés Budapesten, ezért az elemzés kiemeli: jó piaci helyzetben gyorsan fellendülhet a lakásépítés. Idén legtöbb, értékesítésre szánt lakás - több mint 500 - Zuglóban épül. Azt követi bő 200 lakással Újbuda, illetve közel kétszázzal Angyalföld. Az első félévben eladott 800 új lakás nem ösztönzi a fejlesztőket építésre. 

A keresletet csökkenti a 25-ről 27 százalékra emelt áfa is, amely - a közlemény kalkulációja szerint - egy nettó 16 millió forintos lakás árát 320 ezer forinttal emeli. Ausztriában az új lakást nem terheli forgalmi adó, de a többi környező országban is csak 4-14 százalék áfa terheli a lakásokat. Jelenleg 2.900 már átadott, de még nem értékesített lakás található a fővárosban. Ebből 500 lakás fejlesztője csőd alatt áll, vagy a bankkal folyó vitája miatt nem adhatja el a lakásait. Az épülő lakások száma 1.700, így aki egy éven belül költözne, az bő 4 ezer lakás közül választhat Budapesten, az OTP Jelzálogbank kalkulációja szerint.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A hőség miatt kialakuló pattanások
2013. jún. 19. 14:37

Folyadékpótlás kisgyermekkorban
2013. jún. 19. 13:21

Amit könnyen megtehetünk szépségünkért
2013. jún. 19. 12:15

Mire ügyeljünk hőség esetén, ha gyógyszert kell szednünk?
2013. jún. 19. 11:17

Hogyan készüljünk fel a túrázásra?
2013. jún. 19. 09:41

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.