Megközelítőleg a keddi árak várhatók
Az elemzők nem várnak jelentős mozgást a BÉT-en
Elemzők szerint nem várható jelentős ármozgás a Budapesti Értéktőzsdén a szerdai kereskedés során.
2012.08.01 09:00MTIMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: nem várnak jelentősebb ármozgást a hazai tőzsdén a szerdai kereskedés során. A nap folyamán kijönnek ugyan olyan makro adatok, mint az európai feldolgozóipari mutató, vagy délután az amerikai munkaerőpiac alakulása, amelyek elmozdulást eredményezhetnek, de összességében a keddi árak körül várják a szerdai záróárakat is.
Miró József, az Erste vezető elemzője szerint csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén nyitáskor, mert szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) ülésezik, és a piacokon van egy kis félelem amiatt, hogy nem jelentenek be élénkítő intézkedést.
Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája elemzésében azt emelte ki, hogy szerdán egy teljesen nyári nyitás várható, gyakorlatilag változatlan árfolyamokkal, így egyedül az euró/forint hirtelen gyengülése 281 forintig az, ami figyelmet érdemel, de ez is csak egy teljesen normális korrekció az elmúlt napok erősödése után. Szerdán a beszerzési menedzser indexek sora jelenik meg, de vélhetően az esti Fed-nyilatkozat előtt nagyobb mozgás nem várható.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 243,46 pontos, 1,38 százalékos csökkenéssel, 17.408,02 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 555 forinttal, 3,25 százalékkal 16.535 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 23 forinttal, 0,65 százalékkal 3.525 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,70 százalékkal 424 forintra gyengült, forgalma 432,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,51 százalékkal 38.800 forintra csökkent, a részvények forgalma 676,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 88,9 millió forintos forgalomban 270 forinttal, 1,72 százalékkal 15.950 forintra erősödött. A BUMIX 1.025,16 ponton zárt kedden, ez 9,49 pontos, 0,93 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó írások:

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Újra járhatóvá vált a Kisorosziba vezető út
A dunai árhullám levonulása után a szakemberek napokon át dolgoztak, hogy az utat teljes szélességében meg lehessen nyitni.
Kórházba szállították
Baleset történt a 4-es metró Szent Gellért téri állomásán
601
Végképp lezárult egy korszak: elhunyt Werner Lang, a Trabant-gyár főkonstruktőre
Két gyalogost ütött el az előző autó
Előzés közben lépett elé a két gyalogos
Budapesten
Szolgálaton kívüli rendőr mentette ki a lángoló autóból - KÉPEK!
Kamion vs. kisbusz
Baleset bénítja az M0-ás déli szakaszát
Kecskemét és Kiskunfélegyháza között
Felborult egy kamion, teljes útzár az M5-ösön

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:25 Félszáz terrortámadást sikerült megakadályozni a titkos adatgyűjtéssel?
- 1:30 Másfélezer éves, kifosztott sírkamrát találtak - ép freskókkal!
- 1:00 Csak Bécsig kell mennie annak, aki holdkőzetekre kíváncsi
- 0:30 Emelkedett májusban az egy ügyfélre jutó átlagos mobilinternet-forgalom
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 22:58 Barca játékos mesterhármasával védte meg címét Spanyolország az U21-es Eb-n
- 22:10 6 ezer embert telepítették ki - robbanások egy orosz haditechnikai bázison
top fórum témák:
- Magyarország utolsó a "megszilárdult demokrácia" kategóriában2013.06.18 20:03
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.06.18 12:29
- Novák Előd a magyar igazságra ment: három pénzbírság a parlamenttől2013.06.17 22:44
- Valami bűzlik Csányiában!2013.06.17 21:49
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.06.17 18:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



