Csökken az államadósság
NGM: javulnak a gazdasági mutatók Magyarországon
A kormánynak sikerült csökkenő pályára helyezni az államadósságot; ez az Európai Bizottság adatai alapján 2010 és 2013 között csupán öt országnak sikerült, közülük Magyarország a második legnagyobb, 3,4 százalékpontos javulást mutatj
2012.07.19 15:14MTIA felelős fiskális politikának köszönhetően 2010-ben 4,2 százalékra csökkent a GDP-arányos deficit, majd tavaly az EU-ban egyedülálló, 4,3 százalékos GDP-arányos többletet ért el Magyarország. Az előre nem tervezett egyszeri tételek nélkül a 2,94 százalékos GDP-arányos hiány helyett, 2,43 százalékra teljesült a deficit. Az idén - már az Európai Bizottság által is elfogadott - 2,5 százalékos GDP-arányos hiány várható - teszi hozzá a Nemzetgazdasági Minisztérium a közleményében.
A Széll Kálmán Tervvel 2011-ben a kormány olyan átfogó strukturális reformprogramot indított el, amelynek célja a foglalkoztatás bővülésének elősegítése és a magyar gazdaság versenyképességének növelése volt. Ennek révén a kormány az elmúlt egy év során sikeres pénzügyi és költségvetési konszolidációt ért el. A magyar gazdasági struktúra javulását - a svájci központú IMD által publikált - legfrissebb versenyképességi rangsor is alátámasztja. Ennek alapján Magyarország a régió országait tekintve a legnagyobb mértékben javított helyezésén.
A fenntartható költségvetés megteremtésével egyidejűleg Magyarországnak hosszú idő után a múlt évben sikerült először gazdasági növekedését tekintve az Európai Unió átlaga fölé kerülnie. Ezt az eredményt a világ egyik legnyitottabb gazdaságaként úgy sikerült elérni, hogy az unió eddigi legnagyobb válságát éli. A Széll Kálmán Terv 2.0-val a kormány véglegesíti az átállást egy olyan adórendszerre, amely a fogyasztási és forgalmi adó növelésével teremti meg a munkát terhelő adók csökkentésének forrását. A kormány által bevezetett családbarát adórendszernek köszönhetően közel 20 százalékkal nőtt a három gyermekesek reálkeresete 2011-ben.
Az arányos, munkaközpontú gazdaság felé mutató adózás hatására a demográfiai mutatók terén is kedvező trend van kibontakozóban: a legfrissebb adatok szerint 2012 első öt hónapjában 36.364 gyermek született, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A közlemény szerint a munkaerőpiacon is kiemelkedően fontos reformok születtek, amelyekkel el lehet érni, hogy a magyar szabályozás lesz az egyik legmodernebb és legrugalmasabb Európában.
Az eredményeket adatok is alátámasztják: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a 2012. március-májusi időszakban már 22. alkalommal emelkedett a foglalkoztatottak száma éves összehasonlításban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája a kormányváltás után, 2010 második negyedévétől 2011 végéig 1,2 százalékponttal nőtt.
Magyarország külső egyensúlyának helyreállítása terén ugyancsak kedvező folyamatok mutatkoztak az utóbbi két évben: az ország versenyképes exportszektorának köszönhetően a külkereskedelmi egyenleg évek óta többletet mutat. Főként ennek köszönhetően 2010-ben pozitívba fordult a folyó fizetési mérleg egyenlege, GDP-arányosan 1,2 százalékos szufficitet produkálva. A múlt évben a többlet tovább nőtt, a GDP 1,4 százalékát téve ki, így a folyó fizetési mérlegünk pozíciója a legjobb a régióban - tartalmazza a közlemény.
Emellett a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az előző kormány időszaka alatt devizában súlyosan eladósodott háztartások terhein könnyítsen. A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés hatására ez év február végéig az előző év szeptember végi hitelállományhoz képest mintegy negyedével csökkent a háztartások jelzálog alapú devizakitettsége. Mindez 170 ezer családnak jelentett komoly segítséget.
A devizában eladósodott családok számára ezenkívül a rögzített árfolyamú törlesztési lehetőség - azaz az árfolyamgát -, illetve a referenciaalapú kamatozásra történő áttérés is segítséget jelent. A fenti adatok fényében a rendkívül nehéz örökség ellenére Magyarország legfontosabb mutatói nem romlottak, sőt, komoly mértékben javultak - olvasható az összegzésben.

Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Miközben a magyar közönséget az eurovíziós 10. hely ellenére továbbra is erőteljesen megosztja ByeAlex Kedvesem című száma, nemzetközi szinten egyre népszerűbb a dal. Videókkal!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!

A vártnál jobban alakultak a BKV pénzügyei
Az üzemi ráfordítás a tervezett 130 milliárd forintot mintegy 3 milliárddal túllépte, de a 2011-es 136 milliárdnál így is alacsonyabb.
PSZÁF-büntetés
Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
Gfk
Nekünk is jó hír: javult a német fogyasztói hangulat
Moody's
Svájcnak továbbra is jár az "Aaa" adósosztályzat
Az EU-nak készülnek
NGM: már készülnek az adóváltozásokat megalapozó előterjesztések
A vártnál kevesebb lesz
Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.
Háromdimenziós nyomtatás
3D nyomtatású légcső mentette meg egy kisbaba életét
Rasszista feliratozás
Megrongálták a váci zsinagógát és a hitközség temetőjét
A köztársasági elnök a horgászok nagykövete lett
Áder János is szereti a kukacot vízbe lógatni
Kétméteres állat feküdt a kunyhójában
Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:29 Evakuálni kell egy sodródó északi-sarki kutatóállomást
- 10:24 Levegőben terjed, és emberre, emlősökre is veszélyt jelent a H7N9
- 10:16 Felajánlotta lemondását a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója
- 10:12 Nem hosszabbít szerződést Szécsivel az egri vízilabdacsapat
- 9:56 A vártnál jobban alakultak a BKV pénzügyei
- 9:52 Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
- 9:38 Nekünk is jó hír: javult a német fogyasztói hangulat
top fórum témák:
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:23
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 05:28
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


