hirdetés

Tőzsde

Erős nyitás várható Európában

Emelkedő indexekre lehet számítani az európai tőzsdék nyitásakor kedden.

2012.07.17 08:11MTI
hirdetés

A határidős tőzsdeindex-jegyzések alapján a londoni FTSE-100 indextől 18-19 pont, 0,4 százalék, a frankfurti Xetra DAX indextől 33-35 pont, 0,5 százalék, a párizsi CAC-40 indextől 20-22 pont, 0,7 százalék nyereségre lehet számítani a kereskedés kezdetén.

Hétfőn az indexek vegyesen zártak; miközben a frankfurti Xetra DAX 0,13 százalékkal 6.565,72 pontra emelkedett, az FTSE-100 0,07 százalékkal 5.662,43 pontra, a CAC-40 index pedig 0,03 százalékkal 3.179,90 pontra csökkent.

Kedden a potenciális árfolyam befolyásoló tényezők között Ben Bernanke Fed-elnök kongresszusi meghallgatása mellett a német ZEW gazdaságkutató intézet júliusi üzleti hangulat mutatója, valamint az amerikai termelői árak és az ipari termelés júniusi alakulása érdemel említést.

A piacok azt várják, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke beszédében utalást tesz gazdaságösztönző monetáris enyhítő lépésekre.

A ZEW hangulatindexe elemzői várakozások szerint romlik, az amerikai termelői árak kissé emelkednek, a júniusi ipari termelés pedig javul az előző havihoz képes.t

Az olaj ára kissé csökkent kedden az ázsiai kereskedésben. Az európai kereskedés kezdete előtt mintegy két órával a WTI nyersolaj jegyzése hordónként 88,64 dolláron állt, 17 centtel, 0,19 százalékkal az előző amerikai zárás alatt. A Brent nyersolajat hordónként 103,25 dolláron jegyzik legközelebbi szállításra, 9 centtel, 0,09 százalékkal az előző zárás alatt.

Az arany ára kissé emelkedett, a határidős jegyzés unciánként 1.593,15 dollár, 1,55 dollárral, 0,10 százalékkal a hétfői amerikai zárás alatt. A spot ár unciánként 1.592,95 dollár, 4,10 dollárral, 0,26 százalékkal alacsonyabb a hétfő esti New York-i árnál.

Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?

Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a médiumokat, amelyek nem állnak 100 százalékig a Fidesz ellenőrzése alatt - mondta el Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szorongás - Gyakori kérdések és tévhitek
2013. máj. 25. 23:42

A méret és a szeretkezés időtartama - Az orvos válaszol
2013. máj. 25. 21:36

Mellrák: mikor a legfontosabb a vizsgálat?
2013. máj. 25. 19:10

Mellnövekedés férfiaknál
2013. máj. 25. 17:37

Előzzük meg a nyári fülbetegségeket!
2013. máj. 25. 15:32

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.