Tőzsde
Alacsony forgalom mellett alig változott a héten a BUX
Alacsony forgalomban kissé csökkent a héten a BÉT részvényindexe, a BUX; jelentős esemény nem történt, a nyári menetrend dominált.
2012.07.15 08:20MTIA hét mindössze 4,2 milliárd forintos forgalommal indult. Annak ellenére, hogy a parlament hétfőn fogadta el a tranzakciós illetékről szóló törvényt, az OTP árfolyamát nem ez, hanem az olasz és a spanyol állampapírok hozama csökkentette közel 2 százalékkal. A bankpapír a hét végére tért vissza a hétfői szintre.
Kedden a forgalom ugyan meghaladta kicsivel az 5 milliárd forintot, de ez is alacsonynak mondható. A vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A külföldi piacok csendesek voltak szerdán, a BÉT-en sem történt érdemleges dolog. A BUX-ot a Mol húzta felfelé, a vezető részvények közül a leggyengébb láncszem az OTP volt.
Annak ellenére, hogy negatív hír nem érkezett Magyarországról csütörtökön, a BUX 2 százalékot esett az előző naphoz képest. A szakértők ezt azzal magyarázták, hogy a befektetők kezdik felismerni: Brüsszel kemény feltételeket szabhat Magyarországnak az IMF/EU-tárgyalásokon, ami veszélyeztetheti a megállapodás létrejöttét.
Pénteken ha nem is a szerdai szintre, de visszaerősödött a BUX, a forgalom nem érte el az 5 milliárd forintot.
A BÉT részvényindexe, a BUX 0,44 százalékos csökkenéssel, 17.021 ponton zárta a hetet.
A heti forgalom 23,9 milliárd forint volt, tovább csökkent az előző heti 31,8 milliárd forinthoz képest.
Az OTP egy hét alatt 75 forintot, 2,12 százalékkal gyengült, és 3.465 forinton zárt pénteken.
A Mol 80 forintos, 0,5 százalékos emelkedéssel, 16.180 forinton fejezte be a hetet.
A Magyar Telekom gyengülése 2 forint, 0,46 százalék volt, a záró árfolyam 431 forint volt pénteken.
A Richter 100 forinttal, 0,27 százalékkal erősödve, 36.600 forinton fejezte be a hetet.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 275 forintot - 1,82 százalékot - erősödött, és 15.380 forinton zárt pénteken.
A kis és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 7,95 ponttal, 0,77 százalékkal, 1019 pontra csökkent.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
A második negyedévben 115 076 darab, jelzáloggal terhelt lakóingatlan esetében állt fenn több mint 90 napos fizetési késedelem.
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Palócföldi táncháztalálkozó
A magyarországi és szlovákiai területeken élő palócság népzenei, néptánc- és népművészeti értékeit összefogva második alkalommal szervez palócföldi táncháztalálkozót a Jó Palócok Regionális Népművészeti Egyesülete.
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
50 percben
A mi székelyeink - dokumentumfilm a román-magyar együttélésről
Nem maradhat következmény nélkül
Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság

Vöröskeresztes autó karambolozott, ketten sérültek
Balesetett szenvedett a Magyar Vöröskereszt egyik gépkocsija az M1-M7-es autópálya közös szakaszán a Budapest felé vezető oldalon szombat délután, a balesetben ketten sérültek.
Június 1-jétől
Újabb 50 Mercedes Citaro busz áll forgalomba Budapesten
Belehalt a motoros az ütközésbe
Halálos baleset a 8-as főúton a hajmáskéri elágazónál
Monacói Nagydíj
F1: a szombati szabadedzés legjobbja is Rosberg volt
Utolsó út
Halálos gázolás Dabason
Hamilton is jól teljesített csütörtökön
Nincs garantálva a pole - Rosberg
A British Airways jóvoltából
Két londoni járat indult Budapestről

18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Csak dicsérni tudjuk Gisele éles helyzetfelismerő képességét, amivel még időben rájött, hogy a fehér pólója alatt elég feltűnő az a rózsaszín melltartó, úgyhogy jobban is tette, hogy levette. A többi ruhadarabbal együtt.
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
"Nem okozott fizikai kárt a gyerekeknek"
Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:15 MSZP: a kormány "padlóra küldi" a gazdaságot
- 14:04 Az egyik gyanúsítottat állítólag be akarta szervezni az MI5
- 14:02 Kiosztotta Fazekas a százezredik zsák vetőburgonyát is
- 13:59 Kelemen Hunor: az autonómia ügye nem lehet fegyver a csatározásokban
- 13:55 KÉPEK: Tüntetők fogadták Orbán Viktort Debrecenben
- 13:40 Ponta: az alkotmány is szentesítheti, hogy a romániai magyarok az ország részei
- 13:39 Újabb 50 Mercedes Citaro busz áll forgalomba Budapesten
top fórum témák:
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.25 11:25
- Iráni kiberszabotázstól tartanak az amerikai hatóságok2013.05.25 10:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


