Olcsón oldja meg az energiahiányt
Orosz szakértők: Paks bővítése logikus lépés
Logikus a Paksi Atomerőmű bővítéséről hozott elvi döntés orosz szakértők szerint.
2012.07.14 11:34MTIAz a magyar szándék, hogy az energiatermelésen belül növeljék az atomenergia arányát, nem egyszerűen csak megoldja az energiahiány problémáját, hanem a lehető legkisebb áron teszi ezt lehetővé. Szergej Kondratyev, az Energetikai és Pénzügyi Intézet Alapítvány részlegvezetője az ITAR-TASZSZ-nak úgy nyilatkozott, hogy most, amikor Magyarország elég bonyolult pénzügyi helyzetben van, s a kormány feladata a magyar gazdaság versenyképességének növelése, az atomenergetika fejlesztése tűnik a legoptimálisabb megoldásnak.
A szakértő szerint azért is logikus az atomenergia melletti döntés, mert Paks működésének 29 éve alatt csupán egy komoly üzemzavar történt az atomerőműben, de az sem okozott az üzemen kívül környezetszennyezést. Gyenyisz Gyemin, a Balti Pénzügyi Ügynökség nevű befektetési társaság elemzési osztályának vezetője emlékeztetett arra, hogy Magyarország energiaszükségletének kevesebb, mint a felét tudja kielégíteni saját termelésből, s nagyon érzékeny az energiahordozók, elsősorban a gáz árváltozásaira.
A Paksi Atomerőmű bővítése Gyemin szerint jelentősen kevesebbe fog kerülni, mint egy zöldmezős atomerőművi beruházás, és ezért komoly gazdasági előnnyel jár. Német Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a hónap elején jelentette be, hogy a nukleáris energia Magyarország villamosenergia-ellátásának 60 százalékát adja majd 2030-ra, szemben a jelenlegi 40 százalékkal, s a kormány a Paksi Atomerőmű telephelyén létesítendő új atomerőművi blokkok megvalósítását a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú és az energiaellátás biztonsága szempontjából alapvetően szükséges beruházásnak tekinti. A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) májusi közgyűlésén döntött arról, hogy a beruházás megvalósítására projekttársaságot hoz létre.

Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek.
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek

27 rádió - 75 milliós támogatás
Huszonhét rádió nyert műsorkészítésre összesen 75 millió forintnyi támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsától.
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
Budapesti Értéktőzsde
Jól nyitott a BUX
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt
Mennyi az idő? Hát még a szúnyog!
Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Megújul a pápai Esterházy-kastély
Csaknem kétmilliárd forintból teljesen felújítják a pápai Esterházy-kastély belső tereit, valamint a kastélyudvart.
Bársony Bálint és Gergely Éva szerzeménye
Énekeljük együtt! - megvan az Összetartozás dala
A társulat új tagjaival
Új évad a Nemzetiben - Vidnyánszky is beáll jegyet árulni
Mulatság, parti
Wagner évforduló, minden pátosz nélkül
20 ezer négyzetméteren
Ma veszi kezdetét a 28. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
Szakmai zsűri értékel
POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
Fáradt és boldog
ByeAlex: nem értettem a támadásokat

Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból
Két autó ütközött a 6-os főúton, Baranya megyében, a csonkamindszenti elágazónál. A sérülteket a tűzoltók szabadították ki.
Bács-Kiskunban
Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
Tompai körforgalomban
Elaludt a volánnál - nem élte túl
Brutális baleset a 42-esen
Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
Frontális karambol a 65-ösön
Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
416 + kamat
Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson

Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
Megelégelte gyermekei szüntelen civakodását, ám cseppet sem szokványos módon próbált véget vetni: büntetés vagy dorgálás helyett egyszerűen csak kidobta őket az ablakon a nő.
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
A robbanótestet elszállítják
Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
Lángra kapott a ruhája a szikráktól
Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Világsztárok az Eszterházi Vígasságokon
- 13:54 Kezdetét vette az EU-csúcs
- 13:47 Megújul a pápai Esterházy-kastély
- 13:38 Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból
- 13:29 Országos kompetenciamérés az iskolákban
- 13:19 Életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a romagyilkosokra az ügyész
- 13:14 Összpárti konszenzus alakult ki a helikopter- és repülőgép-beszerzésről
top fórum témák:
- ÍRD LE,2013.05.22 13:26
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.22 11:28
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


