Szomjaznak
A hőség miatt veszélyben van a békési vadállomány
A hőség miatt szomjazik és gyengül a vadállomány Békés megyében.
2012.07.14 08:15MTIA Maros-hordalékkúp területén szinte nincs felszíni víz, a vadásztársaságok új itatók építésével próbálnak elegendő vizet juttatni az állatoknak - mondta a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának osztályvezetője.Valler Attila kifejtette: a légköri aszály miatt hajnalban is meleg volt a levegő, nem képződött harmat, ami a vadon élő állatok számára életmentő vízforrás nyáron.
A megyében tavaly ősszel a szaporodásra alkalmas törzsállomány száma megfelelő volt, a fácánok egyedszáma százezer körül alakult, hasonló volt a mezei nyúlé, és harmincezer az őzeké. A vadállomány és szaporulata azonban 2012-ben elmarad a vadásztársaságok februárban tervezett számaitól. A fácáncsibéket tavasszal a késői fagyok tizedelték, a második költést most az aszály veszélyezteti, az őzgidák legyengülnek a víz- és a friss zöld hiánya következtében.
Egyedül a nyúl vészeli át könnyebben ezt az időszakot, lévén, szívósabb és szaporább faj. Az osztályvezető tájékoztatása szerint a megyében 490 ezer hektár a vadászható terület, ebből több mint 200 ezer hektár a felszíni vizekben gyengén ellátott rész. Itt a vadásztársaságok többlet ivóvíz kijuttatásával és új, fóliával bélelt itatóhelyek kialakításával tudnak életmentő mennyiségben vizet juttatni a vadnak.
Békés megyében 78 vadásztársaság gazdálkodik, a társaságok kétharmada naponta több alkalommal juttat vizet az állatoknak, és 30-32 társaság kényszerül többlet vízfelületek kialakítására a vadállomány védelme érdekében.
Kapcsolódó írások:

Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Épp a napokban mozikba kerülő legújabb filmjének reklámszereplésére volt hivatalos Morgan Freeman, amikor a fáradtság erőt vett rajta és bizony élő adásban elnyomta a buzgóság.
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari

Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak
A pénzügyi nyomozók az érintett ügyvezetők közül őrizetbe vettek három embert, akiknek a Tatabányai Törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatását.
MNB
Június 3-tól kezdődnek az eurólikviditást nyújtó tenderek
Herbert Stepic
Felajánlotta lemondását a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója
Fővárosi Közgyűlés
A vártnál jobban alakultak a BKV pénzügyei
PSZÁF-büntetés
Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
Gfk
Nekünk is jó hír: javult a német fogyasztói hangulat
Moody's
Svájcnak továbbra is jár az "Aaa" adósosztályzat

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
A megnyilatkozás magánemberként is elfogadhatatlan, Kerényi Imre jelenleg azonban miniszterelnöki megbízottként engedi meg magának a tűrhetetlen hangnemet.
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság
Azért megtartják...
Eltérítették a Monroe-kiállítás egy részét
Helyi Televíziók Országos Egyesülete
Posztumusz életműdíjat kapott Szalai Annamária
Realitás vagy fikció?
Németország a világ legnépszerűbb országa? - csak a görögök utálják
Cannes
Bemutatták Nagy Dénes művét a Rendezők Kéthete programban

Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Az egyik járműből vízbázisú festék folyt a burkolatra, ennek feltakarítása időt vesz igénybe.
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok

Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.
Háromdimenziós nyomtatás
3D nyomtatású légcső mentette meg egy kisbaba életét
Rasszista feliratozás
Megrongálták a váci zsinagógát és a hitközség temetőjét
A köztársasági elnök a horgászok nagykövete lett
Áder János is szereti a kukacot vízbe lógatni
Kétméteres állat feküdt a kunyhójában
Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:05 Két év múlva az EL győztese is a Bajnokok Ligájában indulhat
- 13:57 Fürjes: időben elkészül az Albert Stadion
- 13:46 Monszun a Kancsendzöngán - bele kell törődni, hogy Erőssék odavesztek
- 13:41 Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
- 13:20 A DK feljelenti Gaudi-Nagy Tamást
- 13:17 Húst lopott, mert a halott nagyanyjára emlékeztette
- 13:15 Békekonferencia: Damaszkusz elvi beleegyezését adta a részvételhez
top fórum témák:
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 12:35
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 12:02
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


