Jogkövetés
Pozitív lista a vállalkozásokról
Egy év alatt közel 1.500 vállalkozás került fel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) által egy éve kezdeményezett, a jogkövető vállalkozásokról vezetett pozitív listára.
2012.07.09 13:58MTIA megyék között Borsod-Abaúj-Zemplén jár az élen 157 vállalkozással, illetve üzlettel.
A pozitív listára az a cég kerülhet fel, amely kedvező megítélést kap az árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó ellenőrzése, a szavatossággal és jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások és a vásárlók könyvébe tett bejegyzések intézésének ellenőrzése, valamint az idegenforgalmilag népszerű helyeken működő vendéglátó egységek és a taxi szolgáltatás ellenőrzése során.
Azok a vállalkozások, amelyek nem esnek bele a három átfogó éves ellenőrzésbe, kérhetik a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségétől az átfogó vizsgálatot. Ha ennek során mindent rendben találnak a szakemberek a vállalkozásnál, úgy a céget szintén jegyzik majd a pozitív listán - közölte az NFH.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,10 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 19 183,32 ponton zárt pénteken.
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai
Disznóság
Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak

A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
A fog növekedési vonalain kimutatható elemek, nevezetesen a bárium és a kalcium változó mennyiségének vizsgálatával tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a neandervölgyi csecsemőket viszonylag korán leszoktatták az anyatejről.
Napi horoszkóp - 2013. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Kapocs - Diákok a közösségért
Kiállítással, beszélgetésekkel, koncertekkel is kívánja erősíteni az iskolai közösségi szolgálat és a felnőtt önkéntesség gondolatát péntektől egy héten keresztül a Kapocs - Diákok a közösségért elnevezésű rendezvénysorozat a fövárosi Kogart Galériában és Kogart Házban.
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
50 percben
A mi székelyeink - dokumentumfilm a román-magyar együttélésről
Nem maradhat következmény nélkül
Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság
A kilépő oldalon
Péntek van - Záhony ismét "bedugult"
Senkinek nem lett baja
Égett az autóbusz Cseszneknél
Hármas karambol
Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás

18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Csak dicsérni tudjuk Gisele éles helyzetfelismerő képességét, amivel még időben rájött, hogy a fehér pólója alatt elég feltűnő az a rózsaszín melltartó, úgyhogy jobban is tette, hogy levette. A többi ruhadarabbal együtt.
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
"Nem okozott fizikai kárt a gyerekeknek"
Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:29 A virágok azért "alszanak" mert fejlettek
- 1:29 Balog szerint a hazánkról szóló viták Európa jövőjéről szólnak
- 0:29 Palócföldi táncháztalálkozó
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:29 Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
- 22:36 4 órás tűzharc, merénylet Kabulban - Végeztek a támadókkal, több halott
- 22:08 Inter: itt az új edző
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.24 21:35
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 21:28
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 19:37
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



