Pénzügyi jelentés
Vegyes tőzsdezárás Európában
Vegyes nyitás, majd a pozitív és negatív tartományt egyaránt érintő kilengések után vegyesen, esetenként mély veszteséggel zárták a hektikus csütörtöki kereskedési napot a főbb európai tőzsdeindexek.
2012.07.05 19:07MTIA piaci várakozásoknak megfelelő jegybanki gazdaságösztönző intézkedések az elmúlt napokban-hetekben felhalmozott nyereségek lefölözésére késztették a piacokat. Az Európai Központi Bank kamatot csökkentett, a Bank of England bővítette mennyiségi monetáris enyhítő programjának keretösszegét.
A frankfurti Xetra DAX index 29,24 ponttal, 0,45 százalékkal 6.535,56 pontra, a párizsi CAC-40 index 38,39 ponttal, 1,17 százalékkal 3.229,36 pontra, a legnagyobb európai vállalatok részvényeit követő EU Stoxx 50 index pedig 27,49 ponttal, 1,19 százalékkal 2.284,92 pontra esett, miközben a londoni FTSE-100 index 8,16 ponttal, 0,14 százalékkal 5.692,63 pontra emelkedett.
Az euróövezeti válságrendezésben legközvetlenebbül érintett két ország, Olaszország és Spanyolország tőzsdeindexe kettő, illetve három százalékkal esett.
Szektor szerinti bontásban a legnagyobb veszteségeket Európában a feldolgozóipari vállalatok és a pénzügyi cégek szenvedték el. Az olasz és a spanyol bankok nagyot gyengültek, az UniCredit 5,13 százalékkal, a Banco Bilbao 4,81, az Intesa Sanpaolo 4,40, a Banco Santander 3,94 százalékkal.
Londonban az árfolyamok emelkedtek a jegybank gazdaságösztönző intézkedésének hatására. A legnagyobb mértékben a nyersanyagipari vállalatok erősödtek, a vesztesek a pénzügyi és energiaipari vállalatok közül kerültek ki. Az Xstrata több mint három százalékkal erősödött, a Glencore árfolyama 1,7, az Anglo American 1,4, a Kazakhmys 1,3 százalékkal emelkedett. A Royal Bank of Scotland három és fél százalékkal, a Lloyds két és fél százalékkal gyengült. Emelkedett viszont a Barclays részvénye, 1,3 százalékkal.
Frankfurtban a Volkswagen részvénye 5 százalékkal erősödött a Porsche bekebelezésére, a Porsche részvénye ezzel szemben 1,2 százalékkal gyengült.
Párizsban a Veoila 5,79 százalékos, az ArcelorMittal 3,35 százalékos, a Credit Agricole 3,09 százalékos gyengüléssel vezette a vesztes papírok listáját.
A WTI nyersolaj ára a dollár erősödése miatt csökkent annak ellenére is, hogy az amerikai készletek a Debby trópusi vihar importhátráltató hatása miatt az elmúlt héten csökkentek. A WTI nyersolaj határidős jegyzése hordónként 87,41 dollár legközelebbi szállításra, 25 centtel, 0,29 százalékkal alacsonyabb az előző napinál. A Brent nyersolaj ára 1,34 dollárral, 1,35 százalékkal hordónként 101,11 dollárra emelkedett.
Az arany ára a dollár árfolyamának emelkedése miatt csökkent, a határidős jegyzés unciánként 1.607,95 dollár, 13,85 dollárral, 0,85 százalékkal alacsonyabb az előző napi amerikai zárásnál. A spot ár 1.607,60 dollár, 7,30 dollárral, 0,45 százalékkal alacsonyabb az előző napinál.

George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
A szóvivő szerint George Michaelnek nem történt komolyabb baja, egy szemtanú azonban most elmondta, miért is kellett mentőhelikoptert hívni a múlt héten a sztárhoz és azzal kórházba szállítani.
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár

Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Az előzetes várakozásokat is felülmúlják a kereskedelmi szálláshelyek foglaltsági adatai a nyári hónapokra a Tisza-tónál, ahol hivatalosan is elkezdődött az idei turisztikai szezon.
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
A jelentkezőkkel szemben elvárás, hogy a kirakatok a színházhoz, a június 6. és 15. között zajló POSZT versenydarabjaihoz vagy egy-egy off-programjához kapcsolódjanak.
Fáradt és boldog
ByeAlex: nem értettem a támadásokat
Június 1-jétől
Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett

Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
A szegedi 2-es villamos pályájának és a hozzá kapcsolódó létesítményeknek a többször módosított határidő alapján 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülniük.
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son

Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
V. Lajos már évek óta bujkált a hatóságok elől. Rejtekhelyéről mindig idejében sikerült elmenekülnie, azonban a házában kiépített kamerarendszer ellenére a megyei rendőrök sikeresen rajtaütöttek, és elfogták a régóta keresett bűnözőt.
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
Olyan, mint egy színházi premier!
18+ képek - Függönyként rántja szét a melltartóját Rony
Rontáslevétel
Nem jött be... Öt év börtönre ítélték a jósnőt
Eddig mindig sikerült elmenekülnie
Évek óta bújkált - kamerákkal figyelte a rendőröket
Százméternyi biztosító kábel
Szajolban fogták el a kábeltolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:33 Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
- 5:47 "Én nem hazudtam, uram!" - vizsgálat és korrupció az amerikai adóhivatalnál
- 4:44 A világ még nincs felkészülve a madárinfluenza járványára
- 3:39 Nagy-Britannia: zöld lámpa az azonos neműek házasságának
- 2:35 Kuszeirben harmadik napja véres harcok dúlnak
- 1:30 A szalamandra titka - részben fellebbent a fátyol
- 1:00 POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


