400 millió forintot fordított a megmentésére
Egy forintért kínálja a Zsolnay Porcelánmanufaktúra részvényeit Pécsnek a Közgép
Miután 400 millió forintot fordított a Zsolnay Porcelánmanufaktúra megmentésére, jelképes összegért, 1 forintért ajánlja fel a gyárban szerzett részesedését Pécs városának a Közgép Zrt. - közölte a társaság csütörtökön.
2012.07.05 14:36MTIA közlemény szerint nem üzleti céllal, hanem a Zsolnay örökségének megőrzéséért fektetett a manufaktúrába a cég. Ennek ellenére - megfogalmazásuk szerint - "alaptalan, nemtelen és durva politikai és médiatámadások kereszttüzébe" kerültek pécsi szerepvállalásuk óta.
Az építőipari vállalat nem támaszt igényt a manufaktúrába eddig invesztált pénzére - közölték.
A közlemény emlékeztet: a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 2011 májusában vásárolta meg a Manufaktúra Befektető Kft.-t, és ezzel közvetve annak kisebbségi részesedését a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben.
A Közgép azt közölte: elsődleges szándékuk a Zsolnay egyedülálló örökségének megmentése, a magyar értékek és a munkahelyek megőrzése volt. A porcelánmanufaktúra átvilágítása során kiderült, hogy a gyár a vártnál is súlyosabb helyzetben van. 2011-ben története egyik legnehezebb évét zárta, nettó árbevétele 2010-hez képest több mint negyedével, csaknem 300 millió forinttal csökkent, és 282 millió forint veszteséget termelt.
Az elmúlt egy évben a Közgép 400 millió forintot fordított a manufaktúrára, saját forrásból biztosította működését és több mint 220 dolgozójának megélhetését. Ennek ellenére a manufaktúra arra is ürügyként szolgált, hogy a cégen meg sem hirdetett közbeszerzési pályázatok eredményét próbálják számon kérni - írta közleményében a Közgép.
A tájékoztatás szerint mostanra a Zsolnay üzleti stratégiájának megvalósítása az elmaradó pályázati lehetőségek és a porcelánpiac zsugorodása miatt ellehetetlenült. A manufaktúrának juttatott források a jelenlegi helyzetben nem piacbővítést és fejlesztést, hanem pusztán adósságkezelést szolgálhatnak, és a veszteségeket fedezhetik.
A Közgép szerint a megváltozott körülmények között teljes működési modell-váltásra van szükség a porcelánmanufaktúrában, hogy a piaci tevékenység helyett a fenntartható értékmegőrzés kerüljön előtérbe.
Ebben a döntésben megkerülhetetlen a többségi részvényes, a Pécs Holding véleménye. A közlemény szerint a Közgép - úgy, hogy a manufaktúra pénzügyi helyzete stabil - 1 forintért visszavásárlásra ajánlja fel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben megszerzett részvényeket Pécs városának, illetve a Pécs Holding Zrt.-nek.

Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
DJ Dominique-nak minden hétvégéje a fellépésekről szól, egyik helyről rohan a másikra, hogy szórakoztassa a közönséget - ám a több száz kilométer nem várt veszélyeket is tartogat.
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó

Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Sikeresen elkerülte az újabb recessziót a brit gazdaság, amelynek teljesítménye 0,3 százalékkal emelkedett az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest a brit statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett második becslése szerint.
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
Műsorkészítésre
27 rádió - 75 milliós támogatás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Majd' ötezer barlangrajzot fedeztek fel régészek Mexikó északi részén. A rajzok legalább három - mindmáig javarészt ismeretlen - vadászó, gyűjtögető kultúra lenyomatai.
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban
Előadások, interaktív programok
Sok-sok érdekes programmal kedveskednek a Gyermekmentők
15 izgalmas héten át
Világsztárok az Eszterházi Vígasságokon

Rosbergé a leggyorsabb kör
A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg futotta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Monacói Nagydíj mai első szabadedzésén.
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el
Kórházba szállították
Várandós nő sérült meg a hármas karambolban

Szalagkorlát nyársalta fel a részeg tinilányt
A kínai szerelmesek ünnepén halt meg egy meglehetősen értelmetlen baleset következtében egy 17 éves tinilány, miután barátjával egy romantikus vacsorát töltöttek el kettesben.
A kulcsok a járműben maradtak
Autóba zárta néhány hetes kisbabáját - kétségbeesve rohant a rendőrségre
Három hónap alatt
9 tonnányi ólomsörétet loptak el - a kár mintegy ötmillió forint
Életveszélyes állapotban került be
Kórházban halt meg a csecsemő - valószínűleg bántalmazták
A nőt meggyilkolta
Késsel támadt a párra
A nőt ki is rabolta
Gázpisztollyal kergette a feldühödött élettárs
Ez a világ leggyorsabb vécéje!
Videó - Vécével jár munkába, meg bárhová
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:41 A serpák még kutatnak
- 12:28 Rosbergé a leggyorsabb kör
- 12:20 Fidesz: az AI éves jelentése torz és elfogult
- 12:10 Thriller este 10 előtt - 1,1 milliós bírság az RTL Klubnak
- 12:00 NOB-elnökválasztás: az AIBA elnöke is ringbe száll
- 11:52 Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
- 11:46 Szabadnapos rendőr fülelte le az ál-orvost
top fórum témák:
- Az Obama csalás2013.05.23 12:50
- A történelem legnagyobb titka - A FED aranya2013.05.23 12:32
- A globalista új világrend2013.05.23 10:00
- Mesterházy: Parlamentáris diktatúra van2013.05.23 09:54
- Mesterházy: Magyarország már csak papíron demokrácia2013.05.23 09:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


