Tőzsde
Enyhén pozitív nyitásra lehet számítani Európában
Szerény mértékű emelkedéssel növelik az elmúlt napokban elért nyereségeiket az európai tőzsdeindexek a várakozások szerint szerdán.
2012.07.04 08:11MTIA londoni FTSE-100 indextől 2-8 pont, 0,14 százalék, a frankfurti Xetra DAX indextől 9 pont, 0,14 százalék, a párizsi CAC-40 indextől pedig 3-5 pont, 0,15 százalék emelkedésre lehet számítani nyitáskor.
Kedden az FTSE-100 index 0,83 százalékkal 5687,73 pontra, a Xetra DAX index 1,26 százalékkal 6578,21 pontra, a CAC-40 index 0,96 százalékkal 3271,20 pontra, az EU Stoxx 50 index pedig 1,24 százalékkal 2320,43 pontra emelkedett.
A tőzsdeindexek a jegybankoktól várt gazdaságösztönző intézkedések reményében emelkedtek az elmúlt napokban. Az EKB csütörtöki kamatdöntő ülése előtt azonban a befektetők várhatóan kivárásra rendezkednek be, annál is inkább, mivel ünnep miatt az amerikai szereplők nem lesznek jelen a piacon.
Szerdán a júniusi német és euróövezeti szolgáltatóipari beszerzési menedzser index, a májusi euróövezeti kiskereskedelmi forgalom, az első negyedévi euróövezeti GDP alakulása befolyásolhatja az árfolyamokat.
Az olaj ára profitkivétel miatt kissé korrigálta a fokozódó iráni politikai feszültség miatt az előző napon elért több mint négyszázalékos nyereségét. A WTI nyersolaj határidős jegyzése szerdán a globális kereskedelemben mintegy két órával az európai piaci nyitás előtt hordónként 87,19 dolláron állt, 47 centtel, 0,54 százalékkal alacsonyabban a keddi amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj ára, miután kedden június 11. óta először emelkedett 100 dollár fölé, szerdán reggel hordónként 100,14 dolláron állt, 46 centtel, 0,45 százalékkal olcsóbban a keddi zárásnál.
Az arany ára is lefelé korrigált, a határidős jegyzés legközelebbi teljesítésre unciánként 1616,45 dollár, 5,35 dollárral, 0,33 centtel alacsonyabb a keddi amerikai zárásnál. A spotár unciánként 1616,15 dollár, 1,20 dollárral, 0,07 százalékkal alacsonyabb a kedd délutáni New York-i árnál.

Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Miközben a magyar közönséget az eurovíziós 10. hely ellenére továbbra is erőteljesen megosztja ByeAlex Kedvesem című száma, nemzetközi szinten egyre népszerűbb a dal. Videókkal!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!

Felajánlotta lemondását a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója
Stepicet bírálatok érték szingapúri ingatlanüzletei miatt, amelyekről nem értesítette bankját.
Fővárosi Közgyűlés
A vártnál jobban alakultak a BKV pénzügyei
PSZÁF-büntetés
Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
Gfk
Nekünk is jó hír: javult a német fogyasztói hangulat
Moody's
Svájcnak továbbra is jár az "Aaa" adósosztályzat
Az EU-nak készülnek
NGM: már készülnek az adóváltozásokat megalapozó előterjesztések
A vártnál kevesebb lesz
Nem marad befőzésre gyümölcs az idén

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.
Háromdimenziós nyomtatás
3D nyomtatású légcső mentette meg egy kisbaba életét
Rasszista feliratozás
Megrongálták a váci zsinagógát és a hitközség temetőjét
A köztársasági elnök a horgászok nagykövete lett
Áder János is szereti a kukacot vízbe lógatni
Kétméteres állat feküdt a kunyhójában
Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:45 Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
- 10:45 Meg kellett állnia az útszélen - kirabolták a 4-es szabolcsi szakaszán
- 10:39 LMP-sek demonstrálnak a csepeli bíróság előtt
- 10:29 Evakuálni kell egy sodródó északi-sarki kutatóállomást
- 10:24 Levegőben terjed, és emberre, emlősökre is veszélyt jelent a H7N9
- 10:16 Felajánlotta lemondását a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója
- 10:12 Nem hosszabbít szerződést Szécsivel az egri vízilabdacsapat
top fórum témák:
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 05:28
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


