hirdetés

Szakszervezetekkel egyeztettek

A Tesco 9 százalék feletti bérfejlesztést ad áruházi dolgozóinak

A Tesco átlagosan 9 százalék feletti bérfejlesztést ad áruházi dolgozóinak 2012-ben - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.

2012.06.29 17:31MTI
hirdetés

A közlemény szerint a januári, 11,8 százalékos minimálbéremelést követően a Tesco újabb, átlagosan 4 százalékos béremelésben részesíti áruházi dolgozóit, elsősorban azokat a munkavállalókat, akiknek a bérét negatívan érintették az adóváltozások. Ez a két béremelés együttesen átlagosan 9,33 százalék bérnövekedést jelent az áruházi dolgozók esetében - hangsúlyozza a társaság. Az áruházlánc közölte azt is, hogy az októberben esedékes bérfejlesztést előrehozza júliusra, így az érintettek három hónappal korábban jutnak a megemelt bérükhöz. 

A vállalat hangsúlyozza: a szakszervezetekkel egyeztetve alakította ki a béremelés struktúráját, és a legfontosabb szempont az volt, hogy mind a 22 ezer munkavállaló munkahelyét megtartsák, és a béren kívüli juttatások körét se szűkítsék. A vállalat az idén közel 200 millió forintot fordít munkaruhára, és további 160 millió forintért felújítja a dolgozói területeket áruházaiban, a munkavállalók visszajelzései alapján - tette hozzá közleményében a cég.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Folyadékpótlás kisgyermekkorban
2013. jún. 19. 13:21

Amit könnyen megtehetünk szépségünkért
2013. jún. 19. 12:15

Mire ügyeljünk hőség esetén, ha gyógyszert kell szednünk?
2013. jún. 19. 11:17

Hogyan készüljünk fel a túrázásra?
2013. jún. 19. 09:41

Egészséges babát szült 19 vetélés után!
2013. jún. 19. 07:38

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.