Több mint 130 millió forintból
Megújult a badacsonytördemici kemping
Több mint 130 millió forintból újították fel a Badacsonytördemic községben található Eldorádó kempinget, a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) keretében megvalósuló beruházáshoz uniós pályázaton 59 millió forint támogatást nyert az MZ/X Kereskedelmi Kft.
2012.06.23 10:41MTIA három hektáros területen található létesítményben teljesen lebontották a régi faházakat, és egy új, összesen 1.500 négyzetméter alapterületű apartmanházat építettek fel - mondta Mezőssy Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A fejlesztéssel az új épületben összesen 22 darab, 2-4 ágyas szobát alakították ki, amelyeket alternatív energiát felhasználó klímarendszerrel szereltek fel, és két szobát akadálymentesítettek is.
Közölte: az áprilistól-októberig nyitva tartó szálláshely tavaly átlagosan 30 százalékos kihasználtsággal működött, idén az előfoglalások alapján 50 százalékos foglaltságra számítanak. Míg 2011-ben főleg egy éjszakára érkeztek a vendégek, addig az idén a 3-4 éjszakát foglalók vannak többségben.
Elmondta, hogy a tapolcai önkormányzat tulajdonában lévő kempinget már 18 éve üzemeltetik, a létesítményben 90 sátorhely áll a lakókocsival vagy sátorral nyaralók rendelkezésére.
A családi vállalkozás Tapolcán egy 15 szobás, háromcsillagos szállodát, míg Szigligeten borházat üzemeltet. A cég 32 főt foglalkoztat, árbevétele tavaly meghaladta a 100 millió forintot - mondta Mezőssy Zoltán.

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Traktorral ütközött a motoros - nem volt esélye a túlélésre
Meghalt egy motoros, aki egy pótkocsit vontató traktorral ütközött szerda délután a 86-os főúton a sorokpolányi elágazóban.
Rendet tesz a MÁV
500 önkéntes tisztogat a vasútállomásokon
Árvíz
Újra járhatóvá vált a Kisorosziba vezető út
Kórházba szállították
Baleset történt a 4-es metró Szent Gellért téri állomásán
601
Végképp lezárult egy korszak: elhunyt Werner Lang, a Trabant-gyár főkonstruktőre
Két gyalogost ütött el az előző autó
Előzés közben lépett elé a két gyalogos
Budapesten
Szolgálaton kívüli rendőr mentette ki a lángoló autóból - KÉPEK!

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:26 Minden rászoruló igénylő kaphat támogatást a digitális átálláshoz
- 16:15 Világháborús bombát találtak az Országháznál - kiürítik az északi szárnyat és környékét
- 16:11 Traktorral ütközött a motoros - nem volt esélye a túlélésre
- 15:46 A Fidesz a béremelést fényezi, az MSZP katasztrófától tart, az LMP-t az alapellátás aggasztja
- 15:39 Videó csak bátraknak: így nyit ajtót az óriáskígyó
- 15:39 3 forinttal lesz olcsóbb a benzin literje
- 15:24 Az orális szex és a szájrák - a vérből korán kimutatható a kórokozó
top fórum témák:
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.06.19 16:06
- A Fidesz a béremelést fényezi, az MSZP katasztrófától tart, az LMP-t az alapellátás aggasztja2013.06.19 15:58
- Összeesküvés elméletek vagy pedig ez az igazság?2013.06.19 15:50
- Valami bűzlik Csányiában!2013.06.19 15:33
- Nagyon nem tetszik a fideszes EP-képviselőknek az elfogadott Tavares-jelentés2013.06.19 14:54
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



