Rövidesen munkához látnak
Sétálóutcát alakítanak ki Zalaegerszeg belvárosában
Rövidesen megkezdődhet Zalaegerszegen a Kossuth utca sétáló utcává alakítása - jelentette be Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken, sajtótájékoztatón.
2012.06.22 18:45MTIA megvalósíthatósági tanulmánytervezetet a zalaegerszegi közgyűlés csütörtökön hagyta jóvá. Amennyiben sikerül külső forrást szerezni, a beruházást "egy lendülettel" valósítják meg, amennyiben nem, akkor csak az első ütem készül el. A csaknem 300 millió forintba kerülő beruházást részben saját forrásból, részben hitelfelvételből finanszírozzák - ismertette Gyutai Csaba. Hozzátette: a sétálóutca kialakításával a forgalmi rendet is átszervezik, de ez "nagyon kényes művelet", és csak nagy pontossággal szabad megvalósítani.
A forgalom átalakításnak egyik eleme lesz, hogy a Zrínyi utca elején, a vasútállomás térségében olyan körforgalmi csomópontot alakítanak ki, amely optimálisan osztja el a forgalmat A tervek szerint a Kosztolányi utcán a jövőben kétirányú lesz a forgalom, és átszervezik a Kosztolányi és a Kossuth utcára csatlakozó utcák forgalmát is. Balaicz Zoltán alpolgármester arról számolt be, hogy az általános és középiskolát képviselő diákönkormányzat javaslatára a gördeszkapálya mellett speciális felszereléssel kamaszoknak és felnőtteknek is játszótér épül, az Art moziban pedig ifjúsági közösségi teret alakítanak ki.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Afrika csúcs - Brazília 12 ország adósságát engedte el
Brazília elengedi 12 afrikai ország összesen 900 millió dollárnyi tartozását - jelentette be a Dilma Rousseff államfő vezette brazil küldöttség szombaton az Afrikai Unió addisz-abebai csúcsán, amelyen az elődszervezet, az Afrikai Egységszervezet megalapításának 50. évfordulóját ünneplik.
A médiumok "térdre kényszerítése" a kormány célja?
Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?
Reklámadó
"Halálos döfést" kaphat a magyar reklámpiac
Nemzeti dohány
Júliusban 5297 trafik nyit ki
Fővárosi Közgyűlés
Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
2. negyedév
3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX

Egyre több fiatal nyúl a drogokhoz
Egyre több fiatal nyúl a kábítószerekhez és riasztó tény, hogy egyre többen választják a tudatmódosítás mind veszélyesebb módjait.
Napi horoszkóp - 2013. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat

Természetvédelmi szakemberek találkája az Őrségben
Az európai nemzeti parkok napja alkalmából tartottak magyar, osztrák és szlovén természetvédelmi szakemberek részvételével hármashatár-találkozót az Őrségben.
80 alkotást állítanak ki
Gyerek ARC - a legjobbak a Millenárison
Személyiségét, életművét méltatták
Esterházy Jánosra emlékeztek Morvaországban
Salgótarjánban
Tavaszi Tárlat immáron 32. alkalommal
Salgótarjánban
Palócföldi táncháztalálkozó
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért

Vettel még bizakodik, Alonso már nem
Továbbra is Nico Rosberg az úr Monte Carlóban, a Monacói Nagydíj helyszínén. A Mercedes pilótája ugyan az első rajtkockából indulhat a vasárnapi futamon, egyáltalán nem érzi zsebben a győzelmet.
Szalagkorlátnak ütközött
Halálos motorosbaleset a 8-ason
Kaposvárnál
3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
Így egyszerűbb lesz
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK honlapján
Nettó
17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Monacói Nagydíj
Rosbergé az első rajtkocka
A tárgyalások még tartanak
E-útdíj: több mint 10 milliárdos kompenzáció a fuvarozóknak

Ötös lottó: három páros, két páratlan
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számok kerültek kisorsolásra:
Szabad a bejárat?
18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
Azonosították
Már ül a hajléktalant agyonverő férfi - csak másért
Futam
Győrnél állították meg az Ausztriából menekülő bűnözőket
Nem is illett a rózsaszín a fehérhez
18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Afrika csúcs - Brazília 12 ország adósságát engedte el
- 5:29 LMP: botrányokkal teli választási kampány elé nézünk
- 4:29 Városnapi ünnepek Keszthelyen
- 3:29 Albán zongoravirtuóz az Urániában
- 2:29 A jövőben kevesebbet kell várni a térd és csípőprotézis-műtétekre
- 1:29 Lezsák: nemcsak helyi értékek védelmét szervezi a helyi közösség
- 0:29 Egyre több fiatal nyúl a drogokhoz
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.26 07:23
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 21:56
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


