Marad a nyolcszázalékos kamat
Diákhitel: az átlagos eladósodás jelenleg 2,5-3 millió forint
A bizonytalan pénzpiaci környezet ellenére 8 százalék marad a szabad felhasználású diákhitel kamata július 1. és december 31. között is - jelentette be a Diákhitel Központ (DK) Zrt.
2012.06.20 16:14MTIA társaság szerdai közleményében ismerteti: a DK immár a harmadik egymást követő félévre állapít meg tartósan alacsony, 8 százalékos kamatot. A 2012. július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra vonatkozó kedvező kamatláb a következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető.
A kamat mértékét az előző félévhez képest csökkenő kockázati prémium (1,43 százalék), az ugyancsak csökkenő működési prémium (0,74 százalék), valamint a minimálisan emelkedő forrásköltség (5,83 százalék) határozza meg.
A DK a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacról vonja be, állami kezességvállalás mellett. A finanszírozáshoz szükséges külső forrásokat rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől, illetve nyilvános kötvénykibocsátásokon keresztül a tőkepiacról szerzi.
A forrásszerzés egyik jelentős eszköze az Európai Beruházási Bankkal létrejött harmadik finanszírozási szerződés is, amely a 2011-2013-as időszakban maximum 38 milliárd forint összegű hosszú lejáratú forrás kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszi lehetővé a Diákhitel Központ számára. A tulajdonosi jogokat 2010 nyara óta a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja a DKt felett, ami szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a társaság számára.
A szabad felhasználású diákhitel keretében felvehető összegeket augusztus 15-ig állapítják meg, erről a társaság később nyújt részletes tájékoztatást. A képzési költségek fedezetére rendelkezésre álló, kötött felhasználású hallgatói hitel (Diákhitel2), amelynek az ügyfelek felé felszámított kamata 2 százalék lesz, a 2012/2013-as tanév őszi félévétől igényelhető. A Diákhitel2 teljes kamatlábát a társaság a tanévkezdést megelőzően teszi közzé.
A diákhitelt alanyi jogon vehetik igénybe a 40 év alatti egyetemi, főiskolai hallgatók. A lehetőséggel 2001 óta összesen több mint 320 ezer diák élt. A hitelrendszer 2001. évi indulásától 2011. december 31-ig mintegy 229 milliárd forint összegű hitelt folyósított a társaság. A maximálisan felvehető hitelösszeg eddig az államilag finanszírozott képzésben részt vevőknek 200 ezer, a költségtérítéses hallgatóknak pedig 250 ezer forint volt szemeszterenként.
Az átlagos eladósodás a társaság korábbi közlése szerint jelenleg 2,5-3 millió forint, az átlagos visszafizetési idő 10-15 év. Az adósok 30 százaléka már visszafizette a diákhitelt. A visszafizetési hajlandóság nagyon jó, a nem fizetési arány 2,7-2,8 százalék.
Az ősztől igényelhető, évi fix 2 százalékos kamatozású Diákhitel2-t csak az önköltséges és részösztöndíjas hallgatók vehetik fel, a mindenkori kamatkülönbséget a költségvetés állja.

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat a fültanú
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Rosszul előzte a traktort - meghalt az utasa
Egy traktor és egy személyautó ütközött össze a 2-es utat Diósjenővel összekötő szakaszon csütörtök reggel, a balesetben egy ember életét vesztette, hárman megsérültek.
Félpályás forgalomkorlátozás
Traktorral ütközött a motoros - nem volt esélye a túlélésre
Rendet tesz a MÁV
500 önkéntes tisztogat a vasútállomásokon
Árvíz
Újra járhatóvá vált a Kisorosziba vezető út
Kórházba szállították
Baleset történt a 4-es metró Szent Gellért téri állomásán
601
Végképp lezárult egy korszak: elhunyt Werner Lang, a Trabant-gyár főkonstruktőre
Két gyalogost ütött el az előző autó
Előzés közben lépett elé a két gyalogos

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:08 Négymilliárdos fejlesztés a Józsefvárosi piac helyén
- 9:06 Kiskorúakat erőszakolt - kivégezték a pártvezetőt
- 9:04 Nem nyugszik Brazília
- 8:36 Az űrből tartotta meg óráját Kína űrhajósnője
- 8:34 Az Európai Bíróságra viszik a magyarországi étkezési jegyek ügyét
- 8:28 Márpedig Vámosszabadiban lesz menekülttábor - a helyiek lezárják az utakat
- 8:19 Tóásó-ügy - A vádlott alapvető jogainak megsértésére hivatkozott
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.06.20 09:14
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.06.20 08:16
- Az Alföldi vezette társulat szombaton tartja utolsó előadását2013.06.19 20:53
- A baloldal2013.06.19 18:01
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.06.19 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



