Félidőben a kormány
"Rommá adóztatják az országot"
Az elmúlt két évben a kormány padlógázzal száguld előre egy zsákutcában, miközben sikerült betetőzniük a rendszerváltozás kudarcát - értékelte a kabinet első félidejének tevékenységét LMP-s szemszögből Jávor Benedek.
2012.05.28 09:26MTIA frakcióvezető az MTI-nek adott interjújában azt mondta, pártjuk nagyobb teret akar szentelni az utcai politizálásnak, miközben a korrupciós ügyek felderítésére koncentrálnak.
Jávor Benedek szavai szerint jelenleg egy dilettáns gazdaságpolitika csapdájában vergődik az ország, amit a kormányerők politikája ráadásul ketté is szakított, annak érdekében, hogy egy szűk elitnek kedvezhessenek. Hozzátette, hogy eközben egy sokmilliós réteget kiszorítottak a társadalmi mobilitásból és az oktatásból, a szociális ellátórendszerek megkurtításával és a gazdasági krízishelyzet fokozásával pedig lehetetlen helyzetbe hoztak.
A politikus azt, hogy az elmúlt két év a "rendszerváltozás kudarcának betetőzése", mert a társadalom széteséséhez vezető folyamatok, például a társadalmi különbségek növekedése, a vidék leszakadása és a demokratikus intézmények lerombolása "végső soron az Orbán-kormány tevékenységével jut el a csúcsára". A kabinet hátat fordított a demokratikus alapintézményeknek és nekilátott azok szisztematikus leépítéséhez - mondta a politikus.
Jávor Benedek azt is megjegyezte, hogy miközben a kabinet a közélet minden szegmensét saját ellenőrzése alá vonja, megpróbálja korlátozni az ellenzék tevékenységét. A parlamenti munkát kiüresítették, a jogalkotást a házszabály alapján kiszolgáltatták a kormány kényére-kedvére, a házelnöknek széles körű lehetőségeket biztosítottak az ellenzék "piszkálására", miközben egy múlt heti javaslattal megpróbálják felszámolni az ellenzéki pártok működésének pénzügyi alapjait - tette hozzá.
A kormányzat az egyébként is nehéz helyzetben lévő magyar gazdaság utolsó tartalékait is kimerítette, a jelentős adócsökkentés ígérete ellenére "rommá adóztatta az országot, miközben csúcsra járatta a korrupciót" - mondta Jávor Benedek. "Egy olyan dilettáns gazdaságpolitika megvalósulásának vagyunk tanúi, aminek a jelképe Matolcsy György, aki annak ellenére érinthetetlen, hogy már a Fidesz mögött állók is kimondták az alkalmatlanságát" - jelentette ki.
Meglátása szerint hiányzik a kiszámítható jogszabályi környezet, naponta vezetnek be átgondolatlan adókat, a vállalkozások és családok nyakába új és új terheket raknak. "A rendszer egyedüli haszonélvezője az a Fidesz közeli gazdasági oligarchakör, amelyik arra szakosodott, hogy felszívja az állami megbízásokat, amivel lenyeli a forrásokat a magyar vállalkozások elől és amely a családi gazdálkodók elől is viszi a magyar termőföldet" - mondta. Hozzátette, hogy mindennek eredményeként a gazdaság recesszióba fordult, a beígért egymillió munkahely helyett ma félmillióan munkanélküliek, a vidéki Magyarország pedig végleg leszakad.
A külpolitikai lépéseket értékelve azt mondta, hogy Orbán Viktor nem érti, hogyan működik az EU. Szavai szerint a kormány minden létező felületen konfliktusokat generált, sokszor olyanokban is, ahol előre lehetett látni, hogy esélye sincs megnyerni. Ilyennek nevezte az MNB körül folyó "teljesen felesleges háborúskodást", ami szerinte késleltette az IMF tárgyalásokat, ezért körülbelül ötvenmilliárd forintjába került az adófizetőknek.
"Az ország páriává vált és hosszú időre elszigetelődött a nemzetközi közösségtől", ami azért is rendkívül káros, mert elveszítettük az a lehetőséget, hogy a valóban fontos ügyekben, mint például a Magyarország számára veszélyes fiskális paktum, a szövetségesekkel együttműködve sikeresen fel tudjunk lépni - jelentette ki.
Az LMP elmúlt két évére áttérve azt mondta, friss pártként sikerült stabilizálni a helyzetüket, kialakítottak egy olyan - számítása szerint - kilenc-tízszázalékos szavazói bázist, amelyik nem pusztán az újdonságuk, hanem a valós tevékenységük miatt szavazna rájuk. A következő két esztendőben olyan alternatívát kell felmutatni, amelyikről a választók látják, hogy képes leváltani a kormányt és végre értelmes megoldásokat kínál az ország problémáira - hangsúlyozta.
Az LMP erősen koncentrál a korrupciós ügyekre, mert ez a kabinet, amelyik azzal az ígérettel kapott kétharmadot, hogy véget vet a korrupt szocialista kormányzat tevékenységének "gyakorlatilag csúcsra járatta és rendszerszintre fejlesztette a korrupciót, mert az állami pénzek és a kormányközeli cégek összekapcsolása már is megtörtént". Az LMP napvilágra került belső problémáiról beszélve azt mondta, hogy egy, az Országgyűlésen kívüli erőből kellett professzionális parlamenti párttá válniuk, és ez óhatatlanul szervezeti konfliktusokat okozott. Hozzátette, hogy mára sikerült rendezni ezeket a belső feszültségeket és úgy ítélte meg: az LMP az elmúlt hónapokban kezd magára találni.
Végül közölte, már elkezdtek felkészülni a 2014-es választásokra, dolgoznak a jelöltállítási szabályzaton és az eljárásrendeken. Hozzátette, nem érdemes elkapkodni a jelöltállítást, véleménye szerint ezt 2013 közepe körül lesz érdemes lefolytatniuk, de végső döntést a párt erről még nem hozott.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Az utóbbi időben évi 2-3 százalékkal csökken az egy főre jutó tejfogyasztás Magyarországon, míg öt évvvel ezelőtt egy ember 170 liter körüli mennyiséget fogyasztott - tejegyenértékben számolva - addig ez a múlt évben 155 liter volt.
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai
Disznóság
Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak
MNB
Június 3-tól kezdődnek az eurólikviditást nyújtó tenderek
Herbert Stepic
Felajánlotta lemondását a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
A megnyilatkozás magánemberként is elfogadhatatlan, Kerényi Imre jelenleg azonban miniszterelnöki megbízottként engedi meg magának a tűrhetetlen hangnemet.
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság
Azért megtartják...
Eltérítették a Monroe-kiállítás egy részét
Helyi Televíziók Országos Egyesülete
Posztumusz életműdíjat kapott Szalai Annamária
Realitás vagy fikció?
Németország a világ legnépszerűbb országa? - csak a görögök utálják
Cannes
Bemutatták Nagy Dénes művét a Rendezők Kéthete programban

Égett az autóbusz Cseszneknél
Kigyulladt menet közben egy autóbusz a Veszprém megyei Cseszneknél, az esetet mindenki megúszta sérülés nélkül.
Hármas karambol
Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél

Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Sikítoztak és köpködtek az óvodások egy német intézményben, amit az épp ügyeletben lévő óvónők végül néhány darab ragasztószalaggal zártak rövidre. Bíróság elé került az ügy.
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
A mami évekkel ezelőtt egy vérrög miatt halt meg
Húst lopott, mert a halott nagyanyjára emlékeztette
Hegyeshalom
Féltékeny volt az asszony - álmában szurkálta össze a férjét
Pacsatüttösön
Ököllel támadtak a német férfira saját udvarán - a riasztófegyver segített
Disznóság
Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:19 Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
- 16:11 Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
- 16:00 Bár nyert, mégsem nyit trafikot egy miskolci fideszes képviselő családja
- 15:52 Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
- 15:49 Király Viktor a békülős szex híve
- 15:45 A mi székelyeink - dokumentumfilm a román-magyar együttélésről
- 15:36 Előzetesben a kórházban elhunyt csecsemő nevelőapja
top fórum témák:
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 12:02
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


