hirdetés

ÉVOSZ

Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Amilyen arányban esik az építési vállalkozások magyarországi forgalma, olyan arányban nő németországi bevételük, ráadásul a munkájuk ellenértékét is megkapják.

2012.05.23 16:44MTI
hirdetés

Átlagosan 500 cég, mintegy 8 ezer alkalmazottal dolgozik Németországban, ráadásul tavaly május 1. óta liberalizált lett az ottani piac, megszűntek a korábbi korlátozások. A tavalyi forgalom 350 millió euróra tehető, ez közel 10 százalékkal több a 2010. évinél, az idei növekedés pedig elérheti a 7 százalékot.

Az ÉVOSZ 250 céget kérdezett meg abból az alkalomból, hogy egy éve szűntek meg a kontingensek. E cégek árbevételének fele származott Németországból. A tipikus magyar cég saját alkalmazottakkal dolgozik, és vállalkozási szerződést köt a német megrendelőjével, a munkaerő kölcsönzés már a múlté a felmérés szerint. A megrendelők 80 százaléka már dolgoztatott ugyanazzal a magyar céggel, vagyis kialakulóban vannak a tartós kapcsolatok.

A kint dolgozó és megkérdezett cégek 30 százaléka mondta azt, hogy van német kintlevősége, de az csak árbevételük 5,8 százalékát teszi ki. Ez jóval kisebb a magyar aránynál.

A megkérdezett cégek 62 százaléka javította az elmúlt egy évben a piaci pozícióját Németországban.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A meddő nőknek sem kell lemondani a babáról
2013. máj. 19. 17:12

Milyen tényezők növelik a szívinfarktus kockázatát?
2013. máj. 19. 15:36

A radikális fogyókúrából hízókúra lesz?
2013. máj. 19. 13:11

Kisgyermekkel az orvosnál - Praktikus tanácsok szülőknek
2013. máj. 19. 09:41

A Fabry-szindróma
2013. máj. 19. 05:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.