hirdetés

Megvásárolta a vasúttársaság

A MÁV-é lett a Resti Zrt.

A MÁV megvásárolta a Resti Zrt. 85,58 százalékos részvénycsomagját a korábbi tulajdonosoktól, így a vasúttársaság a Resti Zrt. kizárólagos tulajdonosává válik.

2012.05.23 13:53MTI
hirdetés

A MÁV közleménye szerint a részvénycsomag mintegy 2 milliárd forintért kerül a vasúttársaság birtokába. A Resti Zrt. többségi tulajdonosai a Lázár és Fiai Kft., a Resdan Invest Kft., valamint a Kiron Invest Kft voltak.
   
A közlemény szerint, ha a szerződés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal is hozzájárul, a vasúttársaság meghatározó állomási területei mentesülnek a megörökölt haszonélvezeti szerződés következményeitől.
   
A tranzakciós folyamat lezárásával lehetőség nyílik az állomások fejlesztésére és további, az utasok érdekét szolgáló hasznosítására.
   
A MÁV tájékoztatása szerint magas színvonalú kiszolgálást biztosító közlekedési, közigazgatási és kereskedelemi szolgáltatóegységek jelenhetnek meg a vasútállomásokon, illetve elhárul az akadály az érintett területek egy részét érintő uniós beruházások elől is.
   
A közlemény idézi Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint újra birtokba vehetik a 337 ingatlant, és az utasaik igényeinek, illetve az európai uniós projektek elvárásainak megfelelően fejleszthetik azokat.
   
Gál András Levente, a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányablakokat nyitna egyes járási székhelyek vasútállomásain, az állampolgároknak könnyen megközelíthető helyszíneket biztosítva az ügyintézésre.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A lábgomba okai
2013. jún. 20. 07:38

Familiáris adenomatosus polyposis (FAP) - A vastagbél betegsége
2013. jún. 20. 05:21

Hughes-szindróma: a nőket kétszer gyakrabban érinti
2013. jún. 20. 02:51

A füstölt és sózott hús növeli a leukémia kockázatát
2013. jún. 19. 23:23

Mire utal az éjszakai izzadás?
2013. jún. 19. 21:41

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.