hirdetés

Kitörési lehetőség

4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM

A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be csütörtökön Budapesten Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

2012.02.23 10:44MTI
hirdetés

A komplex program program lényege, hogy a telepeken élők számára tanulási, illetve munkalehetőségeket biztosítsanak, továbbá, hogy az érintettek több szolgáltatást, ellátást helyben is igénybe tudjanak venni. Az érintett önkormányzatok pályázatonként 45-150 millió forint támogatást kaphatnak. A tárca szerint várhatóan 30-50 település programját tudják majd támogatni, a pályázatok beadási határideje - első körben - március 31-e.

Balog Zoltán elmondta, elsősorban roma közösségek számára kívánják a "valóságos életesélyt kínáló" lehetőséget biztosítani, de a kiindulópont a rászorultság, így minden olyan önkormányzat pályázhat, melynek területén mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben, hátrányos helyzetű emberek élnek.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás és a fej-nyaki laphámrák
2012. máj. 25. 05:21

Veszélyes a beöntés? Mi a helyes módszer? - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 02:51

Kinőhető-e a táplálékallergia?
2012. máj. 24. 23:23

Orsóférgesség
2012. máj. 24. 21:41

Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről
2012. máj. 24. 20:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.