Kohéziós pénzek
Nem valószínű, hogy ténylegesen felfüggesztik a kohéziós támogatást
Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense szerint nem valószínű, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően ténylegesen felfüggesztik a Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását.
2012.02.22 16:02MTIA szakértő az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott, eddig még nem fordult elő, hogy egy tagállamtól valóban megvonták volna ezt a támogatást, bár az "általános", hogy a bizottság kilátásba helyezi ezt a szankciót. A támogatás felfüggesztését azonban az EU pénzügyminiszteri tanácsának egyhangúan meg kellene szavaznia, ez pedig azért valószínűtlen, mert más tagállamok is vannak Magyarországhoz hasonló helyzetben, és attól tarthatnak, hogy a szankció alkalmazása precedenst teremthetne, "elindulhat egy lavina" - mutatott rá. Hozzátette, ezért "azok az országok, amelyek szintén ilyen veszélyes helyzetben vannak, hajlamosak lesznek nemmel szavazni".
Mint mondta, a felfüggesztés mindenesetre nem azonnal lépne életbe, hanem azt jelentené, hogy 2013-tól nem írnának ki új pályázatokat, az eddigi projekteket az intézkedés nem érintené. A kohéziós támogatásokból főként közlekedési és környezeti projekteket finanszíroznak Magyarországon - közölte.
Pogátsa Zoltán úgy fogalmazott, az elmúlt években ebből a forrásból valósulhattak meg például vasútvonal-felújítások, szennyvíztisztítók, szelektív hulladékkezelési rendszerek projektjei. Magyarországon egyebek mellett a csornai elkerülő út építéséhez, a csepeli szennyvíztisztító építéséhez és a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felújításához használtak fel kohéziós támogatást - tette hozzá.
Kiemelte: a felzárkóztatási támogatás felfüggesztésének megszavazása esetén sem biztos, hogy a döntés életbe lépne a jövő év elején, amennyiben Magyarországon "az év végére kiderülne, hogy nagyjából egyensúlyba kerül" az államháztartás strukturális egyenlege. Ennek lehetősége azonban azért "nagyon kiszámíthatatlan", mert addig még Magyarországnak alá kell írnia egy megállapodást a Nemzetközi Valutalappal (IMF), és amit az IMF szokott kérni, azt "nagyjából megléptük az elmúlt években", így a megállapodás előtt nehéz megjósolni, hogyan alakul a helyzet az év végéig.
A szakértő hangsúlyozta azt is, hogy az ország gazdasági helyzetére a nemzetközi környezet is nagy hatással van, hiszen Magyarország exportorientált, és sokan recessziót várnak Nyugat-Európában erre az évre, így már ettől is romolhat az egyensúly. Jelenleg azonban "csak spekuláció lenne megmondani az év elején, hogy mit várunk az év végére", még hetekre előre is nehéz megjósolni a várható változásokat - hangoztatta.
Az Európai Bizottság szerdán azt a javaslatot tette, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A biztosok ülésén az egyik napirendi pont a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás volt.
A testület javaslatát még az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is meg kell vitatnia, és jóvá kell hagynia.
Kapcsolódó írások:
- NGM: a kormány nem hajt végre kiigazítást
- Milliárdoktól fosztott meg Brüsszel: a magyar EU-biztos el se ment
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel
- Rekord mennyiségű uniós támogatás Magyarországnak
- Képek: A miniszterelnök fogadta Danuta Hübnert, aki egyetért a magyar kohéziós politikával

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól - közülük kettőt a Malévtől - a Travel Service cseh magán légitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú.
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton

Rémálom az irodai konyhában
Hogyan válhat a kellemes hangulatú konyhai részleg, ahová a dolgozó szünetelni tér be, pár percre kikapcsolódni, veszélyes hellyé? Igen egyszerűen.
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
A kelleténél épp egy hajszálnyival volt kerekebb a besurranó tolvaj, ám ahhoz épp elég volt ez a pár deka, hogy menekülés helyett fogságba essen a kerítésnél: nemcsak lefotózni volt idő, de a rendőrség is kényelmesen odaérhetett.
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Újabb hegymászó veszett oda a Mount Everesten
- 9:45 Helyet csinálnak a lengyel börtönökben az Eb idejére
- 9:29 Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
- 9:27 Szijjártóék újra elosztják a kommunikációs feladatokat
- 9:15 Hatvan év után kerültek haza a halottak Észak-Koreából
- 8:59 Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
- 8:47 Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 09:28
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 09:27
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 09:27
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 09:09
- A biblia2012.05.25 08:33
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



