A munkavállalókért aggódik az LMP
Malév - Csőd és cserbenhagyás?
Az LMP közleménye szerint a Malév dolgozók kifizetésére nincs már elég pénz. Az párt ezért "felszólítja a kormányt, gondoskodjon megfelelően az állami vállalat munkavállalóiról, ha már hagyta csődbe jutni a céget. Az új vizsgálóbizottságnak a csőd körülményeit is fel kell tárnia."
2012.02.18 10:10ma.hu„A Malév bértartozásának összege a becslések szerint mintegy kilencmilliárd forint, a cég számláján viszont összesen nagyjából egymilliárd maradt. A teljes adósság százhúszmilliárdra rúghat, így az utasok kártérítése, a beszállítók – közöttük számos kis- és közepes vállalkozás – kifizetésére végképp semmi remény. A jelenlegi helyzetben kevés az esély arra is, hogy a dolgozók olyan álláskeresési, támogató programban vegyenek részt, mint amilyet a múlt héten bezárt Nokia gyárában bejelentettek. Az LMP felszólítja a kormányt, gondoskodjon megfelelően az állami vállalat dolgozóiról, ha már hagyta csődbe jutni a céget” – olvasható az ellenzéki párt közleményében.
Leszögezik azt is: „a Malév hirtelen csődje a repülőtér környékén, Pestszentlőrincen és a környező kistelepüléseken élő munkavállalókat és beszállítóként tevékenykedő vállalkozásokat hatványozottan sújtja, ezen keresztül pedig a kerületi önkormányzatot is váratlan nehézségek elé állítja. Bizonyára nem kerülte el Németh Lászlóné figyelmét Ughy Attila nyílt levele, melyben a XVIII. kerület polgármestere a kormányzat segítségét sürgette. Dacára annak, hogy a probléma súlyosságát a helyi fideszes vezetés is látja, a kormány eddig nem tett le komolyan vehető tervet a munkanélküliek, fogyasztók és vállalkozók helyzetének orvoslására.”
Az LMP véleménye szerint „a Fidesz bebizonyította, hogy még az MSZP kormányoknál is rosszabb gazdája volt a Malévnek, az állami vagyonnak. A dolgozók, a közvélemény jogosan vár magyarázatot arra a kormánytól, hogyan juthatott ilyen váratlanul csődbe a cég. Követeljük, hogy az új vizsgálóbizottság ne csak 2010-ig vizsgálja az eseményeket, hanem a csődbejutás okait is tárja fel.”
Hozzáfűzik: „a kormány képviselői, élükön Fellegi Tamással, számtalanszor biztosították a közvéleményt, hogy a Malév fennmaradása fontos. Vajon milyen elv szerint dönt a kormány az állami vagyon sorsáról, amikor a Malév jelenlegi adósságának négyszeresét fizeti ki MOL-részvényekért, amikor máig ismeretlen okok miatt megvásárolták a Rábát, ellenben hagyja csődbe jutni a nemzeti légitársaságot, és sorsukra hagyják a dolgozókat, az utasokat, a beszállító kis- és közepes vállalkozásokat.”
„Az LMP szerint azonnali válságkezelő lépésekre van szükség a munkahelyüket elvesztő dolgozók, az érintett vállalkozások, valamint a helyi önkormányzat bevonásával” – zárul az LMP közleménye.

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat a fültanú
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Traktorral ütközött a motoros - nem volt esélye a túlélésre
Meghalt egy motoros, aki egy pótkocsit vontató traktorral ütközött szerda délután a 86-os főúton a sorokpolányi elágazóban.
Rendet tesz a MÁV
500 önkéntes tisztogat a vasútállomásokon
Árvíz
Újra járhatóvá vált a Kisorosziba vezető út
Kórházba szállították
Baleset történt a 4-es metró Szent Gellért téri állomásán
601
Végképp lezárult egy korszak: elhunyt Werner Lang, a Trabant-gyár főkonstruktőre
Két gyalogost ütött el az előző autó
Előzés közben lépett elé a két gyalogos
Budapesten
Szolgálaton kívüli rendőr mentette ki a lángoló autóból - KÉPEK!

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Amatőrökkel figyeltetné meg az aszteroidákat a NASA
- 1:00 Újabb lehetséges krátereket fedeztek fel a Holdon
- 0:30 A világ legvékonyabb okostelefonját dobta piacra a Huawei
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 22:40 Berlusconi fellebbezése: elutasítva!
- 22:22 Elismerték: az FBI drónokat alkalmaz belföldi felderítésre
- 21:54 Mégsem baleset okozta a New York-Párizs járat felrobbanását?
top fórum témák:
- Az Alföldi vezette társulat szombaton tartja utolsó előadását2013.06.19 20:53
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.06.19 18:02
- A baloldal2013.06.19 18:01
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.06.19 16:06
- A Fidesz a béremelést fényezi, az MSZP katasztrófától tart, az LMP-t az alapellátás aggasztja2013.06.19 15:58
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



