Jelzálogadós-mentés 26 millió dollárból
Rekordösszegű megállapodás az állam és öt amerikai bank között
Rekordösszegű, 26 milliárd dollár értékű megállapodás született az egyik oldalon szövetségi és szövetségi állami hivatalok, a másikon pedig öt amerikai nagybank között.
2012.02.10 07:43Révuti NorbertEz rendezi a pénzintézetek jelzálogkölcsön-visszaéléseivel kapcsolatos eljárásokat, beleértve ebbe a "hibás" jelzálog érvényesítését és a kölcsönszerződés-módosítások iránti kérelmek "helytelen" kezelését.
A mintegy egymillió jelzálogadóst érintő megállapodás értelmében az állami szervek elengedik egyes követeléseiket öt bankkal szemben, azok pedig cserébe - jelzálogleírással és hitelszerződés-módosítással - enyhítenek az adósokra nehezedő terheken. A pénzintézetek az amerikai igazságügyi és a lakásügyi és városfejlesztési minisztériummal, valamint 49 szövetségi állam főügyészi hivatalával egyeztek ki. Ohio nem értett egyet a szövetségi és szövetségi állami szerepvállalással, ezért a károsultak egy szűk körére vonatkozó, 18,6 millió dolláros külön rendezési tervet dolgozott ki.
A megegyezésben részt vevő pénzintézetek a Bank of America, a Citigroup, a JPMorgan Chase & Co, a Wells Fargo & Co és az Ally Financial. A legnagyobb összeggel, csaknem 12 milliárddal a Bank of America száll be, s 5 milliárd feletti összeget fizet a Wells Fargo, illetve a JPMorgan Chase is.
Az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentése szerint a kialkudott összegből 20 milliárd dollárt különítek el az ingatlantulajdonosok helyzetének enyhítésére. Ebből 10 milliárd dollárt fordítanak a "víz alá került", vagyis az olyan adósok tőketartozásának csökkentésére, akik többel tartoznak, mint amennyit az ingatlanjuk ér, akik hátralékot halmoztak fel a törlesztésben, vagy akik fizetésképtelenné válhatnak.
Hétmilliárd dollárból különböző támogatási programokat finanszíroznak majd, például a munkanélküli jelzálogadósok vagy azon katonák számára, akiknek azért kell megválniuk ingatlanjuktól, mert új szolgálati helyre vezénylik őket. További 3 milliárdból az időben fizető adósok kamatának csökkentését fogják finanszírozni.
A szövetségi és a tagállami hivatalok, amelyek a rendezés összegéből 6 milliárd dollárt kapnak, 1,5 milliárd dollárt költenek majd - bizonyos feltételek mellett - azoknak a lakástulajdonosoknak a megsegítésére, akiknek otthonát 2008. január 1. és 2011. december 31. között foglalták le. A maradék 4,5 milliárdot az igazságtalan házfoglalások miatt keletkezett szövetségi és tagállami kiadások fedezésére, valamint a háztulajdonosoknak nyújtandó tanácsadásra, jogi segítségre és hasonló programokra fordítják.
A megállapodás emellett arra is kötelezi a bankokat, hogy méltányosabbá tegyék a bajba jutott adósokkal szembeni eljárást, és hogy minden esetben tartsák be a vonatkozó szövetségi és szövetségi állami törvényeket.
A bankokkal szembeni új követelmények között szerepel, hogy a pénzintézetek az ingatlan lefoglalásának kezdeményezése előtt mérlegeljék a hiteltörlesztés feltételeinek módosítását. Mindaddig tilos a jelzálogjog érvényesítése, amíg a lakástulajdonos törlesztési feltételeinek módosítása megfontolás tárgya. A bankok kötelesek megnevezni egy tisztviselőjüket, akivel a bajba jutott adós tarthatja a kapcsolatot. A pénzintézeteknek - szemben a korábban elterjedt, úgynevezett "robotaláírás" gyakorlatával, amelyben az arra illetékesek helyett ismeretlenek írták alá a házfoglalásra vonatkozó végzéseket - biztosítaniuk kell a hitelnyújtásra és a jelzálogjog érvényesítésére vonatkozó dokumentumok szabályos kiállítását.
A bankok a szolgáltatási szabályok megsértése esetén 5 millió dolláros büntetéssel sújthatók. Az adósságteher enyhítéséről szóló megállapodást 3 éven belül kell teljesíteni, de a bankokat arra ösztönzik, hogy ennek legnagyobb részét már az első évben letudják.
A jelzáloghitelesek megsegítéséről kötött, rekordösszegű alku minden idők második legnagyobb olyan megállapodása Amerikában, amelyben egyfelől a szövetségi államok túlnyomó többsége, másfelől a magánszektor vesz részt. Összegét tekintve ennél csak az a megállapodás volt jelentősebb, amelyet az amerikai dohányipar 1998 novemberében kötött 46 állammal, és amelynek értelmében 206 milliárd dollárral szállt be a dohányzás okozta betegségek gyógyításának finanszírozásába.
A rendezés csak a töredékét érinti a jelzálogkölcsönök visszafizetésével küszködő amerikaiaknak, így az nem terjed ki a Fannie Mae és Freddie Mac állami jelzáloghitel-finanszírozó társaság adósaira. A CoreLogic pénzügyi elemzőcég becslése szerint az Egyesült Államokban mintegy 11 millió ingatlantulajdonos adóssága nagyobb a tulajdonát képező lakás vagy ház értékénél.

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól - közülük kettőt a Malévtől - a Travel Service cseh magán légitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú.
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton

Rémálom az irodai konyhában
Hogyan válhat a kellemes hangulatú konyhai részleg, ahová a dolgozó szünetelni tér be, pár percre kikapcsolódni, veszélyes hellyé? Igen egyszerűen.
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
A kelleténél épp egy hajszálnyival volt kerekebb a besurranó tolvaj, ám ahhoz épp elég volt ez a pár deka, hogy menekülés helyett fogságba essen a kerítésnél: nemcsak lefotózni volt idő, de a rendőrség is kényelmesen odaérhetett.
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:29 Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
- 9:27 Szijjártóék újra elosztják a kommunikációs feladatokat
- 9:15 Hatvan év után kerültek haza a halottak Észak-Koreából
- 8:59 Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
- 8:47 Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
- 8:33 Orbán: új nemzeti konzultáció kezdődik
- 8:29 Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 09:28
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 09:27
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 09:27
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 09:09
- A biblia2012.05.25 08:33
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



