Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
A Nokia komáromi gyárából 2300 embert küldenek el idén, és a költségvetés valamint a város is jelentős bevételkiesést könyvelhet majd el.
2012.02.08 16:14ma.huMivel nem publikus, hogy az átszervezés milyen pénzügyi hatásokkal járhat majd a Nokia Komárom Kft-nél, a Gazdaság.hu a legutóbbi beszámoló alapján készített egy becslést a várható mínuszra, ami több milliárd forint lehet.
A Nokia Komárom Kft. tavaly leadott, 2010-es évre vonatkozó eredménykimutatása szerint több mint 3,6 milliárd eurós, azaz a jelenlegi árfolyamon számolva mintegy 1044 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, míg az adózás előtti eredménye közel 129,9 millió euróra (37,6 milliárd forintra) rúgott, ami után 18,7 millió euró (5,3 milliárd forint) társasági adót fizett a költségvetésbe az Opten adatai szerint.
A hosszú távú kommunikációs irányelveinknek megfelelően nem hozunk nyilvánosságra a gyárainkkal kapcsolatos pénzügyi információkat – közölte a Gazdaság.hu-val Simai Anna, a Nokia magyarországi kommunikációs igazgatója arra kérdésre, hogyan alakult tavaly és változhat az átszervezések kapcsán a társaság árbevétele és eredménye, valamint adófizetési kötelezettsége a költségvetés, illetve Komárom városa felé.
Az elbocsátás a 4400 főt foglalkoztató komáromi üzemben 2300 főt érint, ami több mint 50 százalékos a leépítés. Utóbbiból semmilyen következtetést nem lehet levonni a várható árbevétel- és profitkiesés mértékére, de a becslésünk során azzal számoltunk, hogy a dolgozók számának változásával arányos lesz a csökkenés a pénzügyi adatokban is, de elképzelhető, hogy ettől jóval eltér majd a végleges eredmény.
A tavalyi évről szóló beszámoló még nem publikus és a Nokia nem kívánta megosztani az adatokat, így a 2010-es adatokból indultunk ki, amelyeket 10 százalékkal lefelé korrigáltunk, mert az elérhető beszámolók adatai szerint az elmúlt években folyamatosan csökkent a Nokia Komárom Kft. árbevétele és adózás előtti eredménye - utóbbi 2008-ban még 60,9 milliárd forintra rúgott.
A modellünk szerint így társasági adóban 2,38 milliárd forint, a bérekhez kapcsolódó járulékokban pedig 2 milliárd forint, azaz összesen közel 4,4 milliárdos kiesést könyvelhetne el a költségvetés úgy, hogy a kisebb adónemekkel nem is számoltunk.
A Nokia Komárom városában marad és a társaság a létszámleépítések ellenére a régió legnagyobb munkáltatója lesz a jövőben is – hangsúlyozta Molnár Attila, Komárom polgármestere ma kiadott közleményében. Azt nem tudták megmondani az önkormányzatnál a Gazdaság.hu kérdésére, hogy a lépés milyen hatással lehet a Nokia árbevételére és ezen keresztül a városnak fizetett iparűzési adó összegére, így ebben az esetben is csak becsülni lehet. A város helyzete sokáig kivételes volt, többek között legnagyobb adózók közé tartozó Nokia miatt, ám a befizetett iparűzési adó mértéke az elmúlt években egyre csökkent. 2009-ben 4,4 milliárd, 2010-ben 3,6 milliárd, míg tavaly mindössze 2,2 milliárd forint helyi adót könyvelhetett el – közölte a polgármester nemrégiben a Komárom Portálnak adott interjújában.
Az összeg számottevő része az iparűzési adóból származik, és az adónemnek nagy részét vélhetően a Nokia fizette a város költségvetésébe, ami így százmillióktól eshet el a létszámleépítés miatt. A rossz pénzügyi helyzet miatt egyébként az idei évtől Komáromban is bevezetésre került a magánszemély kommunális adója, de a lakásonként évente 5000-9000 forintos összegből kizárt, hogy pótolható a Nokia leépítése miatt kialakuló hiány.

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól - közülük kettőt a Malévtől - a Travel Service cseh magán légitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú.
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton

Rémálom az irodai konyhában
Hogyan válhat a kellemes hangulatú konyhai részleg, ahová a dolgozó szünetelni tér be, pár percre kikapcsolódni, veszélyes hellyé? Igen egyszerűen.
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
A kelleténél épp egy hajszálnyival volt kerekebb a besurranó tolvaj, ám ahhoz épp elég volt ez a pár deka, hogy menekülés helyett fogságba essen a kerítésnél: nemcsak lefotózni volt idő, de a rendőrség is kényelmesen odaérhetett.
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:27 Szijjártóék újra elosztják a kommunikációs feladatokat
- 9:15 Hatvan év után kerültek haza a halottak Észak-Koreából
- 8:59 Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
- 8:47 Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
- 8:33 Orbán: új nemzeti konzultáció kezdődik
- 8:29 Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
- 8:25 A NOB vb még nem döntött Schmitt Pál plágiumügyében
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 09:27
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 09:27
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 09:09
- A biblia2012.05.25 08:33
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.25 08:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



