hirdetés

Alaposan meggyengülhet a dollár

Globális tartalékvalutává válik a kínai jüan?

Egy jelentés szerint a következő évtized során globális tartalékvalutává válik a kínai jüan, amely a dollár vezető nemzetközi szerepét nem veszi ugyan át, ám erőteljesen meggyengíti azt.

2012.02.08 12:59MTI
hirdetés

A washingtoni székhelyű Brookings Intézet tanulmánya szerint első lépésként a jüan a Nemzetközi Valutaalap Speciális Lehívási Jogainak (SDR) valutakosarába kerül be öt éven belül. A kelet-ázsiai ország ugyanakkor a Brookings Intézet kutatói szerint sajátos utat követ majd valutájának nemzetközivvé tételében, amit "a tőkeáramlás liberalizálása kínai sajátosságokkal" névvel ruháztak fel a kutatóklátták el.    

A következő évtized során a kínai valuta a nemzetközi gazdaság és pénzügy jelentős szereplőjévé válik, ám a tőkeáramlás teljes liberalizálását továbbra is kormányzati szabályzók hátráltatják majd. Kínának a központi szabályzók teljes eltörlésére, a valutaárfolyam rugalmassá tételére, a pénzügyi piac fejlesztésére van szüksége - vélik a kutatók. Utóbbi többek közt a bankrendszer megerősítését, kormányzati és vállalati kötvénypiacok valamint azonnali devizapiacok felállítását jelenti.    

A tanulmány szerzői az eddig elért eredményeket szerény mértékűnek minősítették.
   
Ide sorolták, hogy az elmúlt évben jelentősen enyhítettek a határokon átívelő kereskedelmi tranzakciók jüanban való lebonyolításának szabályain, így augusztus végétől a kínai és a Kínával kereskedő exportőrök és importőrök már az egész ország területén jüanben bonyolíthatják külföldi üzleteiket. A regisztrált külföldi befektetők hongkongi, a sencseni és a sanghaji tőzsdéken is bocsáthatnak ki jüanben denominált kötvényeket, a központi bank pedig devizacsere-üzleteit jüanben bonyolíthatja. A valuta használatát Kína a térségbeli kereskedelmi partnereivel, így Japánnal és Dél-Koreával is ming inkább szorgalmazza a bilaterális tranzakciók során, a dollárt háttérbe szorítandó.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás és a fej-nyaki laphámrák
2012. máj. 25. 05:21

Veszélyes a beöntés? Mi a helyes módszer? - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 02:51

Kinőhető-e a táplálékallergia?
2012. máj. 24. 23:23

Orsóférgesség
2012. máj. 24. 21:41

Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről
2012. máj. 24. 20:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.