Az idén 2,3 millió utassal számolnak
A Wizz Air tíz új célállomásra indít járatot
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója közölte: a már bejelentett bukaresti mellett további kilenc új célállomásra indít járatot Budapestről a Wizz Air diszkont légitársaság, és az idén 2,3 millió utassal számol.
2012.02.07 14:59MTIA tíz új útvonal: Malaga, Kolozsvár, Bukarest, Varsó, Szófia, Larnaka, Heraklion, Zakintosz, Rodosz és Thesszaloniki. A kapacitások bővítése közvetlenül 400, közvetve mintegy kétezer munkahelyet jelent.
Pénteken, a Malév leállásának napján a vezérigazgató még kétmilliós idei utasforgalomról beszélt. A vezérigazgató a pénteki öthöz képest most egy újabb, hatodik repülőgép érkezéséről is beszámolt.
Szinte minden piacon bővít a Wizz Air, így a múlt évi 11 millióval szemben 12,5-13 millió utas várnak az idén - közölte Váradi József.
Újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a nap folyamán tartott "toborzójukra" 150 Malév-pilóta jelentkezett. A vezérigazgató megjegyezte, jelenleg is 50-60 magyar pilóta dolgozik a Wizz Air más országokban lévő bázisain. A légitársaságnak nyolc közép-kelet-európai országban van bázisrepülőtere.
Váradi József elmondta, már kérvényezték a magyar hatóságnál a járatindítási jogokat Tel-Avivba, Kijevbe, Moszkvába és Isztambulba. Addig üzemeltetnék ezeket - ha megkapják a jogokat -, amíg egy új nemzeti légitársaság igényt nem tart rájuk.
A vezérigazgató szerint "gyors mozgásba lendült a piac" a Malév leállása után, ezért növeli kapacitásait a Wizz Air is. A Budapestről induló járatok száma heti 67-ről 148-ra emelkedne 2012 nyarára. Az új célállomások között lesz olyan, amit szezonálisan repül a fapados légitársaság.
Váradi József, aki korábban a Malév vezérigazgatója is volt, kifejtette: nincs szándék a Malév slotjainak, azaz repülőtéri leszállási és felszállási időpontjainak megvásárlására, számukra a Tel-Avivba, Kijevbe, Moszkvába és Isztambulba szóló járatindítási jogok fontosak.
Hangsúlyozta azt is, hogy a magyar nemzeti légitársaság leállását követő helyzetben különösen fontos, hogy az iparágat érintő döntések átláthatóak legyenek, érvényesüljön az egyenlő elbírálás elve, és a különböző jogok szétosztása transzparens módon történjen. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság számára az egyik legérzékenyebb téma a légi közlekedés, amit jelez, hogy most is számos légi fuvarozó esetében folyik vizsgálat.
Arra az újságírói felvetésre, hogy volt Malév-vezérként most a cég leállásán nyer teret a Wizz Air, Váradi József hangsúlyozta, hogy üzemelésük 88 százaléka nem Magyarországhoz kötődik. Kijelentette: nem érez felelősséget a kialakult helyzet miatt".
A Boeing-737 Next Generation repülőgépek 2001-ben kötött - és most kifogásolt - lízingszerződésével kapcsolatban hangsúlyozta: 2001. szeptember 11-dike (az Egyesült Államok elleni terrortámadások időpontja - a szerk.) különleges helyzetet teremtett a légi iparban. Váradi József úgy fogalmazott: azelőtt és azóta sem voltak olyan kedvezők a bérleti feltételek, mint akkor. A szerződést három évre kötötték, és nincs információja arról, hogy azóta mi történt.

Zabkása, te édes!
A zabpehely egészséges, és nagyon ízletes kása készíthető belőle - aszalt szilvával, friss gyümölccsel ajánlott!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen

Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
A tervek szerint inkább ínyencség lesz a szeptemberben megnyíló Klimt-villa mintsem tömegeket vonzó turistalátványosság. Az épületben ugyanis nem rendeznek be múzeumot, de a földszinti termeket a nagyközönség is látogathatja majd.
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Tíz hónap alatt már öten lelték halálukat a bordeaux-i Garonne folyóban, akik egytől egyig azért szédültek bele az amúgy nemrégiben felújított partú vízbe, mert előtte a kelleténél jobban a pohár fenekére néztek.
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:52 Harminchárom év után vallott a New York-i gyerekgyilkos
- 7:45 Az Anglia-Belgium meccsen tesztelik a gólbírót
- 7:41 Váratlanul Kabulba érkezett Francois Hollande
- 7:37 Helikopterkatasztrófa a Kander folyó völgyében
- 7:30 Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció
- 7:29 Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
- 7:19 Autóvadász razzia Fejér megyében
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
- A biblia2012.05.25 00:15
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 00:13
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.25 00:05
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.25 00:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



