Vádol az LMP
"Lázár a valutatőzsdén forgatta meg Hódmezővásárhely pénzét"
Az LMP-s Szilágyi Péter szerint Lázár Jánosnak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy nem is a tőzsdére vitte Hódmezővásárhely pénzét, hanem határidős ügyletekbe fektette, mert ilyen ügyleteket a nemzetközi devizapiaci tőzsdén szoktak kötni - az ellenzéki politikus ezt kedden közölte.
2012.02.07 10:39MTISzilágyi Péter először múlt héten sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az LMP szerint Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere "közpénzből tőzsdézett" a város rábízott vagyonával, amivel eljátszotta hitelét. Lázár János viszont erre reagálva azt közölte, hogy ő a közgyűlés jóváhagyásával járt el, amikor az árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált a város a kötvényéhez kötődő határidős opciós ügyleteivel, és soha nem folytatott tőzsdén műveleteket a város vagyonával.
Az LMP-s politikus keddi közleményében ugyanakkor azt írja, Lázár János védekezése, miszerint nem is a tőzsdére vitte a pénzt, hanem határidős ügyletekbe fektette, "olyan, mintha azt mondaná, nem is lottózott, hanem rulettezett". Határidős opciós ügyleteket kötni a nemzetközi devizapiaci tőzsdén, angol nevén forex-en (foreign exchange) szoktak, tehát még a szó szoros értelmében is igaz, hogy Lázár János tőzsdézett, hiszen a valutatőzsdén forgatta meg a város pénzét - közölte.
Szilágyi Péter úgy véli: az, hogy Lázár János mindezt a képviselőtestület felhatalmazásával tette, azt jelenti, hogy jogilag nem követte el a hűtlen kezelés bűntettét, ugyanakkor politikailag viselnie kell annak következményét, hogy felelőtlenül gazdálkodott a város pénzével, és a kezdeti nyereség után jelentős veszteséget okozott közösségének.
Az ellenzéki képviselő közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy a kötvény kibocsátásából származó pénzt Hódmezővásárhely nem bankbetétbe vagy államkötvénybe tette, hogy biztosan megmaradjon, hanem olyan ügyletekbe vágott, amelyek lényege, hogy az árfolyamok kedvező változása esetén nagy nyereséget hoz, kedvezőtlen változás esetén pedig nagy veszteséget.
"Ezt minden nyelven úgy hívják: spekuláció. Lázár János tehát közpénzekkel spekulált" - szögezi le az ellenzéki politikus, aki szerint már a hitel svájci frankban való felvétele is spekuláció: hiszen tisztában voltak azzal, hogy az "olcsó" hitel ára magasabb árfolyamkockázatot is jelent.
Szilágyi Péter megjegyzi azt is, hogy az LMP nem kíván igazságot tenni Lázár János és az Erste Bank, "a két, mára egymástól elhidegült üzlettárs" vitájában. Az ellenzéki politikus elismeri, hogy a bankok igen jól jártak sok évig, először az államilag garantált lakáshitelek, majd a devizahitelek felfutásával, és felelőtlen módon ők sem számoltak jelentős árfolyamkockázattal, viszont hamisnak és durván egyoldalúnak tartja az a beállítást, miszerint a "gonosz bank átverte a nép érdekét képviselő jó szándékú polgármestert".
Lázár János a kötvénykibocsátással kapcsolatban írt korábbi közleményében kiemelte: a kötvényt soha nem jegyezték a tőzsdén, a kötvényből befolyó pénzt soha nem fordította a közgyűlés tőzsdei műveletekre. A polgármester közölte, hogy az Erste Bank javaslataira, tanácsaira és szolgáltatásaira támaszkodtak, a hasznon pedig osztoztak a pénzintézettel. Kifejtette, hogy az Állami Számvevőszék részletesen megvizsgálta és törvényesnek találta mind a kötvény kibocsátásának menetét, mind a felhasználását, mind pedig a pénzügyi műveleteket, amelyek mintegy 1,8 milliárd forint hasznot hoztak, amellyel a város adósságát csökkentették.
Az ügy előzménye, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat tavaly december 29-én fordult levélben az Erste Bankhoz a 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kérve a pénzintézettől.
Az önkormányzat 2006-ban 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. Az akkor 173,41 forintos árfolyamhoz képest decemberben a svájci frank árfolyama meghaladta a 251 forintot. Lázár János január 31-én közölte, hogy az Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától.
A politikus szerint a pénzintézet 2011 decemberében és hétfőn küldött leveleiben ultimátumot adott: 10 milliárd forint értékű, egyösszegű kötvényvisszaváltás megvalósítása esetén hajlandó változtatni a közte és az önkormányzat között lévő szerződés feltételein. Ez a 2006-ban kibocsátott, akkor 12 milliárd forint értékű kötvény csaknem tízéves törlesztésének felel meg. A február eleji közgyűlési ülésen arról döntöttek a hódmezővásárhelyi képviselők, hogy folytatják az egyeztetéseket az Erste Bankkal.
A közgyűlés fölhatalmazta Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt. A képviselők egyhangúlag felhatalmazták a polgármestert arra is, hogy szükség esetén forduljon az igazságszolgáltatáshoz, valamint kérje az Országgyűlés, illetve a kormány segítségét.

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól - közülük kettőt a Malévtől - a Travel Service cseh magán légitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú.
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton

Rémálom az irodai konyhában
Hogyan válhat a kellemes hangulatú konyhai részleg, ahová a dolgozó szünetelni tér be, pár percre kikapcsolódni, veszélyes hellyé? Igen egyszerűen.
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Állványzatról zuhant le egy munkás péntek reggel Budapesten. A munkás tíz-tizenöt métert zuhanhatott.
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:59 Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
- 8:47 Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
- 8:33 Orbán: új nemzeti konzultáció kezdődik
- 8:29 Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
- 8:25 A NOB vb még nem döntött Schmitt Pál plágiumügyében
- 8:18 Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
- 8:15 Rémálom az irodai konyhában
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 09:09
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 08:44
- A biblia2012.05.25 08:33
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.25 08:29
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



