A Wekerle terv erdélyi fejezete
Útjára indul a Mikó Imre terv
Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt mondta: az egész Kárpát-medencére kiterjedő Wekerle terv részeként minden környező országban elkészül az ottani magyarság gazdaságfejlesztési terve, ez lett kész először az erdélyi Mikó Imre tervben.
2012.02.06 13:02MTITőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a tervet a gazdasági autonómia megteremtéséhez vezető eszköznek nevezte, amelyre ráépülhetnek az egyéb autonómiák is.
Horkay Nándor, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke pedig azt is kiemelte, hogy a román, a magyar és az erdélyi gazdaság közti kapcsolatot segíti a Mikó Imre terv, amely az említett három terület érdekeinek az összhangját is szolgálja.
Mikó Imre Erdély Széchenyije volt, klinikák, könyvtár és kollégium létrehozása is kötődik a nevéhez - mutatta be a terv névadóját Tőkés László.
A program nagyobb összegű forráshoz csak az EU 2014 és 2020 közötti finanszírozási időszakában juthat - fejtette ki Szatmáry Kristóf.
Az uniós források mellé nemzetközi finanszírozást vázolt fel Jakabos Janka, a terv koordinátora. Ezek lennének a fő források, de emellé a magyar kormány és a helyi gazdasági szereplők is tennének pénzt, bár jóval kevesebbet. Horkay Nándor jövőre 1-2 milliárd forint magyar forrást tartott valószínűnek, hogy abból elindulhasson az Erdélyi Magyar Tervezési és Fejlesztési Ügynökség.
Jakabos Janka felvázolt három olyan programot is, amelyik közel áll az induláshoz. Az első egy fiatal vállalkozókat megcélzó inkubátor ház hálózat, a másik egy svájci befektetési alapokkal közös elképzelés, amely gyógyszergyárat, ásványvíz-palackozót és bio élelmiszer termelést tartalmaz, 5 millió euró bevonásával. Harmadikként pedig az OTP Bank pedig kidolgozta a mezőgazdaság finanszírozási modellt.
A prioritásokat a következőképpen fogalmazta meg Horkay Nándor: versenyképes munkahely teremtés, az öngondoskodó helyi gazdaság fejlesztése, valamint a pénzügyi infrastruktúra megteremtése. A vállalkozásokat alkalmassá kell tenni arra, hogy a Romániának jutó uniós forrásokra sikeresen pályázzanak - tette hozzá.
A Mikó Imre tervben azok az erdélyi cégek vehetnének részt, amelyek 40 százaléka magyar állampolgárok tulajdonában van, ezekről a cégekről regiszter készül - mondta Szatmáry Kristóf.

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól - közülük kettőt a Malévtől - a Travel Service cseh magán légitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú.
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton

Rémálom az irodai konyhában
Hogyan válhat a kellemes hangulatú konyhai részleg, ahová a dolgozó szünetelni tér be, pár percre kikapcsolódni, veszélyes hellyé? Igen egyszerűen.
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Állványzatról zuhant le egy munkás péntek reggel Budapesten. A munkás tíz-tizenöt métert zuhanhatott.
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:59 Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
- 8:47 Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
- 8:33 Orbán: új nemzeti konzultáció kezdődik
- 8:29 Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
- 8:25 A NOB vb még nem döntött Schmitt Pál plágiumügyében
- 8:18 Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
- 8:15 Rémálom az irodai konyhában
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 09:09
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 08:44
- A biblia2012.05.25 08:33
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.25 08:29
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



