hirdetés

Az LMP szerint politikai felelősség terheli

Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?

Az LMP szerint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Hódmezővásárhely polgármestereként "közpénzből tőzsdézett" a város rábízott vagyonával, amivel eljátszotta hitelét.

2012.02.03 12:18MTI
hirdetés

Szilágyi Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár Jánost politikai felelősség terheli tetteiért, amik után szerinte a kormányoldal már soha többé nem emelheti fel szavát hitelesen a "spekulatív tőkemozgások" ellen. Lázár János 2007-ben személyesen dicsekedett azzal, hogy több mint egymilliárd forintos hasznot hozott Hódmezővásárhelynek az árfolyamnyereségre spekulálással - emlékeztetett.    

Az LMP politikusa elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője a kétharmados parlamenti többség tudatában "zsarolja" azt a bankot, amellyel szerződésben áll az általa vezetett város. Mint mondta, nagyon álságos, hogy Lázár János a saját hibájából eredő árfolyamveszteségért már nem vállalja a felelősséget.    

Az ellenzéki képviselő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a bankok felelőssége mellett sem szabad elmenni, ugyanis a pénzintézetek is tehetnek egyes önkormányzatok eladósodásáért. Szilágyi Péter szerint azonban nem lehet egyenlőségjelet tenni a közé, amikor egy kistelepülés saját fenntartása miatt kénytelen hitelt felvenni, vagy amikor az önkormányzatok "különböző spekulatív mozgásokkal" igyekeznek tovább növelni a beruházásaikra felvett hitelt.     Kiemelte: az LMP szerint a települések gondjaira egy önkormányzati kockázati alap felállítása jelentené a megoldást, amelyben az önkormányzatok közösen állapodhatnának meg a számukra kedvező feltételekben.    

Szilágyi Péter arra kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, vizsgálja ki frakcióvezetője és a hódmezővásárhelyi közgyűlés elmúlt években tett gazdasági lépéseit. Felidézte továbbá, hogy az LMP korábban - Lázár Jánoshoz hasonlóan - felvetette egy az önkormányzatok eladósodottságával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás és a fej-nyaki laphámrák
2012. máj. 25. 05:21

Veszélyes a beöntés? Mi a helyes módszer? - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 02:51

Kinőhető-e a táplálékallergia?
2012. máj. 24. 23:23

Orsóférgesség
2012. máj. 24. 21:41

Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről
2012. máj. 24. 20:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.